2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Még az idén indulhat a Kisebbségkutató Intézet Kolozsváron

S. Z. 2007. augusztus 03. 09:47, utolsó frissítés: 2007. augusztus 02. 19:32

30 főállású szociológust, történészt, etnográfust foglalkoztathatna az intézmény. A feladat: hatékony kisebbségpolitikák kidolgozása a kormány számára.





Elfogadta augusztus 2.-i ülésén a kormány a Kisebbségkutató Intézet szervezését és működését szabályozó határozatot. Így minden akadály elhárult az intézmény beindítása előtt, melynek fő célja a hatékony kisebbségpolitikák kidolgozása a kormány számára.

Az intézet – ha minden jól megy – akár az év végére is beindulhatna, – nyilatkozott a Transindexnek Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Mint elmondta,


sok függ attól, hogy sikerül-e pénzt szerezni:

lévén frissen létrehozott intézmény, működésének költsége nincs benne az idei költségvetésben, így azt vagy a tartalékalapból kell finanszírozni, vagy pedig egy költségvetés-módosításkor kell kérni legalább 2 millió RON-t a beindításhoz – az agytröszt amúgy évi mintegy 5 millió RON állami támogatásra számíthat.

Az intézet költségvetésének csak egy részét fedezné állami pénzből – támogatásokat kaphat bel- és külföldi szervezetektől. Továbbá kiadhat könyveket, tudományos dolgozatokat, tanácsadást nyújthat szakterületén, és feladata lesz a civil szférával való kapcsolattartás is.

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének mintájára elképzelt intézetnek lesz egy


a magyarok és a romák problémáit kutató külön tagozata.

Tervek szerint mintegy 30 főállású szociológust, történészt, etnográfust foglalkoztathatna a Kisebbségkutató Intézet, ezen kívül külsősökben is gondolkoznak, meghívásos alapon – nyilatkozta a lapunknak Markó Attila.

Az agytröszt munkatársai felméréseket, kutatásokat végeznek olyan témakörökben, mint a népesedési tendenciák, az elvándorlás, ugyanakkor nyelvi, történelmi és kulturális témájú rendezvényeket (konferenciákat, vitákat, tudományos ülésszakokat) is szerveznek majd.

A Kisebbségkutató Intézet létrehozásáról egyébként egy hét évvel ezelőtti (2000./121.) kormányrendelet rendelkezik. Azonban ahhoz, hogy az intézmény valóban működhessen, szükség volt a most elfogadott határozatra, amely megfogalmazza a struktúrát, a hatásköröket, valamint a működés részleteit. A határozatból kiderül hogy az elnök és alelnök munkáját


öttagú Konzultatív Tudományos Tanács segíti,

amely legalább havonta ülésezik. Hogy ki lesz az intézet vezetője, egyelőre nem tudni: erre a posztra szeptemberben írnak ki versenyvizsgát. Az állásra csak az jelentkezhet majd, akinek legalább ötéves tapasztalata van kisebbségkutatás terén.

A Kisebbségkutató Intézet az RMDSZ régi kérése, mivel a mindenkori kormány mellett eddig nem működött olyan multidiszciplináris kutatóintézet, amely – háttérintézményként – segíti a helyes és hatékony kisebbségpolitikák kidolgozását és alkalmazását.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS