2019. aug. 21. szerdaSámuel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"A református egyháznak meg kell tanulnia sms-ül"

kérdezett:Sipos Géza 2007. augusztus 23. 12:11, utolsó frissítés: 11:59

#b#Nincs missziója#/b# a romániai református egyháznak, nincs üzenet, csak beszéljünk szépen verseny – de politikai pártként viselkedik, és egy brancs-szerű érdekcsoport vezeti. Brassai Zsombor lelkész látlelete. #b#[interjú]#/b#





Brassai Zsombor (36 éves) székelykö-
<br />
vesdi lelkész, egyben a Maros megyei
<br />
RMDSZ ügyvezető alelnökeBrassai Zsombor (36 éves) székelykö-

vesdi lelkész, egyben a Maros megyei
RMDSZ ügyvezető alelnöke
Fegyelmi eljárás indult Brassai Zsombor székelykövesi (Maros megye) lelkész ellen azért, mert hét éve egyben a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is. Az Erdélyi Református Egyházkerületben (EREK) a lelkészeknek tilos politikai funkciót vállalniuk. Brassai értelmezése szerint az eljárás célja tulajdonképpen nyomást gyakorolni az egyházi reformmozgalom visszaszorítására.

A két fél közti levélváltással korábbi összeállításunkban foglalkoztunk.



Te hogyan értelmezed a politizálás fogalmát? Az EREK vezető testületével való konfliktusod alapján úgy látom, hogy a két félnek eltérő a felfogása. Ha jól látom, te közösségépítést, önkormányzati tevékenykedést értesz politizálás alatt, az EREK viszont a nagypolitikától akarja eltiltani a lelkészeit.

A tilalom ebben a szűkebb értelmezésben jogos: az a lelkész, aki mondjuk szenátor akar lenni, tényleg döntse el, akkor ő micsoda is tulajdonképpen.


Brassai Zsombor: – Tény és való, hogy én a szó eredeti értelmében nem politizálok, mert nem vagyok döntéshozó helyzetben. A Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnökeként közvetlenül nem vagyok része a politikai döntéseknek. Évek óta amúgy az a feladatom, hogy az önkormányzatokkal és a szervezetépítéssel foglalkozzam, vagyis a civil oldaláról menedzselem a közéleti folyamatokat Maros megyében.

Ilyen értelemben kicsit eltúlzottnak tartom azt a félelmet, ami úgymond az én politikai karrieremet övezi. Nem tartom magam politikusnak, és nem is azért végzem ezt a munkát. A politikai döntések általában nem is a megyei szervezetek szintjén születnek meg. De másfelől az sem az én tisztem, hogy a nagypolitika döntéseit helyileg érvényesítsem. Így alaptalannak érzem a vádat velem szemben.


Miért?

– Nem gondolom, hogy az egyháznak aktívan kéne politizálnia. Az egyházkerület elnökségének álláspontját messzemenően egyházi, ha úgy tetszik, egyháztani szempontból kifogásolom (az egyházi testületek szerepkörének leírását lásd az interjú végén – a szerk.). Egyébként én nem lelkészi minőségemben végzem az RMDSZ-es megbízatásom, hanem magánemberként. Elég egészségesen el tudom választani ezt a kettőt: tudom, hogy a szószéken az igét hirdetem, és amikor az RMDSZ-irodában felveszem a telefont...


Akkor nem békesség Istentől-lel köszönsz.

…így van. Az egyházkerület elnökségével kapcsolatosan viszont az a kifogásom, hogy ők aktívan akarnak részt venni a politizálásban. Vétójogot tartanak fent maguknak bizonyos magyarságpolitikai kérdésekben, és ennek a gyakorlására felhasználják az egyházi tekintélyüket, a püspöki és más tisztségek súlyát. És ezt veszélyesnek tartom.

Az egyházi szolgálatnak nyilvánvalóan a társadalom sűrűjében kell történnie, számára teológiai értelemben a só és a kovász szerepe jut. De ez messzemenően nem azt jelenti, hogy bármiféle politikai érdekeket szolgálok. Márpedig az egyházkerület elnökségének politizálása egy bizonyos irányzatnak az érdekeit szolgálja.


A fent elmondottaknak áldatlan megosztottság lett a következménye, és ez bizonyítja azt, hogy az egyháznak valóban nem szabad politizálnia. Református egyházunkban több lelkész hirdetett a szószékről olyasmit a tavaszi, EP-választási aláírásgyűjtési kampány során, hogy aki reformátusnak érzi magát, maradjon bent a templomban, és írjon alá Tőkés Lászlónak.

Ez azt jelenti, hogy aki esetleg valami megfontolásból nem szimpatizál a püspök úrral, az még csak reformátusnak sem számít, és gyakorlatilag ki van zárva a templomi közösségből. Ez szélsőséges, de nem abszurd példa.


Kritikusaid azzal érvelhetnek, hogy a te közösségépítő munkád közvetett módon ugyan, de szintén politikai érdekeket szolgál, hiszen az a helyi RMDSZ elfogadottságát, elismertségét erősíti, s a szervezet hírneve négyévente egészen konkrét szavazatokra váltható.

– Én ezt nem is tagadom, nem is tartom bajnak, mert hiszen ez a dolgom. Nyilvánvaló, ha például a vidékfejlesztést jól csináljuk, az az RMDSZ sikerét eredményezi. De amikor én otthon a gyülekezeteimben a lelkészi szolgálatomat végzem, nem azt mondom, de jó, hogy van RMDSZ, mert Panittól Kövesdig rendberakták az utat, hanem a szószékről az aszfaltos helyett a keskeny útról szoktam beszélni.


Egyik leveledben a következőkről írsz: egyfelől az egyházkerület igazgatótanácsa határozatilag tiltja a lelkészek politizálását, és az az elvárás, hogy az egyházi tekintélyt tisztelve mindenki vágja haptákba magát, és engedelmeskedjék. Ezzel együtt a tiltást megfogalmazó egyházvezetők négyszemközt arra biztatnak, hogy folytatsd csak mindkét munkád.

– Nem egy esetben kaptam biztatást arra, hogy maradjak meg a világi funkciómban is, mert például az egyházi ingatlanok visszaadása, a lelkészek fizetésének állami kiegészítése kapcsán hasznos tudok lenni. De tegyük fel, hogy ez nem is hangzott el, hiszen egy magánbeszélgetésre nem illik hivatkozni, és le is lehet tagadni. A kérdésem az: ha hét évig zavartalanul végeztem mindezt, akkor miért lett hirtelen probléma belőle?

Ami pedig az igazgatótanácsi (it) határozatot illeti, elsősorban az a probléma vele, hogy egy ilyen fontos döntés nem annak a végrehajtó testületnek a hatásköre, melynek az a dolga, hogy az egyházi zsinat, mint törvényhozó szervezet döntéseit érvényesítse. Ez a rendelkezés pedig nem egy zsinati döntés alkalmazása.


És a zsinat nem foglalkozott a kérdéssel?

– Nem került napirendre, pedig ez a vita jónéhány éve zajlik, tehát a zsinatnak saját hatáskörben kellett volna felismernie, hogy a döntés az ő kompetenciája. Hogy ez nem így történt, arról a zsinati elnökség tehet, amelyben nagyon elkötelezett politikusok is ülnek. De a lényeg az, hogy ezzel a tiltó rendelettel az it átlépte a saját hatáskörét.

És ez nem az első alkalom. Olyan is megtörtént már, hogy az egyházkerületi elnökség, vagyis az it olyan rendeletet adott ki, mely egy olyan zsinati alapszabályzat (kánon) módosításra utal, amelyről még jegyzőkönyv sem volt írva abban a pillanatban. Egyébként nem is akármiről, egy presbiterválasztási rendelkezésről van szó.

A rendelet viszont megjelent, még mielőtt a zsinati jegyzőkönyv megjelent volna, mielőtt a kánonmódosítást érvényesítették volna. Ezen a zsinat lazán felülemelkedett, felmentette a püspököt, az elnökséget az ügyben, és megy minden tovább.

Amúgy is vita tárgya, hogy az egyházi hierarchia mennyire legitim a protestáns felfogásban. De itt ezt az intézményt egyesek különös érdekeikre és hatalmuk érvényesítésére használják.

Mostmár teljesen világos, hogy az elnökség hatalomgyakorlásra használja a tisztségét. És mindenen átlép: a törvényalkotás körén, de bíráskodik is, szentenciákat mond ki, pedig ez egy bírói-fegyelmező testületre tartozna. Nagyon nehéz idők elé nézünk, mert ez a szemlélet tovább zsugorítja az egyházat.


Milyen értelemben?

– A hatalomnak mindig a félelem a belső mozgatórugója, mely össze is húzza, mert egyre szűkebb és szűkebb lesz az a kör, melyben a vezető réteg megbízik – és egyre kevesebb ember bízik meg a vezetőkben. Látni lehet a templomainkban azt, hogy hová vezet az uralkodó, klerikális szemlélet. Kiüresedtek a padok, eltávolodtak az emberek, megrendült a bizalom a klérusban. Azt hiszem, az egyházkerületnek nem lenne mersze közvéleménykutatást rendelni azzal a kérdéssel, hogy mennyire bíznak az emberek a papságban.


A kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége igenis bízik az egyházakban, mint ahogy a hadseregben is.

– Nem is lepődöm meg azon, hogy az egyház azért mégiscsak a bizalmi lista élén áll, mikor más intézményekkel-hatóságokkal, például a parlamenttel vetik össze. A kutatások mellett viszont az is igaz, hogy a nyilvántartott reformátusok alig 10 százaléka számít aktív egyháztagnak, pedig ez 1990-ben még 20 százalék körül mozgott.

Aktív tagon olyasvalakit értek, aki valamilyen rendszerességgel kapcsolatot tart a gyülekezetével, aki nem csak sátoros ünnepekkor esik be a templomba, hanem gyakrabban – mondjuk havi rendszerességgel – megjelenik egy istentiszteleten, tehát nem ünnepi keresztény.



Lényegesen alacsonyabb a szervesen aktívak száma, akik részt is vesznek a mindennapi egyházi szolgálat különféle területein a segélyezéstől, a diakóniától az oktatásig vagy a gazdálkodásig terjedően. Általában véve eddig a lelkészek tevékenysége volt ez, a szolgálati körök nem osztódtak meg: vagy a hívek nem vettek részt mindebben, vagy éppen a klerikális szemlélet görcsös zárkózottsága akadályozta őket ebben.

Ez mutatkozik meg most az egyház identitáskrízisében és az egyházkormányzás válságában is. A kormányzói réteg viszont szemet huny efölött, és valamiért jobb neki kevésnek lenni, mint többnek. Lehet, ez üldözési mániának tűnik, dehát amennyiben hatalmat kell birtokolni, azt jobb kevesebben tenni, mint többen – én ezt persze értem.


Mi az alternatíva? Egyik vezéregyénisége vagy annak a belső reformmozgalomnak, mely itt az Erdélyi Református Egyházkerületben különösen a tavalyi püspökválasztás előtt hallatta a hangját.

Milyen javaslatai vannak ennek a mozgalomnak? Miben hasonlít, miben különbözik a másik protestáns kegyességi- és reformmozgalomtól, mely 1990-ben CE Szövetségként lépett hivatalosan a színre?


– A hivatalosan bejegyzett – szintén a megújulás céljára létrehozott – CE Szövetség az egyházi szervezettel párhuzamos, alternatív intézményeket épített ki, és sikeresen is dolgozik bennük.

A mi esetünkben egy internetes mozgalomról van szó: 2005 óta működik a Semper Reformata levelezőlista, melynek valóban én vagyok az alapítója és moderátora is egyben. Ez egy kifejezetten az egyház megújulására szabott vitafórum. Mostmár több mint 250 regisztrált tagja van ennek a református közbeszédet generáló listának, ami az erdélyi lelkésztársadalomnak majdnem a fele, s az olvasók száma sokkal bővebb.

Ami a tavalyi egyházi tisztújításokat illeti, szervezett fellépésre amúgy nem is lett volna tér. Ugyanis a kánon módosítása alkalmával olyan korhatárküszöböket állítottak fel, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a mi nemzedékünk bármilyen, akár egyházmegyei, akár -kerületi szinten labdába rúgjon.

A mi nemzedékünk az aktív lelkésztársadalom kétharmadát képezi: elég csak abba belegondolni, hogy én 99 kollégám társaságában végeztem 1995-ben Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézetben, de az utánunk jövő évfolyamok is meglehetősen népesek voltak egy darabig.

Ez a kétharmad gyakorlatilag ki volt zárva abból, hogy az egyházkormányzásban szerephez jusson, mert az alaptörvény 12 évi szolgálatot követel meg ahhoz, hogy valaki egyházmegyét vezessen. Ugyanakkor ki volt rekesztve a választhatók köréből egy idősebb réteg is, a nyugdíjkorhatár miatt, noha nekik 1947-48 előtti tapasztalataik vannak arról, hogy akkor miként működött a református egyház.

Igazából egy szűk csoport tagjai jelöltethették magukat, akik egy időszakban végezték a teológiát. Úgy is emlegetik őket, nagybetűvel, hogy az Évfolyam. Lehet véletlen is, hogy a püspök és az esperesek évfolyamtársak voltak, de kicsit brancs- és jól szervezett érdekcsoport-szaga van az egésznek.


Milyen közös nevező alakult ki a megváltoztatandó ügyek kapcsán a levelezőlista vitáin?

– Az egyházi hierarchiát újra kell gondolni: mert a jelenlegi nemcsak korszerűtlen, de a protestáns hitelvekkel, a református szemlélettel sem egyezik. Az egyházi alaptörvény, a kánon legutóbbi módosítása kapcsán nagyon egészséges vita alakult ki, melyben egy darabig Pap Géza püspök úr is részt vett, de végül nagyon mereven elzárkózott ettől a fórumtól, és egy kissé undergroundnak is bélyegezte, melyet nem lehet igazából komolyan venni.

Pedig ez a lista nem az egyházkormányzatot aláaknázó, földalatti mozgalom: nem a fotelekben ülőket akarjuk lecserélni, hanem a foteleket kirakni.

Meg kell találni az egyház új hangját, újra kell gondolni az istentiszteletek rendjét, vagyis a liturgiát, a hitvallástételt, a konfirmációt, újra kell gondolni a lelkészi beszédet, a prédikációt mint a szolgálat egyik eszközét. Nem kongruens az egyház a modern kori hangnemmel, mert kommunikációs válságban van. Nem tud üzeneket megfogalmazni.

A református egyháznak nincs jelenléte. Nincs missziója. Be van zárkózva a templomaiba – tisztelet a kivételnek. Pedig nekünk bizonyos dologokat el kell mondanunk, merthogy ezt a megbízatást kaptuk.

Nem az a dolgunk, hogy megtanítsuk a dj-partikra járó 16-25 éves fiatalokat irodalmi nyelven beszélni, mert az az iskola feladata. Nekünk nem az a dolgunk, hogy beszéljünk szépen versenyt tartsunk a szószéken, hanem hogy bizonyos létfontosságú dolgokat elmondjunk. Ezért az egyént az egzisztenciájában kell tudnom megszólítani,


s ebben őt csak a saját nyelvén tudom elérni.

Ezért nekem tényleg meg kell tanulni rapperül, emo-san, sms-ben és messengerül beszélni, mert tetszik, nem tetszik, egy réteg így kommunikál! Ha a szolgálatomat misszióként fogom fel, és nem csak exponálom magam a szószéken, akkor egyértelmű, hogy a legkorszerűbb, autentikus eszközöket kell használnom.

A református egyháznak meg kell tanulnia szlengben beszélni. De előbb meg kell tanulnia változni. Ehhez képest a mi 16-17. századi hierarchiánk már akkor sem volt autentikus, ám azóta is fenntartjuk, akárcsak a liturgiánkat, az énekeskönyvünket stb.

Az egyetlen nemzedék, amelyet meg tudunk szólítani, azok az idősek; viszont ez inkább az 50-70 évvel ezelőtt szolgált lelkészek munkájának a gyümölcse. És az idős nemzedék elhalálozásával arányos az egyháztagok aktív rétegének csökkentése.

Az megint egyházkormányzati kérdés, hogy a reformtörekvéseket a különféle ügyosztályok – amelyek csak azért léteznek, hogy évente egy tevékenységi jelentést letegyenek az asztalra – mennyire támogatják. Az egyház egyetlen társadalmi megnyilvánulása jelenleg az, hogy politizál.

"Ami a tavalyi egyházi tisztújításokat illeti, a kánon módosítása alkalmával olyan korhatárküszöböket állítottak fel, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a mi nemzedékünk bármilyen, akár egyházmegyei, akár -kerületi szinten labdába rúgjon"


Az europarlamenti aláírásgyűjtés körüli ellentétekre gondolsz? Továbbá hogyan látod Tőkés László, mint súlyosan tekintélyes, szimbolikus figura szerepét?

– Évtizedes közéleti szerepe olyan hírnevet szerzett neki, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. De ez a fajta tekintély és támogatottság nem Tőkés Lászlónak, a lelkésznek, az egyházfőnek, az ő kereszténységének szól; hanem egy olyan politikai aktornak, aki mindig is radikálisan szókimondó, következetesen kritikus volt, és szócsöve az elégedetlenségnek az utóbbi másfél évtizedben. Tudomásom szerint különben az ő támogatottsága sincs lemérve.


Azért az a szinte 150 ezer aláírás, amellyel az ő europarlamenti jelöltségét támogatták tavasszal, az jelentős mennyiség. Nem így gondolod?

– Ez a társadalmi réteg egyáltalán nem elhanyagolható. Persze a módszerek, ahogy ezeket az aláírásokat begyűjtötték...


A módszereket elnézve mindegyik pártnak van vaj a fején!

– Nyilván. De pontosan az a döbbenetes, hogy ebben az esetben is politikai pártként kell beszélnünk az egyházról – ahogy itt az előbb spontánul fogalmaztál. Pontosan tudom, hogyan irányították a gyűjtést, miként ordítottak titkárnőkre, hogy toltak le olyan lelkészeket, akik nem végezték hűséges katonaként a szignók begyűjtését. A református egyház pártként viselkedett ebben az akcióban.


Tőkés László támogatói azzal vágnának vissza, hogy ők belekényszerültek ilyen módszerek alkalmazásába, merthogy az RMDSZ-ben információim szerint ki nem mondott cél volt a püspök jelöltségének megakadályozása.

– Az egyháznak ebben az ügyben semmi szerepe nem kellett volna legyen! Tőkés László jelöltségével semmi kifogásom nincs: de hogy e célra eszközként használja fel a püspöki minőségét, az egyház kormányzatát és a struktúráját – ezt nagyon nagy történelmi bűnnek tartom.

A református egyház rég nem szenvedett ekkora morális csődöt, mint ezzel az aláírásgyűjtéssel. És enyhén szólva blaszfémiának tartom, hogy az Isten nevében kérnek-követelnek valamit egyik politikai szervezettől, jelesül az RMDSZ szövetségi képviselőinek tanácsától. És oda jutunk, hogy Visky S. Béla teológiai tanár ellen, aki kikérte magának mindezt, fegyelmi eljárás indul. Kilóg a palást alól a lóláb.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS