2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

NDK-nosztalgia és "német egység"

Dorogman László/MTI 2007. október 02. 11:01, utolsó frissítés: 10:20

Kelet-Németország lassan elnéptelenedik. A keletnémet frusztráció a politikai szélsőségeknek kedvez: egyesek #b#visszasírják a kommunizmust#/b#, mások #b#bevándorlókat vernek.#/b#




Tizenhét éve élnek már ugyanabban az államban kelet- és nyugatnémetek, ám az eufórikus hangulatban lezajlott újraegyesülés, a négy évtizednyi megosztottságot felváltó egység paravánja mögött ma is súlyos problémák feszülnek.

Erich Honecker, a néhai NDK-t 18 éven át irányító kommunista politikus kedvelt kiszólása volt, hogy az egyesülés már csak azért sem lehetséges, mert a szocializmus meg a kapitalizmus éppen olyan összeegyeztethetetlen egymással, mint a tűz meg a víz. A néhai pártfőtitkár persze egyenrangú partnerek fúziójára (esetleg a szocializmus nyugat-németországi bevezetésére) gondolt;


az még rémálmaiban sem fordult elő, hogy az NSZK lenyelje az NDK-t.



Márpedig ez történt 17 évvel ezelőtt, még ha hivatalosan a (területi reform után 1990 tavaszán újból létrejött) keletnémet tartományok kérték felvételüket a Német Szövetségi Köztársaságba.

A Helmut Kohl kancellár hangzatos ígéreteitől ("virágzó tájak jönnek létre keleten, az egyesülés senkinek nem fog egy pfennigjébe sem kerülni") megszédült keletnémetek az első pofont 1991 tavaszán kapták: sorra zártak be, vagy csökkentették a termelést és a dolgozói létszámot nagy hagyományú keleti gyárak, üzemek.

Ezek a privatizáció keretében külföldi (zömmel nyugatnémet) kézbe kerültek. Az új tulajdonos pedig első lépésként "racionalizálta" a termelést. A korszerű technológiák bevezetése, a termékpaletta átalakítása együtt járt az alkalmazottak nagy részének (helyenként 70-80 százalékának) az elbocsátásával.

Ennek következtében a keleti országrészben ma átlagosan 14% a munkanélküliség, míg nyugaton kevesebb mint fele (6,8%). A privatizáció hátulütője volt az is, hogy az új tulajdonosok nagy része csak azért vásárolta fel (potom áron) a keleti cégeket, hogy megszerezze azok (keleti) piacát. Ezt a 16 milliós piacot azután a saját termékeivel árasztotta el, miután


csendben megszüntette a lenyelt keletnémet vállalat áruinak gyártását.

Jellemző adat, hogy az 1990 után nyugatnémet tulajdonba került keleti cégek 80 százaléka időközben csődbe ment – míg a külföldi (olasz, francia, amerikai, brit stb.) kézre került vállalatok négyötöde ma is jelen van a piacon.

Kelet-Berlin, 1979 <i>(forrás: lorenzomazzoni.splinder.com)</i>Kelet-Berlin, 1979 (forrás: lorenzomazzoni.splinder.com)


A Wartburg vagy a Trabant után ma aligha sír számottevő réteg (az irreális átváltási kurzus mellett lezajlott német valutaunió más, elavult termékek mellett az ő sorsukat is megpecsételte), annál többen siratják a munkahelyüket és a jövőjüket.

Tény, hogy 1990 óta több mint másfél millióan települtek át megélhetési okokból keletről a nyugati tartományokba: szülőföldjükön egyszerűen nem találtak munkát. Hasonló nagyságrendűre teszik azoknak a keletnémeteknek a számát, akik ingázóként dolgoznak valamelyik nyugati tartományban, és csak hetente, kéthetente utaznak haza a családjukhoz. Az elnéptelenedés következtében számos keleti városban már folyik a szocialista korban épült


lakótelepek "visszafejlesztése": a panelházak lebontása.

A helyi önkormányzatoknak ugyanis – amelyek aktív keresők és nagy cégek (iparűzési adó!) hiányában csak szűkös költségvetéssel bírnak – nincs pénzük az üresen álló több száz lakás fenntartására. A legtöbb helyen bezárják vagy összevonják az óvodákat, iskolákat: a fiatalok elvándorlása miatt egyre kevesebb gyerek születik, a keleti régió korfája egyre torzabbá válik.

Ilyen háttér előtt nem csoda, ha a keletnémetek jelentős része ma is "másodosztályú" polgárnak érzi magát az egységes Németországban. Szeptemberi fölmérés szerint átlagosan 18 százalékuk "sírja vissza" az NDK-t.

A frusztráció paradox jelenségben érhető tetten a politika síkján. Az egyesüléskor még az életben maradásért küzdő Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS – az egykori kommunista állampárt, az NSZEP jogutóda) ma él és virul keleten, sőt: a nyugati WASG szervezettel végbement idei fúzió nyomán már össznémet párttá vált Baloldal (Die Linke) néven. A szociáldemokratáktól balra álló szervezet


NDK-s pionírok
<br />
<i>(forrás: personal.psu.edu)</i>NDK-s pionírok
(forrás: personal.psu.edu)
szinte minden keleti tartományban erősödik,

s a felmérések biztos bejutást (országosan 11 százalékot) jósolnak neki a 2009. évi parlamenti választásokon. Az ígéretek beváltatlansága, a szövetségi és tartományi szinten kormányzó nagy néppártok (CDU, SPD) látszólagos képtelensége a feladatok megoldására igencsak hozzájárul a volt NDK lakosságának polarizálódásához.

A Baloldal vonzerejének erősödésével párhuzamosan egyre többen válnak fogékonnyá a szélsőjobboldali pártok (NPD, DVU) nézetrendszereire: e pártok három keleti tartomány parlamentjébe is bejutottak a legutóbbi választásokon. Tagjaik és híveik ügyesen szítják (részben iskolák előtt osztogatott propaganda-füzetekkel) az idegenellenességet, rasszizmust, aminek eredményeként keleten szinte hetente ad hírt a sajtó külföldiek (főleg afrikai és ázsiai menedékkérők) elleni utcai támadásokról, atrocitásokról.

A keleti és nyugati lakosság eltérő múltja, neveltetése kulturális szinten is tetten érhető – például televíziós vetélkedőkben. Az ARD népszerű kvízműsorában pár hónapja két bochumi (Ruhr-vidék) versenyzőnek fogalma sem volt arról, hogy a kérdésben megnevezett négy népszerű keletnémet sportoló közül melyik vállalt politikai szerepet 1989 után.

Egy idősebb szászországi testvérpár pedig annál a kérdésnél kapitulált, amelyben egy Hessen tartománybeli hegység nevét kellett kitalálni. "Ezeket a nyugati hegyeket mi, keletiek úgysem ismerjük" – hangzott a rezignált válasz, bő 16 évvel a német egység megvalósulása után.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS