2020. június 3. szerdaKlotild
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy elkúrt állam mindennapjai: éhezés a 21. században

Bakk-Dávid Tímea összeállította:Bakk-Dávid Tímea 2007. október 17. 16:32, utolsó frissítés: 15:40

Egy főváros, ahol nincs világítás és tömegközlekedés, ahol hajnalban már hosszú sorokban állnak az emberek: #b#az a hír járja, ma lesz kenyér.#/b# Aki nem AIDS-es, emigrál. Az infláció 10000%.





Október 17. a szegénység elleni világnap, hát lássunk néhány globális adatot. A 21. században minden négy emberből egy naponta kevesebb mint 1 dollárból él meg. A nemzetközileg megállapított szegénységi küszöb 2 dollár naponta. Indiában a polgárok egyharmada még 1 dollárnál is kevesebb pénzt keres. Minden nap körülbelül 25 ezer ember hal éhen – vagyis


3,5 másodpercenként egy. Többségük gyerek.


A világon 1,2 milliárd szegény él. A legszegényebb kontinens Afrika, ahol a népesség közel fele, vagyis 300 millió ember éhezik. Az utóbbi 15 évben a szegény afrikai országok több mint 300 milliárd dollár értékű segélyt kaptak – ugyanebben a periódusban közel ugyanennyit költöttek a háborúkra is, infrastrukturális befektetések vagy az oktatás és az egészségügy fejlesztése helyett.

A háborúk ráadásul tömeges elvándorlást, parlagon maradt földeket, munkanélküliséget hoztak. A szegénység másik legfontosabb kiváltó okai a természeti katasztrófák: a hosszúra nyúló aszályok, a földrengések, árvizek, vulkánkitörések. De hogyan lesz Afrika éléskamrájából, Zimbabwéból a világ egyik legműködésképtelenebb állama?

>> Körkérdés a szegénység világnapjára – Romániából szeretettel >>





Üres polcok és félnapos sorban állás a “napsugár városában”

A romániai, látszólag kommunista diktatúra éveiből ismerős kép: üres polcok köszönnek vissza a zimbabwei “szupermarketekről” és sorban álló emberekről készült fotókon. A jobb időket látott Zimbabwe gazdasága összeomlott, Hararéban, a “napsugár városában” az emberek éheznek.

Hajnali háromkor egész tömegek indulnak el, járkálnak a kivilágítatlan utcákon (nincs villanyáram). Nem munkába igyekeznek, legalábbis nem mind – az országban a felnőttkorú lakosságnak csupán egyötöde alkalmazott. Gyalogolnak – hiszen a gazdasági összeomlás óta nincs tömegközlekedés, távolsági buszjárat, és elképzelhetetlenül kevés embernek van saját gépkocsija. Ha van is, nem igazán tudja amivel feltankolni (az üzemanyag is hiánycikk).

Minden eshetőségre készen kosarakkal és műanyag szatyrokkal felszerelve sétálgatnak, akár régen a Szovjetunió vagy a volt kelet-európai diktatúrás államok lakói.

Ha valaki vidékről jár be dolgozni vagy “élelmet szerezni” a városba, esetenként négy-öt órát kell alkalmi szállítóeszközre várakoznia, amivel úticéljához érhet. “A főnökeim nem szidnak meg, ha elkésem” – mindenki tudja Zimbabwéban, az élet nehéz, mondja a BBC riporterének egy fővárosi irodista.


“Az a hír járja, ma lesz kenyér”

A főváros utcáin, amint hajnalodik, a háziasszonyok és a munkanélküliek hosszú, egész épületeket körbefogó, csendes sorokba tömörülnek. Az a hír járja, ma lesz kenyér.

Öt óra múlva az emberek még mindig sorban állnak és várakoznak. Megérkezik a rendőrség is, látszólag azzal a szándékkal, hogy a rendet biztosítsa. Szemtanúk szerint azonban ők értesülnek először arról, mikor érkezik az élelemmel megrakodott teherautó a városba, és amint elkezdenek lerakodni az üzletnél, a sor elejére állnak.


A benzinkutak mellett utasokkal teli buszok várakoznak akár napokig is; amint megérkezik az üzemanyag-utánpótlás, tankolnak, és irány Dél-Afrika. A zimbabwei illegális bevándorlók lefizetik a hatóságokat, hogy aztán a külföldön szerzett keresetük egy részét megtakarítsák és hazaküldhessék. Akinek nincs pénze baksisra, a “zöldhatáron” (értsd: bozótoson és folyón) keresztül, akár életét kockáztatva próbál eljutni Dél-Afrikába.

A határ mindkét oldalán felfegyverzett embercsempészek várják őket. Egy lány elmeséli, 15 fiú és öt lány volt a csoportjában, a csempészek egy fiút lelőttek, mert vonakodott a cipőjét odaadni. És megerőszakolták az összes lányt.

Az életveszély ellenére több száz zimbabwei érkezik Dél-Afrikába hetente. Néhányan közülük politikai menekültek, akik a Mugabe-rezsim üldöztetései elől szöknek külföldre. Orvosok, mérnökök, gazdasági szakemberek is akadnak köztük, akiknek több esélyük van megtalálni a helyüket a dinamikusan fejlődő Dél-Afrikában.

Zimbabwe-szerte tapasztalható jelenség, hogy a gyerekeket a nagyszülők vagy a nagyobb testvérek nevelik. Ennek a kivándorláson túl a másik oka, hogy az AIDS megtizedelte a középgenerációt.

A BBC helyszíni riportban számol be a kórházakban uralkodó állapotokról is; az alultáplált, vitaminhiányos csecsemők láttán a riporter elszörnyedve megjegyzi: húsz éve, amióta a fejlődő világ országaiban dolgozik, először látott ehhez hasonló körülményeket. Az országban valaha a legfejlettebb kórházi ellátás működött egész Afrikában.



A szegénység és a diktatúra

A 2006-os ENSZ-féle, az országok fejlettségét vizsgáló jelentéshez csatolt listában (Human Development Index) Zimbabwe a 151. állam a 177-ből. Az egy főre eső GDP-je 2006-os adat szerint 2100 dollár, vagyis több, mint Moldova Köztársaságban (az ezredfordulón pedig még 2400 dollár volt). Akkor tehát a helyzet nem is olyan rossz – legalábbis statisztikák szerint.

Nem mellékesen Zimbabwében számos természeti látványosság van, a Viktória-vízesés a turisták egyik kedvence, a termőföldek afrikai viszonylatban jó minőségűek. Akkor hogy is van ez?

Zimbabwe Afrika “kenyereskosara” és a világ legfontosabb dohányexportőre volt. A volt brit gyarmat 1965-ben Rodézia néven kiáltotta ki függetlenségét, ám 1979-ig a dél-afrikai fehér kisebbségi vezetés befolyása alatt állt. 1980-ban Zimbabwe néven függetlenedett, Robert Mugabe ekkor került miniszterelnökként hatalomra, véget vetve az apartheidnek.

1987-ben államfő lett, majd kiépítette diktatorikus rendszerét: kiszorította a hatalomból a fehér telepesek képviselőit, akik a 2000-ben elindított kaotikus földreform és a néha pogromokba torkolló üldözések elől tömegesen menekültek el az országból.

A mezőgazdasági területek erőszakos elkobzása és a megművelés elmaradása a termés drasztikus visszaeséséhez, illetve az agrártársadalom összeomlásához vezetett. Élelmiszer- és üzemanyag-korlátozások következtek, a népszerűségét veszítő Mugabe a 2002-es elnöki választásokat meghamisítva újabb hat évre megőrizte elnöki székét.

Az ellenzék tiltakozó akcióit leverte, 2005 áprilisában ENSZ-becslések szerint kb. 700 000, főleg szegény, az ellenzéket támogató személy házait semmisítették meg. A Mugabe-kormány döntéseinek hatására az ország lakossága az utóbbi öt évben körülbelül. egymillió fővel csökkent, a lakosság egynegyede HIV-vírussal fertőzött.

>> Elkúrt államok topja >>


Az ország Szudán, Irak és Szomália után a világ legműködésképtelenebb állama. A Foreign Policy külpolitikai szaklap Failed State Index nevű mutatója nemcsak az egy főre eső GDP-t, hanem egy egész sor más tényezőt is figyelembe vett a rangsor összeállításakor. Az instabilitási tényezők között a tömeges migráció, a gazdasági visszaesés, a közszolgáltatások hiányossága vagy megszűnése, a jogállamiság felfüggesztése mellett kiemelt helyen szerepel a politikai vezetés minősége. A működésképtelen országok többségében diktátor uralkodik, mint Zimbabwéban is.



2007 júniusában a The Times szakértői véleményekre hivatkozva azt írta: Zimbabwe gazdasága fél éven belül összeomlik. Az infláció az egekbe szökött; hivatalos árfolyam szerint egy USA dollár 150 zimbabwei dollárt ér, azonban valójában 200 ezret!

Júliusban egyébként az ország nemzeti bankja bevezette a 200 ezres címletet. Hogy a 10.000%-os inflációt megállítsa, a kormány arra kényszerítette a kereskedőket, fagyasszák be az árakat – aki az intézkedésnek ellenszegült, letartóztatták.


Diplomáciával egy diktátor ellen

Az Európai Parlament 2006-ban már elítélte a Mugabe-diktatúrát “a zimbabweiek könyörtelen elnyomásáért, és mély csalódását fejezi ki, amiért a regionális szereplők, például az Afrikai Unió, a SADC, vagy Dél-Afrika, nem álltak ki kellő határozottsággal a rezsim által elkövetett kizsákmányolás ellen, illetve nem ragaszkodtak ahhoz, hogy a zimbabwei kormány jóvátegye hibáit és visszaállítsa a demokráciát és a jogállamiságot”.

Az országot és kormányt sújtó szankciók azonban nem sokat érnek. Mugabe jó barátja a dél-afrikai elnöknek, Thabo Mbekinek, és ugyancsak jó viszonyban van az afrikai országok vezetőivel. A volt gyarmatosító (kétségbevonható) autoritása jogán ugyan Nagy-Britannia leszögezte: nem vesz részt a decemberi EU-Afrika csúcstalálkozón, ha a diktátor is ott ül majd a meghívottak között.

Az afrikai államok vezetői azonban azzal replikáztak: ha Mugabe nem lehet jelen, akkor bojkottálják a diplomáciai eseményt.


Forrás: bbc.co.uk, undp.org, foreignpolicy.com, realitatea.net, europarl.europa.eu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS