A gyerek mint áru és szexuális szolgáltató
Bakk-Dávid Tímea 2007. október 29. 16:38, utolsó frissítés: 15:16Ha egy kiskorú azt is állítja, hogy #b#önszántából lett prostituált#/b#, mindenképp a kényszer az, ami erre indította. Emberkereskedő a szülő, ha koldulni küldi a gyerekét?
Bodrogi Éva 1999 óta dolgozik a bántalmazott nőket és gyerekeket felkaroló Artemis egyesületnél mint pszichológiai tanácsadó. Vele és Simon Annamáriával, az Országos Emberkereskedelem Elleni Igazgatóság (ANITP) kolozsvári regionális irodájának munkatársával beszélgettünk.
Korábbi cikkünk >> Emberkereskedők hálója: gyakran az áldozat védi az elkövetőt >>
B.É.: – 1999-ben az első kliensem egy 14 éves lány volt, aki országos
kényszerprostitúciós hálózatba
került be. Akkor még nem létezett az emberkereskedelem ellen sem törvény, sem szolgáltatások az áldozatok számára.
Az országban az Artemis volt az egyetlen olyan szervezet, amelynek a szexuális bántalmazást szenvedett lányok számára létesített menhelye volt. Ennek a lánynak is mi voltunk az egyetlen esélye, hogy legalább fizikailag biztonságban legyen, ameddig az emberkereskedők hálózatát leleplezik. Hozzánk egyébként egy másik szervezet megkeresése révén került.
Amikor erre az esetre gondolok, akkor értékelni tudom, mennyi pozitív változás történt az országban azóta. Ha meg arra gondolok, hogy még mennyi mindenre lenne szükség, akkor meg kell állapítanom, távol állunk az ideális állapottól, főleg ami az áldozatok rehabilitációját illeti.
Az Artemisnél több mint negyven, ilyen típusú problémával szembesülő klienssel foglalkoztunk – elsősorban azokkal a lányokkal és nőkkel,
akiket szexuálisan kihasználtak.
Az emberkereskedelem más típusaival, mint a szervkereskedelem, koldulás, mezőgazdasági munka, háztartási munka, kényszerházasság, kevesebb kapcsolatunk volt.
Mi a különbség a kihasználás és a gyerekkereskedelem között? Például amikor a kulturális-szociális háttér voltaképpen arra kényszeríti a családot, hogy a gyerek dolgozzon/kolduljon, és a pénzt odaadja a szülőnek, az minek minősíthető?
– A gyermekkereskedelem magában foglalja a kihasználást, ám a kihasználás nem jelent önmagában gyermekkereskedelmet is. Vannak azonban szakemberek, akik szerint a gyermekek szexuális kihasználása minden estben kereskedelemnek is minősül.
A szexuális kihasználás valóban jóval közelebb áll a kereskedelemhez, mert mindig ott a kihasználó fél: a kliens. Vannak olyan irányzatok, amelyek szerint bárminemű kényszer, ami miatt egy gyerek ilyen helyzetbe kerül, az egyenlő a kereskedelemmel. Még akkor is, ha egy gyerek – vagyis 18 éven aluli –
azt állítja, hogy önszántából lett prostituált,
és függetlenül attól, hogy ez az adott államban büntetőjogilag mit jelent (büntethető, tolerált, “munkakönyves”), a kényszer az, ami erre indította, és nem a szabad választás.
A másik irányzat különbséget tesz gyermekkereskedelem és kihasználás között, és ebben a megközelítésben a gyermekkereskedelem feltételezi a szervezett bűnözést.
Általában létezik egy toborzó, valaki, aki elhiteti a gyerekkel, hogy jobb lesz neki; a szállító, aki lehet a toborzó is, és aki a megszokott környezetéből, otthonából kiszakítva a gyereket elviszi, aki így ki lesz szolgáltatva neki.
Az eladási szakaszban maga az “árucsere” történik: itt lép színre a következő szereplő, aki megvásárolja, kihasználja és gyakran továbbadja. Főleg a nemzetközi gyermekkereskedelemben több kézen is átmegy az áldozat, legyen szó koldulásról, szexuális kihasználásról vagy háztartási munkáról.
A kényszerházasság és a háztartási kihasználás általában arról szól, hogy egy fiatal nőt vagy gyereket elsősorban otthoni szolgának vesznek magukhoz, ház körüli munkára, szexuális szolgáltatásokra, a vendégek szexuális kiszolgálására használják őket. Ha erre a célra vásárolnak meg valakit, akkor őt általában több ideig tartják maguknál. Ha fennáll a kockázata, hogy az illető gyerek megszökhet vagy felfedezhetik az ottlétét a hatóságok, akkor
minden teketória nélkül továbbadják. Másodkézbe.
Az alapvető különbség itt a felnőttek és gyermekek között, hogy a gyermekek esetében az emberkereskedelem ténye független attól, hogy használták-e a csalás, csábítás, erőszak vagy kényszer bármilyen formáját a toborzás, szállítás, elszállásolás, kihasználás idején.
És ha házasság köttetett?
– A házasságot általában csak ígérik, nem történik meg legálisan. Ha történik is házasságkötés, általában hamis papírokkal. Nagyon változatos és kreatív módszerekkel dolgoznak, hogy a lányokat benntartsák a rendszerben. A házasságkötés amúgy sem jogosít fel senkit az emberkereskedelemre – ha megteszi valaki, a törvény ugyanúgy bünteti.
Mi a helyzet a gyerekházasságokkal, a szülők által elrendezett házasságkötésekkel?
– Feltételezem, hogy elsősorban a nálunk is előforduló kiskorú roma házasságokra gondolsz. Ezek más kategóriába tartoznak. Az elrendezett házassághoz hozzátartozik ugyan az adásvétel, hiszen a lányért a szülei valamilyen anyagi ellenértéket kapnak a férj családjától, de én ezt mégsem nevezném gyermekkereskedelemnek.
Az nyilvánvaló, hogy gyerekkel való visszaélésnek minősül, sérülnek az emberi jogai, hiszen ő még éretlen arra, hogy párválasztási döntéseket hozzon, de olyan szokás, ami a sajátos kultúrában gyökerezik. A gyermekkereskedelem másik ismérve, vagyis hogy szervezetten, több közvetítőn keresztül történik az adásvétel, szintén hiányzik ebben az esetben.
A gyermekkereskedők bűnszövetkezetének semmi köze a kultúrához,
a hagyományokhoz, a családi vagyon gyarapításához – egyedüli célja a gyerek kihasználása, amelynek érdekében semmiféle eszköztől nem riadnak vissza. Hitegetés, durva fizikai és szexuális bántalmazás ebbe mind belefér, attól függően, milyen típusú hálózatról van szó.
Hogyan szereztek tudomást az áldozatokról? Kezdeményeztek “felszabadító” akciókat, vagy csak a rendőrségi felgöngyölítés után a hálózatból kiszabadult áldozatokkal foglalkoztok?
– Az esetek többségében a hálózatból már kikerült áldozatokkal foglalkozunk, akiket más szervezetek, intézmények küldenek hozzánk. A Nemzetközi Migrációs Intézet (IOM) külföldről hazakerült személyeket ajánl, a rendőrséggel is együttműködünk, most újabban az Országos Emberkereskedelem Elleni Igazgatóság is a partnerünk. Egyetlen olyan esetünk volt, aki egyenesen nálunk jelentkezett: egy lány, aki egy Artemis-plakáton olvasta az üzenetünket, és felvette velünk a kapcsolatot.
Tehát akik hozzátok kerülnek, gyakorlatilag a jéghegy csúcsát jelentik...
– A jéghegy csúcsának is a csúcsát. A jéghegy csúcsát azok az esetek képezik, amelyről bármely intézményben statisztika készül. A Iaşi-i kollégáinkhoz – akiknek sokkal több megelőző és beavatkozási szolgáltatásuk van, ingyenes telefonszámon hívhatóak, és több információs körutat is tettek – több hozzátartozó fordul, ha sejtik vagy tudják, hogy gyerekük, ismerősük, barátjuk, rokonuk ilyen helyzetbe került, és kérik a segítséget.
Viszont nekünk közvetlen beavatkozási, megmentő programjaink nincsenek, és nem is lehetnek. Ez elsősorban a rendőrség dolga.
Amit mi ilyenkor tehetünk, hogy információkkal támogatjuk azt a személyt, aki minket megkeresett. Ellenstratégiákkat dolgozhatunk ki, illetve a kliens beleegyezésével felvesszük a kapcsolatot az illetékes intézményekkel: az ügyészséggel, az emberkereskedelem elleni igazgatósággal.
Felvesszük a kapcsolatot azokkal a civil szervezetekkel is, amelyek az illető lakhelyéhez legközelebb eső településen működnek. Közvetítő szerepünk van a minket megkereső áldozat és az illető ország adott településén – ha ez az eset áll fenn – működő segítő szervezetek között, információkat, telefonszámokat adunk meg, hogy hová fordulhat segítségért, hogy jöhet haza stb.
A kollégákat is tájékoztatjuk az esetről, illetve pl. arról, hogy kell-e tolmács. Nagy örömünkre a nyugati országokban egyre természetesebb, hogy az első lépés: megtalálni azt a személyt,
akinek segítségével az áldozattal kommunikálni lehet,
ami főleg egy gyerek esetében nagyon fontos. Azonban alapvető különbség van a felnőttek, illetve gyermekek esetei között: ha egy gyermek veszélyeztetett helyzetben van, azt azonnal kötelesek vagyunk jelenteni.
A 272/2004-es gyermekvédelmi törvény alapján minden szakember kötelessége a bántalmazás, elhanyagolás bármilyen formájának, illetve ennek gyanújának felmerülését jelenteni a hivatalos szerveknél – gyermekvédelmi igazgatóságokon, a polgármesteri hivatalok szociális osztályain stb.
A gyermekjogvédelmi igazgatóságokkal milyen a kapcsolatotok?
– Tőlük is érkeznek esetek, akik elsősorban pszichológiai és jogi tanácsadásra jelentkeznek. De más intézmények mellett ők is igénybe veszik azt a szolgáltatásunkat, ami a trauma pszichológiai felmérését célozza, hogy mennyire súlyos és maradandó következményekkel járt az áldozatot ért erőszak.
Ezt olyan helyzetekben szokták főleg kérni, amikor eljutnak a törvényszéki tárgyalásokig, mert a bíróság az ítélet kiszabásakor ezt figyelembe szokta venni mint súlyosbító körülményt. Nem döntő bizonyíték, hanem kárfelmérés – ilyen konzultációt, ha jól tudom, Románia-szinten mindössze három szervezet tud nyújtani. Iaşiban az Asociaţia Alternative Sociale (ők nagyon aktívak, ők működtetik az Antitrafic.ro oldalt is), Bukarestben a Salvaţi Copiii és Kolozsváron az Artemis.
Még van néhány szabadúszó pszichológus kolléga, akik végeznek ilyen felmérést, de ahhoz képest, hogy mekkora az ország, és milyen gyakran lenne igény erre, roppant kevesen vagyunk.
Az állami intézményekkel nincs közös humánerőforrás-fejlesztési stratégia arra, hogy több ezzel foglalkozó szakembert képezzenek ki, erre pénzt fordítsanak?
Simon Annamária: – Az Országos Emberkereskedelem Elleni Igazgatóság többek között ilyen meggondolásból is jött létre, hogy ehhez hasonló stratégiai célokat fogalmazzon meg. A tevékenységi körünk országos és regionális szinten is az áldozatoknak nyújtott asszisztencia koordinálását, monitorizálását, felmérését jelentené.
Van kimondottan az emberkereskedelemre vonatkozó hosszú távú stratégia, illetve vannak éves stratégiák, amelyek azt szabják meg, intézményi szinten hogyan lehet együttműködni, és milyen prioritások vannak az emberkereskedelem elleni küzdelem területén.
A mi regionális központunk négy megyében fejti ki tevékenységét: Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód és Máramaros. Elkezdtük azt a munkát, hogy intézményeket,
civil szervezeteket “fedezünk fel”
hiszen elsősorban fel kell mérnünk az erőforrásokat. Ilyen típusú felmérés utoljára jó pár éve történt, illetve az Antitrafic.ro-n létezett egy adatbázis azokról a szervezetekről, amelyek bizonyos típusú asszisztenciát nyújtanak az áldozatoknak.
A négy megyében újra felmértük a helyzetet, és meg kell állapítanom, nagyon kevés szervezet foglalkozik ilyesmivel, rengeteg a munka ezen a téren. Megpróbálunk most minden megyében létrehozni egy-egy munkacsoportot, amelyben minden olyan intézmény, amely az emberkereskedelem áldozataival valamilyen szinten foglalkozik, képviselteti magát. Ez a projekt azonban nagyon az elején van.
Szorosan együttműködünk a főügyészség szervezett bűnözés elleni osztályával és az ügyészséggel, és megpróbálunk erőforrásokat és asszisztenciát nyújtani minden esetre, az áldozat igényei szerint. Feladatunk fontos része, hogy akár kihallgatás előtt, akár utána informáljuk az áldozatot arról, hogy milyen jogokkal rendelkezik, és milyen típusú asszisztenciában részesülhet.
Vannak becslések arra nézve, hogy akár a régióban, akár országosan mekkora lehet az áldozatok tényleges száma?
S.A.: – Most készül egy statisztikánk, hogy az áldozatokból hányan részesülnek asszisztenciában. Tapasztalatból mondom, különbségek vannak aközött, hogy hány áldozatot jelentenek, és hányan kerülnek be valamilyen rehabilitációs központba. Rengeteg nehézségbe ütközünk, de össze kell fogni a létező szervezetekkel, mert a munka nagy része hátra van.
Mi a helyzet azzal a típusú asszisztenciával, amit a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságok nyújtanak?
S.A.: – El kell ismerni, hogy a civil szervezetek végzik el a munkának nagyon jelentős és értékes részét. A Kolozs megyei intézmény válasza például az, hogy nincs olyan konkrét szolgáltatása, amit a gyerekkereskedelem áldozatainak nyújthatna. Működik ugyan intervenciós központjuk, amely a bántalmazott gyerekeket látja el, ám a menhelyre nem fogadják be az emberkereskedők áldozatául esett gyerekeket. Más megyében sem igazán van hely számukra. Léteznek bizonyos krízisintervenciós központok is, ezektől kaphatnak valamilyen szintű segítséget.
De hol alszanak ezek a gyerekek?
B.É.: – Az országos stratégia keretében létrehoztak néhány menhelyet különböző megyékben.
S.A.: – Kormányhatározat szerint 15-öt kellett volna létesíteni, ám csupán kilenc van. Legközelebb Szatmáron működik ilyen menhely, a mi hatáskörünkbe tartozó megyékben nincs egy sem.
B.É.: – Ha az Artemishez is olyan eset kerül, hogy az áldozat biztonsága forog veszélyben és nincs más megoldás, akkor az egyetlen hely, ahová fordulhatunk, a szatmári központ. Jól működő központ, és fogadják a más megyékből érkező gyerekeket is.
Milyen megelőzési kampányai vannak az emberkereskedelem elleni igazgatóságnak?
S.A.: – Jelenleg is, júliustól februárig tart az országos kampány. Ez nagyjából abból áll, hogy iskolákban, közterületeken információs anyagot terjesztünk. Észrevették a statisztikák alapján, hogy nőtt a mezőgazdasági munkaerő-kihasználás áldozatainak száma.
Ez az esetek több mint felét jelenti, és ezek az áldozatok általában nem is kérnek asszisztenciát. A szervezett bűnözés elleni osztállyal közösen mi megpróbálunk a jogi eljárás során információkkal segíteni ezeknek az embereknek az első kihallgatástól az eljárás végéig.
Interjúnk második részében a kiskorú bántalmazottból prostituáltat “gyártó” hivatali mentalitás csapdáiról lesz szó. Az áldozatoknak elvileg joguk van szociális lakáshoz, ingyenes orvosi ellátáshoz, de élelmet és ruhát a pszichológus hoz otthonról, a szállodát a rendőr vagy az ügyész fizeti saját zsebéből.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!