2019. július 22. hétfőMagdolna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megerőszakolt gyerekből prostituált: a hivatali mentalitás csapdái

Bakk-Dávid Tímea Bakk-Dávid Tímea 2007. november 01. 11:00, utolsó frissítés: 2007. október 31. 16:42

#b#Az áldozatoknak#/b# elvileg joguk van szociális lakáshoz, orvosi ellátáshoz, de élelmet, ruhát a pszichológus hoz otthonról, a szállodát a rendőrnő fizeti.





A gyermekvédelemben dolgozó pszichológus szakemberek gyakran kényszerülnek a kifejezetten szakmájukhoz tartozó tevékenységektől eltérő munkák elvégésére. Ki kell cserélni a menhelyen a villanykörtét, takarítani kell, szállodákba, taxisközpontba telefonálni, menetrendet lapozni, bevásárolni.

Bodrogi Évával, az Artemis egyesület pszichológiai tanácsadójával és Simon Annamáriával, az Országos Emberkereskedelem Elleni Igazgatóság (ANITP) kolozsvári szaktanácsadójával azokról a nehézségekről is beszélgettünk, amelyekkel nap mind nap szembe kell néznie áldozatnak és segítőnek egyaránt.

Interjúnk első része: >> Emberkereskedők hálójában 1. A gyerek mint áru és szexuális szolgáltató >>




Amikor nincs ahol altatni az áldozatot, olyankor szállodában foglalnak szállást. Egyedüli szabály, ahogy Éva fogalmazott, hogy lehetőleg ne egy olyan hotelbe küldjék, ahol nightclub működik, és ahol a kihasználás traumái felerősödhetnek.


ELÉGTELEN INTÉZMÉNYI SEGÍTSÉG

B.É.: – Ha egy gyerekekkel foglalkozó szakma képviselője, például egy iskolapszichológus, óvónő, tanár tudomására jut, vagy egyáltalán csak gyanítja, hogy egyik tanítványa bekerült egy emberkereskedő-hálózatba vagy ennek veszélye fenyegeti, azonnal jelentenie kell az illetékes gyermekjogvédelmi igazgatóságnak (a már említett 272-es törvény értelmében), amelynek kötelessége kivizsgálni az ügyet. Sajnos erről a kötelezettségről kevesen tudnak.

A segítő szervezeteken múlik, hogy ezután mi lesz a feltételezett áldozat sorsa. Bántalmazásgyanús esetként bekerül egy bizonyos statisztikába,


de hogy ki és hogyan segít rajta,

az más kérdés. Sok esetben nagyon kevés az elérhető támogatás és nem bizonyul hatékonynak a beavatkozás.

Az egyik kudarcos eset, amivel találkoztunk, pontosan ide illik. Szemléletes példája annak, hogy lehet akárhány intézmény, ha nem arra az igényre válaszol, amire a gyereknek szüksége van. Egy kiskorú lány esetében több szervezetnek és az ügyészségnek is tudomása volt arról, hogy veszélyben van. Mindennek ellenére a lány elment külföldre. Nem tudjuk pontosan, mi történt, rengeteget gondolkoztam és tanácskoztunk a kollégákkal, hogy mit lehetett volna ebben az esetben másként tenni.

"A hazamenés nem kellene fájjon" (a Domestic Violence Awareness posztere)


Egy családban bántalmazott lányról volt szó, aki több helyről kapott információt az emberkereskedelemről, a kihasználásról, de sokkal nagyobb súllyal esett latba az otthon elszenvedett sérelem, mint annak lehetősége, hogy ő is bekerül egy hálózatba.

Ezek a legszomorúbb esetek, amikor úgy gondolják a gyerekek: ott még van reményem, itthon nincs. Itthon tudom, hogy mi vár rám, és tudom, hogy nincs esélyem változtatni – ha elmegyek, akkor legalább a reményem megmarad.


Transindex:
Hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az asszisztenciát és a rehabilitációt, mik a jelenlegi rendszer hiányosságai?

S.A.: – Nagyon konkrétan: nincs hová menhelyre vinni az áldozatot, nincs mivel megetetni, felöltöztetni, nincs aki fizesse az orvosi kezelést vagy vizsgálatot, nincsenek intézményi szinten a feladatok leosztva, hogy ezzel ki foglalkozzák és milyen anyagi forrásból fedezze a költségeket.

Mikor ilyen nehézségekbe ütközöl egy konkrét eset kapcsán, akkor derül ki, hogy még milyen rengeteg munka van.

Szükség lenne például – amit az ügyészséggel, illetve Évával egy jó ideje beszélünk – egy sürgősségi alapra, amelyből ezeket a szükségleteket fedezni lehet. Sokkal nagyobb intézményi flexibilitásra volna szükség. Ha nincs egy olyan központ, amely ezeknek a gyerekeknek az elhelyezését megoldaná, de vannak más alternatívák, akkor valamilyen megoldást kell közösen találni.

B.É.: – Számomra a legaggasztóbb a biztonság hiánya, ami pedig a beavatkozás és a rehabilitáció alappillére kellene legyen. Kikerül a gyerek egy hálózatból, függetlenül attól, milyen fokú bántalmazásban volt része, leülsz vele felmérni a helyzetet – és az lenne a normális, hogy a társadalom ezeknek a gyerekeknek élelmet, ruházatot, otthont biztosít, mert kutyakötelessége.


A gyerektől, aki jó ég tudja, hol hányódott és min ment keresztül,

mennyit utazott, hány éjszakán át nem aludt stb., teljesen fölösleges megkérdezni, “szeretnél-e asszisztenciát”. A gyerek vagy felnőtt nem fog végighallgatni, amikor a jogait ismerteted, ha nem aludt és nem evett 48 órája.

Az egyetlen lehetőségünk nekünk, segítőknek, hogy adunk egy szelet kenyeret, hazamegyünk és ruhát hozunk, mindezt azért, hogy az áldozat egyik percről a másikra túléljen. Ilyen helyzetben várjuk mi el, hogy az ügyfelek éljenek törvény adta jogukkal. Ezek az alapgondok civil és állami szervezeteknek egyaránt.

Sokszor a jogok elméletiek – elvileg Romániának nagyon jó és igéretes törvénykezése és stratégiája van. De amikor alkalmazni akarod, rengeteg akadályba ütközöl.

Elvileg az áldozatoknak joguk van szociális lakáshoz, ingyenes orvosi ellátáshoz, előnyben részesülnek a továbbképzési és átképzési programokban, a munkahelykereséskor – de amikor elmegyek az első orvoshoz vagy klinikához az áldozattal, akkor az első kérdés, amit nekem szegeznek:


“nekem ezt ki fizeti ki, én honnan tudjam, hogy valóban áldozat?”

Megyek a törvénnyel, mutatom, hogy itt és itt írja, hogy neki kötelessége fogadni a beteget. Visszavág, hogy neki ez nem kötelessége.

Az Artemis által biztosított asszisztencia nagyrésze a Nemzetközi Migrációs Intézet támogatásából származik. Megkaptuk azt az anyagi flexibilitást, hogy az alapelvet, miszerint arra válaszolj, és azonnal, amire neki szüksége van, tudjuk teljesíteni. Ha nem ezt adod, hanem azt, amit te úgy gondolsz, hogy neki szüksége van, vagy amit a törvény és a bürokrácia megenged, akkor vesztettél. Ilyen körülmények között nagyon magas a kockázata annak, hogy az áldozatok visszakerülnek a hálózatba vagy más típusú kihasználás áldozatai lesznek.


ÁLDOZATBÓL BŰNÖZŐ

B.É.: – Szaknyelven kockázatkereső viselkedésnek hívják, amikor az a lány, akit egyértelműen belekényszerítettek egy prostitúciós hálózatba, visszakerül külföldről – és itthon kiáll az útra. Mert nincs mit ennie, nincs amit felvegyen. És nagyon sok ilyen eset van. Ez a másik, rejtett oldala a gyermekkereskedelemnek – hogy milyen következményei vannak egyrészt a bántalmazásnak, másrészt a segítő rendszerek hiányosságainak.

Ugyancsak a rejtett oldalhoz tartozik, hogy a gyerek, akit prostituáltként, koldusként vagy egyéb törvényszegőként vettek nyilvántartásba, elvész az intézmények között.


Mert erre figyel fel a társadalom.

Az erkölcsrendészet flottul felsorol rengeteg esetet: igen, ezek prostituáltak, még ha kiskorúak is. Azontúl a büntetőtörvénykönyv egyik cikkelyének hatálya alá kerülő személyről van szó, és teljesen mindegy, hogyan került ebbe a helyzetbe.

Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik a mi statisztikánkban bántalmazottakként megjelennek? Mert teljesen egyértelmű, hogy azt a gyereket eladták, kihasználták, kényszerprostitúciós hálózatba került, de a rendőrségen még mindig megtörténik, hogy prostituáltként tartják őt nyilván, mert nem a szervezett bűnözés hatáskörébe került, nem épp oda irányították.

A kolduló gyerekekről ki tudja, hogy hány közülük milyen helyzetben van? Az intézmények lökdösik egyik irodából a másikba a papírokat, hogy nem hozzájuk tartozik az ügy. Felteszik gyakran a kérdést, ami már önmagában felháborító, hogy akkor most áldozat vagy bűnöző? Mert ha áldozat, akkor idetart, ha bűnöző, akkor meg amoda.


Nagyon egyszerűen lehet a bántalmazottból bűnöző:

átkerül egyik statisztikából a másikba. Néha nem értem, hogy tudja egyik a másikat felülírni, amikor egyértelműen következménye. A törvény adta lehetőségeknek a gyakorlatba ültetése terén sok hiányosság van, de ami még deficitesebb, az a mentalitás.

Nem János bácsi elképzeléseire gondolok, hanem azokéra, akik ezekkel az esetekkel kapcsolatba kerülnek, akik ránézésre ítélkeznek. Akik nem képesek a gyermekben a gyermeket látni, hanem a bűnözőt, az áldozatot, a prostituáltat. Ez egyszerű lenne pedig: szakmai hozzáállásnak nevezzük. Nem az a dolgom, hogy ítélkezzem egy ember fölött, akkor sem, ha rendőr vagyok, és ha bíró vagyok, akkor is csak bizonyos korlátok között.

"Az erőszak erőszakot szül" (a Save The Children romániai kampányának plakátja)


Amikor ezeknek a kiskorú áldozatból lett szabálysértőknek a bűnözői hátterét próbáljuk hangsúlyozni, azzal az ellenérvvel jönnek, hogy ezen az alapon minden bűnöző, akiről kiderül, hogy kiskorú áldozat volt, nem büntethető. Nem erről van szó: mi nem azt mondjuk, hogy büntetlenül kell hagyni, vagy elnézni, minimalizálni azt, amit tettek. De ez a típusú elválasztás és gondolkodásmód egyszerűen lehetetlenné teszi a sikeres beavatkozást.

Egy többszörösen, súlyosan bántalmazott kiskorú lánytól, amikor bekerül egy gyermekvédelmi intézménybe,


senki ne várja el, hogy azontúl mintagyerekként viselkedjék.

Ha a szabálysértések következményeként kikerül a rendszerből és prostituált lesz, elkövetővé válik, és a nyilvántartások szerint kikerül a bántalmazott kategóriából és elveszíti a jogait. Nagyon sok ilyen abszurd helyzet van.

A bántalmazás egyik lehetséges következménye éppen az, hogy az áldozat is bántalmazóvá vagy szabálysértővé válik. Ezek a gyerekek abban nőnek fel: csak győztesek vagy legyőzöttek lehetnek. És nyilván ők is győztesek akarnak lenni. A szakembereknek pedig ezt tudniuk kellene. A jelenség mozgatórugói között nagyon sok latens elem is van, bár első ránézésre a szegénység, a migráció és a szabálykerülés vezet a fő okok között. De még nagyon sok mindent nem tudunk a gyerekkereskedelemről.


Mekkora az esély az áldozatok teljes pszichológiai rehabilitációjára?

B.É.: Miután az áldozat alapszükségleit kielégítették, meg kell teremteni a fizikai biztonság feltételeit – mivel szervezett bűnözésről van szó, sokszor megfenyegetik őket, a hozzátartozóikat vagy a segítő rendszerben dolgozókat is.

A következő szakaszban, miután fizikailag biztonságba került, tudja megélni ezt a biztonságot, ne kelljen lefekvés előtt benézzen az ágy alá, vagy ne érezzen kényszert arra, hogy a függöny mögül az ablakból figyelje, valaki követi-e. Amíg le tud nyugodtan feküdni, addig elég hosszú időnek kell eltelnie.

Az érzelmi biztonságba kerülés után következhet csak az érdemi pszichológiai munka, a traumafeldolgozás – addig pedig gyakran éveknek kell eltelnie. Az áldozat pszichológiai rehabilitációja roppant időigényes és nem mindig sikeres munka.


AZ ÜGYFÉL SZERINT FAIR PLAY

B.É.: – Fontos áthelyezni a hangsúlyt az áldozatokról a kihasználókra. A megelőző programokban mindig azt hangsúlyozzák: vigyázz, áldozat lehetsz – soha nem hallottam viszont azt, hogy arra figyelmeztessenek:


vigyázz, elkövető lehetsz,

ezt büntetik, és senkivel szemben nem engedheted meg magadnak azt, hogy eladd, megvásárold, becsapd, kihasználd. A törvény bünteti a prostitúciót, pontosabban azt, aki a szolgáltatást ajánlja. De azt, akinek pénze, ideje van arra, hogy ezt a szolgáltatást kihasználja, az teljes anonimitást és teljes védettséget élvez.

Ráadásul eszméletlenül nehéz bebizonyítani azt, hogy egy kliens tudta, hogy az a személy, akinek a szexuális szolgáltatását igénybe vette, kiskorú. Elfogadják azt az érvet, hogy “úgy nézett ki, mint egy 18 éves”. Romániában csak a prostituáltat büntetik.

A lányok vallomásaiból kiderül, nagyon sokan segítséget kértek egy-egy megbízhatónak tűnő klienstől, aki a szolgáltatásukat igénybe vette. A leggyakoribb reakció az volt, hogy jó, megpróbálok segíteni, aztán az illető többé nem jelentkezett. Az egyik lány fűnek-fának elmondta, hogy őt fogva tartják, még ha meg is verték vagy továbbadták emiatt.

Ő mesélte, hogy a kliens ugyan szörnyülködött, de nem élte meg úgy a helyzetét, hogy akkor most ő a kihasználó. Mert fizetett. És annak ellenére, hogy a lány elmondta, hogy kiskorú,


számára ez tisztességes üzlet volt: ő a stricit kifizette,

megvette az árut, aztán hogy a strici voltaképpen emberkereskedő, az nem az ő problémája.

Ami nagyon érdekes téma, és ami roppantul foglalkoztat, hogyan látják a klienseket ezek a lányok. Arról van-e szó, hogy egy szükséges rossz? Hogy áll a társadalom ehhez a kérdéshez? Romániában évek óta folyik a vita, hogy mi legyen a prostitúció legalizálásával – a kliensek büntetésének lehetősége fel sem merült. Ha valahol valaki megemlíti, már az nagyon heves ellenreakciókat vált ki.

Gyermekkereskedelem kapcsán is nagyon fontos mutató, mondhatni tünetértékű, hogy gondolkozik egy társadalom a kihasználásról, a szexualitásról, az emberek közti kapcsolatokról, az emberi jogokról, a prostitúcióról.

Feltenném a kérdést a jelenlegi felnőttársadalomnak, hogy milyen értékeket közvetít? Azt számtalanszor kutatták már, hogy a gyerek miben hisz, mit tart értékesnek – de a gyerek nem önmagától találja ki. Elsőrendű fontosságú, hogy felnőttként, szülőként, pedagógusként magunkba nézzünk, hogy mi mit közvetítünk a gyerekek felé – mert ez az alapja a megelőzésnek.

<i>fotó: Kassay Réka</i>fotó: Kassay Réka


LYUKAK A HÁLÓN


B.É.: – Apropó, szülői befolyás: gyakran fontos tényező a gyerek számára, hogy a szülőnek az az elve, hogy külföldön kell érvényesülni, hogy nem fontos az iskola. Erről eszembe jut egy kudarcos eset, amire azóta is nagyon fájdalmas gondolnom.

Kiskorú lány visszakerült egy prostitúciós hálózatból, egyértelműen traumatizált volt, nem mert az útra kimenni, csak kísérettel. Úgy tűnt, a családja nagyon mellette van. Ebben az esetben én magam sem ismertem fel a lényeget: végigvittem egy esetet hathónapos asszisztenciával, és ahogy átadtam azt az asszisztenciapénzt, amivel a gyereknek be kellett volna iratkoznia egy továbbképző kurzusra, két napra rá eltűnt.

A családja nem jelentette be, hogy eltűnt. Mikor én kezdtem utána keresni, akkor erősödött meg bennem a gyanú, hogy


a család tudtával, sőt bátorításával ment el valahová.

Azt mondták, külföldre ment, jól van, minden rendben van vele – pontosabban először azt mondták, nem tudják, hol van. Aztán megadtak egy külföldi számot, aminek a hívószáma már helyből nem egyezett az illető ország hívószámával, amit a tartózkodási helyéül megadtak.

Nagyon homályos történetet találtak ki, és bizonygatták, hogy jól van – az első kérdésem az volt, van-e útlevele. Kiskorú, nem mehet ki csak úgy az országból. Azt mondták, nem volt útlevele – akkor hogy van jól, akkor hogy mehetett el? Mai napig nem tudom, mi történt vele, gyaníthatom, hogy ugyanaz, vagy még rosszabb. És a család nem szegénysorú volt.

Az egyetlen reményünk ilyen helyzetben, hogy a megelőzést elősegítő alapinformációkat már az első találkozáskor megbeszéljuk, illetve megadjuk a különböző intézmények telefonszámait, ahová segítségért fordulhat az áldozat, még akkor is, ha valaki nem kér asszisztenciát. Reménykedhetünk abban, hogy valakivel, valahol, valamikor majd felveszi a kapcsolatot.

Ilyen helyzetekben mindenkinek a saját lelkiismeretével kell szembenéznie, hogy mit tett rosszul, hol csúszott ki a gyerek a segítő hálózatokból. Ilyen körülmények között nehéz a segítő szakma képviselőjének megőriznie a saját lelki egészségét. Szerintem ezek a gyerekek valóban túlélők. Olyan helyzetekből tudnak újraéledni, amit el sem tudtam volna képzelni.

S.A.: – Azért is szerettem gyerekekkel dolgozni, mert bennük van az a belső gyógyulási erő, olyan természetes és nyers formában, ami a felnőttekből hiányzik. Mindig újra és újra meglepődtem, hogy


mindig visszakapták az erőt a bizalomra.

Olyan kevés dologra volt szükségük ahhoz, hogy meg tudjanak kapaszkodni és továbblépni.

B.É.: – Nem idealizálom ezt a túlélési mechanizmust, nem azt mondom, hogy a sikertörténeteinknek számító esetek főszereplői gondtalanul élnek. Azért jóleső érzés volt, amikor nemrég kaptam egy üzenetet, hogy a legelső kliensemnek már saját családja, férje, gyermeke van, rég befejezte a 8. osztályt és tovább szeretne tanulni. Intézményben nevelkedett, tartotta a kapcsolatot egy családtaggal, és most felnőtt fejjel talált rá egy másik rokonára. Úgy néz ki, rendben van az élete.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS