2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szavazás: feje tetejére áll az ország

F. N. 2007. november 24. 10:38, utolsó frissítés: 2007. november 23. 16:23

Poén lesz elmenni szavazni vasárnap, hiszen #b#az egyet fizet, kettőt kap#/b# - rendszer számos kacifántos helyzetet eredményez. A Kolozs megyei Bodrogon például kipróbálható, milyen a nyárikonyhában voksolni.





Az önkormányzatoknak jól feladták a leckét a dupla voksolással. Az első és legsúlyosabb probléma, hogy minden szavazókörzet helyett kettőt kell létrehozni, ráadásul úgy, hogy azok minél közelebb legyenek egymáshoz, hogy a voksolóknak ne kelljen túl sokat sétálgatniuk. Ez országos szinten 34 ezer szavazókörzetet jelent, és az egész mintegy


50 millió új lejbe kerül.


Eredetileg az EP-választásnak egy órával hamarabb kellett volna kezdődnie és végződnie, mint a referendumnak (az előbbi 7 és 21, az utóbbi 8 és 20 óra között zajlott az érvényes jogszabályok szerint). Szerencsére a honatyák rájöttek, hogy ennek így semmi értelme, és sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el annak érdekében, hogy mindenki mindenre 7 és 21 óra között voksolhasson.

Régi szokás, hogy a szavazókörzeteket az iskolákban állítják fel, a nebulók pedig máris megörvendtek, hogy kapnak legalább egy fél szabadnapot. Majdnem sikerült, de utolsó pillanatban (azaz szerdán) az oktatási minisztérium az orrukra koppintott, és közleményben szögezte le: szavazókörzet ide vagy oda, hétfőn és pénteken is meg kell tartani az órákat. A voksolás tiszteletére egyébként


még a tanárok is felfüggesztették a tüntetést,


bár ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy sikerült bejegyezni a kollektív tanügyi munkaszerződést. Ám a szakszervezet közleményében hozzátette, ahogy a szavazás lejárt, folytatják az akciókat.

Bukarestben vasárnapról hétfőre virradó éjjel is járnak majd a buszok, hogy a szavazóbizottságok tagjainak ne legyen gondjuk a közlekedéssel. Számos városban, többek között Kolozsváron, Aradon, Gyulafehérváron és Bukarestben pedig szombaton és vasárnap reggeltől estig működnek majd a személyazonossági iratokat kibocsátó hivatalok, nehogy valaki egy késve elkészült irat miatt maradjon le a voksolásról.

Iaşi-ban három külön telefonvonalat bocsátanak azok rendelkezésére, akik nem tudják, melyik körzetbe menjenek szavazni. A számok vasárnap 6 és 21 óra között élnek majd. A megoldást egyébként a májusi referendumon alkalmazták először, akkor ötszáz személy kért segítséget polgármesteri hivataltól. A Vrancea megyei Focşani-ban


egy egykori sztriptízbár és játékterem


épülete bizonyult megfelelőnek a referendum és EP-választás megszervezésére. A klubot régen Aranykoronának hívták. Decebal Bacinschi polgármester elmondta, általában a postán szervezik meg a voksolást, de az ezúttal szűknek bizonyult - így maradt a volt bűnbarlang.

Kolozs megyében is végképp kifogytak a szavazás céljára felhasználható helyiségekből, mígnem valakinek eszébe jutott, hogy a törvény nem tiltja a magánházak igénybe vételét. Az Apahida községhez tartozó Bodrogon egy nyárikonyhát kértek kölcsön referendum céljára. A tulajdonos, Raveica Varadi csak annyit kért, hogy


fizessék ki a tűzifát, amivel a helyiséget kifűti.

A kolozsvári Gal család hétvégi házát bocsátotta az önkormányzat rendelkezésére, bár ez náluk nem egyedi eset, hiszen évek óta náluk állítják fel a szavazókörzetet. A 12 négyzetméteres helyiségben csak egy elektromos fűtőtest melegít, telefon pedig nincs - egyébként Raveica néni nyárikonyhájában sem.

De a furfangos elöljárók ezt is megoldották: mobiltelefonokat biztosítanak a szavazóbizottság tagjainak. Akiknek egyébként nem lesz túl sok dolguk, Bodrogon ugyanis mindössze negyven szavazati joggal rendelkező személy él.

A kommunikációval máshol is bajok vannak - Fehér megyében például nyolcszáz szavazókörzetből ötszázat csak mobiltelfonon keresztül lehet elérni, egyet pedig még azzal sem. Ezt a gondot rádióadóvevőkkel oldották meg. Ugyanez a helyzet Beszterce-Naszód, Arad vagy Suceava megyében is.

Az utóbbi térség önkormányzata egyébként minden eshetőséget számba vett, és vészhelyzet esetére engedélyezte a szavazóbizottságoknak, hogy a 112-es sürgősségi hívószámon kommunikáljanak a központtal. A Vaslui megyei prefektus, Ciprian Iftimoaie viszont nem akart rádiókkal bajlódni. Azzal a kilenc helyiséggel, ahol nincs térerő,


futárok útján tartják majd a kapcsolatot.


A sepsiszentgyörgyieknek azzal gyűlt meg a bajuk, hogy mi lesz, ha a 700, szavazócédulákat leadni érkező személy egyszerre özönli el a választási irodát, és jó néhányan kiszorulnak a hidegbe. Ezért humanitárius szellemben kinevezték váróteremnek a prefektúra és a Kovászna megyei könyvtár épületét. Még arra is gondoltak, hogy a cédulaszállítókat sorszámos megoldással, telefonon hívják majd be.

Aradon a részletekre is ügyelnek: a prefektúra versenytárgyalást szervezett a választási irodákban dolgozók ebédjének biztosítására. Két cég szállt versenybe, akik hamburgert, puliszkát és töltött káposztát, bécsi szeletet, csirkemájat, körítésként pedig natúrkrumplit vagy borsót kínáltak. A kormány a szerény 7 lejt szabta meg egy menü maximális áraként, emellett pedig egy banánt, egy kávét és ásványvizet is kapnak majd a szavazóbiztosok. A külföldön élő román állampolgárok


levelek százaival bombázták a külügyminisztériumot,


mert nem voltak megelégedve a számukra létrehozott szavazókörzetekkel. Az olaszországi, spanyolországi, franciaországi és amerikai vendégmunkások vagy kivándorlók azt sérelmezték, hogy több száz kilométert kellene utazniuk a legközelebbi szavazófülkéig.

A minisztérium improvizált: többek között templomokban vagy bérelt lakásokban rendezték be a szavazókörzeteket. Izraelben például a jeruzsálemi ortodox templomban is lehet majd szavani, a franciaországi Bordeaux-ban pedig egy hotelben állították fel a szavazófülkét. De nem maradnak szavazókörzet nélkül a vietnámi, zimbabwei, pakisztáni, iráni vagy szenegáli román állampolgárok sem.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS