2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gyerekeket kivégző országok: Irán az utolsó?

B. D. T. B. D. T. 2007. december 07. 14:05, utolsó frissítés: 12:29

Kamasz vagy, forrófejű, tombolnak a hormonok, és belekeveredsz valamibe. #b#Netán gyilkolsz.#/b# A sztori megeshet bármelyik országban – de van, ahol az életeddel fizetsz egy kiskorúként elkövetett bűncselekményért.





Delara Darabi, ha mondjuk Hollandiában élne, valószínűleg bulizna, piercinget hordana, és festményeiből galériát állítana össze saját blogján. A húszéves lány egy iráni börtönben raboskodik harmadik éve, és bármelyik pillanatban végrehajthatják a rá kiszabott halálos ítéletet.

Delara egyik festménye<i> (forrás: www.savedelara.com)</i>Delara egyik festménye (forrás: www.savedelara.com)


A vád: gyilkosság. De függetlenül attól, hogy milyen bűntettet követ el egy kiskorú, az összes vonatkozó emberjogi egyezmény és nemzetközi jogi előírás tiltja, hogy halálbüntetést szabjanak ki rá.


Amit a kiskorúak kivégzését gyakorló országok gyakorlatként alkalmaznak – vagyis hogy megvárják, amíg az elkövető betölti 18-20. életévét, majd végrehajtják az ítéletet – súlyosan sérti a Civil és Polgári Jogok Nemzetközi Konvencióját és a Gyermekjogi Konvenciót, amelyet Irán és


a kiskorú elkövetők kivégzése terén korábbi rekorder Egyesült Államok is ratifikált.

Az USA végül 2005-ben szüntette be a kiskorúak kivégzéseit – az egyik leghírhedtebb Napoleon Beazley esete, akit nyolc évvel tette elkövetése után, 2002-ben végeztek ki Texasban. A “fehér esküdtszék” előtt hiába bizonygatta több tanú is, hogy az elítéltnek jó esélyei vannak a rehabilitációra, és a fiatal afro-amerikai srác börtönéveiben hiába bizonyult mintarabnak: az ítéletet meghozták és végrehajtották.

Delara az Amnesty International kiskorú elkövetők (child offender) halálbüntetésének megszüntetését célzó kampányának egyik kulcsalakja. Az emberjogi szervezet a halálbüntetés teljes eltörlése mellett kampányol – a kiskorúak kivégzéseinek leállítása olyan minimum-cél, amelyhez valamivel könnyebb támogatottságot szerezni.

Az Amnesty statisztikái szerint 1990 óta 58 kiskorú elkövetőt végeztek ki tíz országban – a tényleges szám ennél nagyobb lehet.

1990 óta Iránban az Amnesty nyilvántartása szerint 25, a bűntett elkövetésekor kiskorú elítéltet végeztek ki. Egy 2007-es júniusi jelentésben az emberjogi szervezet megállapítja: Irán az utolsó "gyerekkivégző" ország.


Delara esete azért is mozgat meg tömegeket,

mert valószínűnek tűnik, hogy ártatlan. 17 éves volt, amikor olyan vallomást tett, miszerint ő követett el egy gyilkosságot. Utólag hiába próbálta magyarázni, hogy csupán azért vallotta magára a tettet, hogy volt barátját, az igazi elkövetőt megvédje.

Akkor még – saját bevallása szerint – nem tudta, hogy kiskorúként maximális büntetést kaphat. Barátjával, az akkor 19 éves Amir Hosseinnel betörtek egy nőrokona házába; a rablás során a nőt megölték.

Delara ítélete végleges, időközben ugyanis az ügy újratárgyalását követően is megerősítették az előző verdiktet. Öngyilkossági kísérlete sikertelen volt, depressziója súlyosbodik, egyedüli menekülési lehetősége az olvasás és a festés. Képei megtekinthetők többek között a SaveDelara.com oldalon; a felmentését követelő petíciót itt lehet aláírni.

2006-ban négy, idén a statisztika szerint két fiatal esetében hajtották végre a halálbüntetés ítéletét Iránban.

A halálbüntetés hatálya alatt Iránban kivégzésükre váró kiskorú elkövetők azonban sokkolóan sokan vannak. Az Amnesty már 2004-ben felszólította Iránt a kivégzések beszüntetésére (mint ahogy az ENSZ korábban hasonló felhívást intézett a halálbüntetést kiskorú elkövetőkkel szemben is alkalmazó többi országgal szemben).

A Stop Child Executions – Minors in death row in Iran című, a kiskorúakra kiszabott halálbüntetések fejleményeit követő blog legutóbbi bejegyzése szerint december negyedikén kivégezték Makvan Mouloodzadeh-t, akit azzal vádoltak, 13 éves korában szexuális erőszakot követett el hasonló korú fiúkon.

Az ügyét nyomon követő Human Rights Watch szerint a vádlottat kényszerítették tette bevallására, a három feljelentő állítólagos áldozat pedig utólag visszavonta vallomását.

Ezek az esetek a halálbüntetés elleni legmeggyőzőbb érvet illusztrálják – hogy a jogrendszerek hiányosságai miatt

ártatlan emberek fizetnek az életükkel

olyan tettekért, amelyeket nem is ők követtek el. A másik, szintén nem jogi, hanem a mindennapi emberek empirikus tapasztalataira és érzelmeire ható érv az az egyszerű igazság, hogy a kivégzés is gyilkosság, tehát bárkit, akik halálra ítélünk, ugyanazon norma, ha úgy tetszik: legfőbb parancs megszegése révén büntetünk, amelyet színleg elítélünk: ne ölj!

Sokat hangoztatott érv, hogy a kivégzések nem riasztják el a bűnözőket a gyilkosságok elkövetésétől. Amerikai kutatók ezt cáfolják: azt is kiszámolták, hogy minden kivégzés 74-gyel csökkenti a gyilkosságok számát a rá következő évben, tehát a halálbüntetések végrehajtása nagy elrettentő hatása révén "működik", legalábbis az Egyesült Államokban.

A halálbüntetés, a kiskorúak kivégzése és a nők elleni erőszak perverz összefüggéseire a Nazanin Fatehiéhez hasonló esetek világítanak rá: amikor egy kiskorú lány önvédelemből leszúrja a nemi erőszakra készülő nagykorú férfit, és ezért halálra ítélik.

A jog nem a nők elnyomásának és diszkriminációjának feloldását, enyhítését szolgálja, hanem pontosan ennek megerősítését. A Nazanin-sztori pozitív végkifejlete pedig nem annak köszönhető, hogy bármi is változott volna rendszerszinten azóta Iránban, hanem inkább a nemzetközi nyomásnak.

A BBC egy 22 éves fiatal nő történetéről közöl riportot, akit 18 éves korában egy emberjogi csoport aktivistái mentettek meg az akasztástól. Leilát kilencéves korától


az anyja kényszerítette prostitúcióra.

Gyakorlatilag az általa szerzett bevételből élt az öttagú család, pontosabban a pénz nagyrészt kábítószerre ment el, lévén hogy a szülők drogfüggők voltak. Leilát később férje is arra kényszerítette, hogy akár 15 férfit is kiszolgáljon egy nap.

A “házasság” két hónapja után a rendőrség rajtaütött az illegális örömtanyán, és mindenkit letartóztatott. Leila férjét öt év börtönre ítélték bordélyház törvényellenes működtetéséért. A nyomozás során Leila fiútestvérei vallomást tettek, hogy megerőszakolták testvérüket. Emiatt Leilának az incesztusért is felelnie kellett, a bírák pedig kiszabták a lehető legsúlyosabb büntetést: halált.

Fiatal nők rehabilitációs központja Teheránban. Az erőszak, szegénység és elnyomás áldozatai önállónak lenni, olvasni, írni, varrni, számítógépet kezelni tanulnak, művészetterápiás foglalkozások is vannak <i>forrás: www.omid-e-mehr.org</i>Fiatal nők rehabilitációs központja Teheránban. Az erőszak, szegénység és elnyomás áldozatai önállónak lenni, olvasni, írni, varrni, számítógépet kezelni tanulnak, művészetterápiás foglalkozások is vannak forrás: www.omid-e-mehr.org


Leila védőügyvédje, Shadi Sadr börtönben is ült már Iránban azért, amiért részt vett egy tüntetésen az emberi jogokért. Többször ujjat húzott a hatalommal, ennek ellenére országszerte tisztelik, és gyakran idézik véleményét a lapok. Az ügyvédnő a BBC-nek elmondta,


az iráni szegény réteg úgy tekint a lánygyermekekre,

mint a legegyszerűbben és leghamarabb eladható árura. A szülők, főként az apák, gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkeznek gyerekeik élete fölött: büntetésként akár meg is ölhetik őket. Az igazságszolgáltatás pedig ezeket a szülőket nem ítéli halálra, csupán néhány évre börtönbe küldi – mondta Shadi Sadr.

A mélyen konzervatív és igazságtalan jogrend alkalmazói hímsovén férfiak, mondja az ügyvédnő, aki szerint a bírák eleve bűnös lényként tekintenek a tárgyalóteremben megjelenő nőkre. (Delara esetében – bár erről az ügyet követő jelentések nem szólnak – valószínű, hogy a bűnösségét alátámasztotta: házasságon kívüli, tehát tiltott kapcsolatot ápolt volt barátjával.)

Miután Leila testvérei visszavonták vallomásukat, az ügyvéd fellebbezett, és sikerült megnyernie a pert. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az önvédelemért halálra ítélt Nazanin Fatehi kiszabadítása is.

Leila két éve lakik az Omid E Mehr központban, és esete nem mondható egyedinek. Paradox, hogy a saría, az iszlám törvények által uralt országban ugyanazok a “bűnös nyugati” jelenségek tapasztalhatóak: ENSZ-statisztikák szerint a világszerte elkobzott ópium háromnegyedét Iránban foglalják le, s az ország illetékesei is elismerik, hogy


a drogfüggőség komoly probléma.

A prostitúció méreteiről nincsenek kimutatások, ám a teheráni, prostitúcióra kényszerített áldozatok rehabilitációjával is foglalkozó központ vezetője szerint növekvő társadalmi jelenség.

Eshrat Gholipour elmondta, a főváros déli negyedeiben rengeteg olyan családnál járt már, ahol a kiskorú lányok amiatt kényszerülnek áruba bocsátani saját testüket, hogy apjuk drogfogyasztási szükségleteihez anyagi alapot biztosíthassanak.

Marjaneh Halati, az otthon alapítója elmesélte, amikor a börtönből Leila hozzájuk került, nemcsak olvasni nem tudott, de alapvető, a mindennapi élethez és higiéniához tartozó dolgokat sem. Most olvasni tanul és közben varrónőként dolgozik; ellátását volt ügyvédje és a központ finanszírozza, amely a lányokat önállóságra próbálja nevelni.

Az Amnesty International nyilvántartása szerint tavaly 177 személyt végeztek ki Iránban, köztük négyen voltak nők – idén ez a szám máris elérte az ötöt. Mivel a kivégzések híre nem mindig jut el a nyilvánosság elé, ez jóval magasabb is lehet. Iráni ügyvédek szerint azonban már érezhető a nemzetközi közvélemény nyomása: annyi tüntetés volt, és az emberjogi szervezetek aktivistái annyiszor nyújtottak be panaszt, hogy


a bírák nem hoznak olyan könnyen halálos ítéletet.

Az országban öt éve elfogadtak egy gyerekvédelmi törvényt is, jelenleg pedig a parlament előtt van egy emberjogi kérdésekkel foglalkozó ügyvédek által készített törvénytervezet, amely a gyerekekkel való visszaélés esetében megkönnyítené a bűnvádi eljárás megindítását.

Hogy a Nazaniné után Delara esete került leginkább reflektorfénybe, annak is köszönhető, hogy egy művész, író, egyszóval "a szellem embere" kivégzése/fenyegetettsége (lásd Rushdie esetét) jóval nagyobb szimbolikus és ezáltal megrázó erővel bír.

Egy fiatal művész kivégzésére csak olyan hatalom vetemedhet, amely előtt semmi sem szent - valami hasonló jön át a nyugati művészetkultusz-paradigma foglyainak, és talán elsikkad az eredeti üzenet: egy mélyebb, kultuszoktól, divattól függetlenként tételezett axióma. Vagyis az, hogy minden élet önmagában érték.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS