2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Felsőoktatás: mi kell előbb, stratégia vagy autonómia?

Bakk-Dávid Tímea 2008. július 17. 15:31, utolsó frissítés: 14:31

Bolyai Egyetem, Sapientia és egy varázsszó: együttműködés. Párhuzamos monológok, replikák, párbeszéd helyett szóváltás, Hantz, Salat.



Válságban az oktatás, de az eltömegesedés most nem volt téma a 19. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szerdán délután a MISZSZ sátrában a Commitment műhely keretében egy lehetséges Kárpát-medencei felsőoktatási stratégia alapjairól, tartalmáról esett szó. A beszélgetést Csekő Krisztina magyarországi oktatáskutató moderálta.

Dávid László, a Sapientia rektora hangsúlyozta: a magánegyetem a hátrányos régiókba vitte a tudást, olyan fiataloknak biztosítva lehetőséget a továbbtanulásra, akiknek amúgy kevesebb esélyük lett volna ezt megtenni. A magánegyetem tehát egy állami egyetem értékrendjét, közszolgálatiságát vállalta föl olyan körülmények között, hogy állandóan változó követelményeknek kell megfelelnie strukturálisan is, és a hallgatókkal szemben is. Egy közös erdélyi magyar felsőoktatási stratégiának az egyetemek versengése nem tesz jót: összefogás kellene egy konzorcium keretében, azonban ennek jelenleg törvényi akadályai vannak.

Csekő Krisztina, Hantz Péter, Péntek János, Dávid László és Salat Levente


Péntek János kolozsvári akadémikus, nyelvészprofesszor szerint elsősorban a szak- és a tannyelv-választás szabadságát, valamint a színvonalas oktatáshoz való jogot kell biztosítani a diákoknak – jelenleg ezek egyike sem teljesül, tehát sok a munka még. Kiemelte a politikum szerepét az oktatási rendszer megreformálását érintő döntésekben:



“sajnos körünkben nincsenek oktatáspolitikusok,

ezt a témát a szakmabeliek mindig maguk között vitatják meg” – mondta. A felsőoktatásról szóló diskurzusban sok a szereptévesztés, egyesek olyasmit vállalnak fel, amit másoknak kellene elvégezniük, és kilátástalanul küzdenek a céljuk eléréséért – ehelyett le kellene szögezni a felelősöket, a szerepeket, csak így lehetne összefogásról szó. A Dávid László által emlegetett konzorciumban a Babes-Bolyainak mindenképpen benne kell lennie, hiszen a legfontosabb szereplője a romániai magyar felsőoktatásnak – szögezte le a professzor.

Péntek János, mint mondta, a demográfiai előrejelzések ellenében – amelyek a születésszám-csökkenés következtében fellépő drámai diáklétszám-visszaesést jósolnak – jó hírekkel is szolgálhat: idén az eddigi évi mintegy hatezer magyar középiskolás helyett


több mint kilencezren érettségiztek magyar nyelven.

Ez azt jelenti, egy évjáratból 70 százalék érettségizett, ami elég jó arány, mondhatni európai szinthez közelít, ám a felsőoktatás ezzel nem igazán tart lépést – magyarázta a professzor. Ez egyébként annak köszönhető, hogy nekik már kötelező volt a tíz osztály elvégzése a korábbi nyolc helyett.

A másik jó hír az, hogy eredményesen működik a Nyilas Misi tehetséggondozó program: 5 év alatt több mint 600 ezer eurót juttattak el tehetséges, szegény sorsú gyerekek továbbtanulásának finanszírozására magánszemélyek adományaiból – mondta el a projekt kezdeményezőjeként Péntek. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a több mint ezer adományozónak csupán 5 százaléka erdélyi.

Ennél sokkal szomorúbb az, hogy idén versenyvizsgázik először az a pedagógusgeneráció, amelynek már csupán három évet kellett elvégeznie az egyetemen a bolognai folyamat következtében a korábbi négy helyett ahhoz, hogy katedra mögé ülhessen. “A legtöbb országban a pedagógusképzés magiszteri szinten zajlik, nálunk sajnos csak részben, és ez szerintem tovább rontja majd a közoktatás színvonalát” – fejtegette Péntek.

Felhívta a figyelmet arra a felmérésekből is kiderülő jelenségre, hogy egyre nagyobb a különbség az oktatás színvonalát tekintve a falusi és városi iskolák között.


Rengeteg tehetséges falusi gyerek kerül hátrányos helyzetbe,

akiket meg kell találni, akiket támogatni kell, hiszen őket a rossz helyzetben lévő falusi közoktatás akadályozza meg, hogy a felsőoktatásba lépjenek, pedig meglenne rá a képességük – mondta.

Salat Levente politológus arról beszélt, ahhoz, hogy létezzen egy felsőoktatási stratégia, egy megrendelő kell, egy közpolitikai szereplő, amely képes forrásokat is mozgósítani a végrehajtására, illetve ellenőrizni a megvalósulás folyamatát. Az RMDSZ lehetett volna ez a szereplő, ám hogy miért nem vállalta föl ezt a szerepet, annak okai mélyebb elemzést igényelnek.

Valószínű, hogy 2000-ben, amikor a kormányzati szerepvállalás értékelése volt napirenden, felismerték, hogy két lehetőség van mind az erdélyi magyar felsőoktatáshoz való viszonyulás, mind a más fontos nemzetpolitikai vonatkozású kérdések tekintetében. Az első az lett volna, hogy az RMDSZ rövid távon lemond a teljesíthetetlen célok megfogalmazásáról, ehelyett kivitelezhető, a választók felé elszámoltatható célok mellett kötelezi el magát. Ez a Bolyai Egyetem esetében az lett volna, hogy vállalja föl:


rövid távon teljesíthetetlen a visszaállítása.

A másik lehetőség az volt, hogy a célokról nem, csupán teljesítésük esélyeiről mond le, és kihasználja ezeknek a céloknak a folyamatosan hangoztatásában rejlő mobilizációs erőt. A csúcsvezetés a második alternatíva mellett döntött, és ennek is megvolt a maga politikai hozadéka – magyarázta Salat. A felsőoktatási stratégia szempontjából viszont ez oda vezetett, hogy az RMDSZ érdektelenné vált a kérdésben.

A stratégia azonban úgy is létrejöhetett volna, ha az erdélyi magyar felsőoktatás szereplői megegyeznek abban, hogy a saját belső stratégiájuk bizonyos elemeit összehangolják, illetve ezek híján kidolgoznak egy közös stratégiát, és vállalják, hogy betartják az ebben foglaltakat. Ám a stratégia kidolgozása ezen az úton is járhatatlannak bizonyult – állapította meg.


A Sapientia a helyzetteremtő politizálás tipikus terméke,

amely azt követően jött létre 2000-ben, miután eloszlottak az RMDSZ kormányzati szerepválalláshoz fűzött illúziók – így maga is nélkülözte a stratégiai tervezés minden elemét. Olyan szereplő jelent meg a romániai magyar felsőoktatás piacán, amely ma sem létezne, ha a stratégiai tervezés útján indulnak el a kezdeményezői. Természetes hát, hogy az első években a Sapientia nem fecsérelte az idejét az együttműködés útjainak keresésével, hanem az intézményi konszolidációra összpontosított.

Ám a jelenlegi, 2013-ig érvényes stratégiában sincs nyoma ennek; a marosvásárhelyi orvosi egyetem stratégiájában nem szerepel, hogy magyar oktatás is zajlik az intézményben; a színművészetinek nincs is nyilvánosan elérhető stratégiája – sorolta a szóba jöhető szereplőket a BBTE volt rektorhelyettese.

A BBTE esetében a magyar képzés a multikulturalizmus keretei között jelenik meg, szűk programi keretek között – zárta a felsorolást. A stratégia belső, vagy felismert szükségszerűségből fakadó megszületésének akadálya tehát elsősorban az volt, hogy


nem is voltak igazán stratégiák, amelyeket össze lehetett volna hangolni

– vonta le a következtetést. Megemlítette, hogy 2000-ben a stratégia szükségességének gondolata felbukkant a BBTE magyar nyelvű oktatásának konszolidálását szorgalmazó dokumentumban, ám hamar le is került napirendről egyrészt az RMDSZ érdektelensége, másrészt a Bolyai Kezdeményező Bizottság föllépésének tulajdoníthatóan.

A magyar állam a legesélyesebb szereplő, aki megrendelőként léphetne fel egy Kárpát-medencei felsőoktatási stratégia kidolgozása érdekében – állapította meg. Ám ehhez tisztáznia kell, hogy mi a szándéka a határon kívüli nemzetrészekkel hosszú távon – ha demográfiai és munkaerő-utánpótlásnak tartja, akkor ez a stratégia hosszú távon egy kiürítési stratégia. A magyar állam nevében fellépők azonban választhatják azt az opciót is, hogy


a Sapientián keresztül kezdeményeznek egy belső egyeztetést

az erdélyi magyar felsőoktatási piac szereplőivel, akik létrehoznák a hosszú távú erdélyi magyar felsőoktatási stratégiát. Ennek az a kockázata, hogy olyan stratégia születik, amely nem szolgálja a megrendelő érdekeit, illetve amelynek megvalósulását nem találja szponzorizálásra érdemesnek – mondta Salat.

A kép mégsem lesújtó, hiszen a stratégia hiánya azt is jelentheti: még nem vagyunk annyira rossz helyzetben, hogy együttműködni kényszerüljünk; remélhetőleg a felsőoktatási vezetők nem várják meg ennek bekövetkeztét – zárta mondandóját a politológus.

Hantz Péter
a romániai magyar és az európai közoktatás problémáit sorolta föl, amelyek nagyban befolyásolják a felsőoktatás minőségét is. A romániai magyar közoktatás alulfinanszírozott, csökkent emiatt a pedagógusi pálya presztízse; a másik fő probléma, hogy


még mindig nincs háttérintézmény-rendszer,

például nincs működő tankönyvtanács, ennek következtében a magyar diákok egyetemi továbbtanulási aránya alulmarad a többségétől. 4,4 százalék magyar diák tanul a felsőoktatásban, miközben a romániai magyarok aránya 6,6 százalék.

Tankönyvtanács van ugyan, ám ezelőtt három évvel a hatósági jogkörét a minisztérium átadta az RMDSZ-nek azzal, hogy ezt a jogkört a pedagógusszövetségen keresztül gyakorolja – mondta a háttérintézmények hiányára reagálva Péntek János. Mint mondta, jelenleg az RMDSZ oktatási főosztályán készülnek a tankönyvek, köztük húsz olyan botrányos tankönyv, amit sürgősen vissza kellett volna vonni, és ezekhez a szakma nem jutott hozzá, hogy véleményt mondjon, sem arra nem volt lehetősége, hogy kikényszerítse a visszavonásukat – sérelmezte.

A BBTE professzora újabb akut problémaként jelölte meg, hogy a tízezer magyar egyetemi hallgatónak Kolozsváron nincs egy kollégiumi központja, ahol összegyűlhetne. Ezért többek közt még a vendégelőadásokat is kénytelenek a szervezők


a kocsmákban kiplakátolni.

Végül felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre lesz ötven éve, hogy az 1956-os megtorlás részeként a Bolyai Egyetemet beolvasztották a Babesbe – ezen az évfordulón megállapítható, hogy azóta sem történt sem rehabilitáció, sem restitúció.

Európában mintegy ötven kisebbségi felsőoktatási intézmény létezik – ők túl vannak ezeken a vitákon, amilyeneket most mi folytatunk arról, kell-e önálló egyetemi oktatás – példálózott Hantz. Az erdélyi magyarság töbsége azt mondja, kell, az erdélyi magyar politika nagy része ugyanezt mondja, mégis vannak, akik szerint ez nem megvalósítható, bár működő európai példák is igazolják ennek ellenkezőjét.

A romániai felsőoktatásban az egyetemek a támogatás nagy részét fejkvótákban kapják – ez lelkiismeretlen játékra kényszeríti az intézményeket, hiszen abban érdekeltek, hogy minél több diákot beiskolázzanak érettségi eredményük alapján még akkor is, ha világos, az illető képtelen lesz elvégezni az egyetemet, vagy ha el is végzi, képtelen lesz az illető szakmában dolgozni.


Mint egy koloncot, húzzák a diákot maguk után,

megkapják érte a fejpénzt, és nem törődnek azzal, hogy egy fiatalnak tönkretették az életét – vázolt egy lehetséges negatív kimenetelű forgatókönyvet Hantz.

A romániai egyetemeken ráadásul intézményesült az intellektuális lopás, és a felsőoktatás is alulfinanszírozott: az egy diákra egy évben költött összeg alig éri el az ezer eurót szemben a nyugati 5-15 ezerrel. Az oktatók pedig nem érdekeltek abban, hogy a saját területükön minél jobban teljesítsenek, hiszen végleges állásokba veszik fel őket. “Egy oktató, hacsak valami nagyon szörnyű dolgot nem cselekszik, mint például magyar feliratok kihelyezése egy multikulturális egyetemen, egészen biztosan nyugdíjas koráig dolgozhat az egyetemen” – utalt az őt és Kovács Lehelt érintő intézkedésre Hantz.

A nyugati egyetemeken sokkal nagyobb a mobilitás, gyakorlatilag csak a professzoroknak van végleges állásuk – tette hozzá. A felsőoktatásban továbbtanuló magyar diákok 4,4 százalékos aránya is kevés, de még súlyosbítja a képet, ha ezen belül a magyar nyelven tanulókat nézzük: 1,6 százalék ez az arány, és pont azokon a szakokon nincsen állami finanszírozású magyar nyelvű képzés, amelyekre a legnagyobb szükség volna.

A Román Hírszerző Szolgálat egyik jelentésében, az új évezred első éveiben fehéren-feketén szerepelt: azért nem engedik fejlődni a magyar felsőoktatást, és azért nem engedélyezik egy önálló romániai magyar egyetem létrejöttét, mert


nemzetbiztonsági kockázatot látnak benne

– mondta Hantz. Ezzel együtt meg tudják akadályozni egy felelős magyar vezetőréteg kinevelését. Megemlítette, hogy a BBTE továbbra is félrevezető kampányt folytat a saját deklarált multikulturalizmusáról, de közben továbbra sincsenek magyar feliratok mindenhol, a magyar rektorok képei sincsenek kitéve a rektori folyosóra, és nincsenek magyar döntéshozó testületek.

Salat megállapítására reagálva, miszerint nem létezik felsőoktatási stratégia, elmondta: vannak olyan dokumentumok, amelyek annak nevezhetőek: definiálják és hierarchiába állítják a célokat, meghatározzák az eszközöket is, amelyekkel elérhetőek. Arról is beszélt, hogy 2004-ben, amikor lehetőség lett volna a magyar karok létrehozására, éppen az akkori magyar rektorhelyettesek, Salat Levente és Nagy László a magyar közösség, diákok és tanárok többségének és az RMDSZ-nek az akaratával szemben megakadályozták ezt – ez éppen egy stratégia felrúgása volt – idézte fel az akkori eseményeket Hantz.

Salat Levente erre nem kívánt reagálni, a hallgatóságnak azonban arra hívta föl a figyelmét, készül ennek az eseménysornak a dokumentált története, ebből majd árnyalt képet lehet kapni arról, kinek mi volt a szerepe, célja 2004 áprilisától 2006 decemberéig. Hantz erre azt mondta, a dokumentálás már megtörtént, a kronológia elérhető a BKB honlapján, de kötet is készült Somai József szerkesztésében.

Hantz egyetértett azzal, hogy politikai döntésre van szükség egy stratégia és az önálló felsőoktatás megteremtéséhez, hozzátette azonban, hogy a felvillantott európai és nemzetközi példák esetében egy-két kivételtől eltekintve


az egyetem kiharcolása nem ment békés úton.

Szükség van az elsősorban tudományegyetem jellegű önálló Bolyaira, szükség van a Sapientiára, a Partiumi Keresztény Egyetemre, a színművészetire és egy önálló magyar tannyelvű marosvásárhelyi orvosi egyetemre is – összegezte a BKB álláspontját. Ha létrejön egy önálló felsőoktatási hálózat, a koordinációnak és együttműködésnek nagyobb esélye van – vélte.

Salat megjegyezte: valóban van néhány dokumentum, amely az erdélyi magyar felsőoktatási stratégia ambíciójával készült, de a Hantz Péter által említett európai példákból is kitűnik: átfogó stratégia létrejötte az állam és a kisebbség viszonyának magasabb szintű rendezését feltételezi,


vagyis a kisebbség autonómiájának megteremtését,

amelynek keretén belül aztán az egyetemalapítási projektek lehetségessé váltak.

Hantz erre megemlítette, tárgyalások folynak arról, hogy a BKB közreműködésével elkészüljön a felsőoktatás távlati fejlesztési stratégiája: ennek értelmében például Sepsiszentgyörgynek is részt kellene kapnia az oktatási hálózatból, mezőgazdasági és állatorvosi karokat lehetne ide telepíteni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS