"A pesti srácok, az kemény volt, amit csináltak 1956-ban"
Kassay Réka, Sipos Géza 2008. október 23. 17:30, utolsó frissítés: 16:45Sorban állás, csúnya, szürke épületek, jó zene - kolozsvári és budapesti diákokat kérdeztünk az ötvenhatos eseményekről és a kommunizmusról
Kórusfellépés, koszorúzás, egy-két szép szavalat a forradalom nemes eszméjének dicsőítésére, a hazáért életüket adó hősök emlékére - ilyesmik maradtak meg a középoskolai évek ötvenhathoz kötődő emlékeiből.
De változott-e valami az utóbbi néhány évben, amikor a forradalom eseményei még inkább beépülhettek a köztudatba? Egyáltalán, milyen kép él a mai tizenévesek fejében a kommunizmusról és az ezelőtt fél évszázaddal történtekről? Megkérdeztünk néhány fiatalt az iskolában, az utcán, és benéztünk egy történelemórára meg egy ünnepi műsor próbájára is.
"Én a kommunizmust úgy képzelem el, hogy nagy, szürke, csúnya épületek vannak mindenhol és az embereknek nincs magánélete" - mondja Miklósi Rebeka a nyolcadik osztályból. "56-ra úgy gondolok, mint egy történelmi eseményre. Nem fűz hozzá semmilyen különösebb érzelni kötődés"- teszi hozzá.
"Nem lehetnek emlékeink, mi még meg sem voltunk születve akkor" - mondja a kommunizmusról Gottwald Gyopár és Gáll Kriszta, szintén nyolcadikosok. Aztán eszükbe jut pár dolog arról, amit a szüleik meséltek: hogy nem volt élelmiszer az üzletekben, sokat kellett sorban állni, vagy, hogy egyik hétvégén csak a páros rendszámú autók járhattak, a másikon csak a páratlanok.
"A volt osztályfőnököm mesélte, hogy ő akkor volt katona, amikor az ötvenhatos forradalom kitört és egyszercsak géppuskát nyomtak a kezébe, és kellett menni harcolni" - számol be a tizedik osztályban tartott történelemórán Kozma-Kiss Csaba. Szigorúság volt, nem volt étel, mondják többen is a régi rendszerről, "egyszerűen szörnyű lehetett akkor" - fogalmazza meg az összképet Kallós Kinga.
Tanáruk kérdésére, hogy vajon miért sírják vissza mégis azt a kort az idősebb generáció egyes tagjai, kissé oldódik a hangulat és többen is beleszólnak. "Szerintem a megszokás miatt is, mert ebben nőttek fel" - állítja Chiş-Hunyadi Noémi. "Az emberek kaptak ingyen lakást, mindenkinek volt biztos megélhetése" - teszi hozzá Csaba.
>> Külföldi termékeink a kommunizmusban >>
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum dísztermében éppen az ötvenhatos emlékműsor próbája zajlik. A kánont még párszor el kell próbálni, pedig délután 3-kor mindenki türelmetlenebb már, de az utolsó ének már jól megy, a folyosó végén is hallani. Próba után mindenki sietne dolgára, ketten azonban megállnak pár szóra.
Deák Izabella, tizenkettedikes diák: "Szerintem 56-ban Nagy Imre, aki vezette a felkelőket, sokszor ő sem tudta, hogy mit akar, ezért nagyon másképp alakultak a dolgok, mint ahogy ő szerette volna. Ezért is került oda, hogy őt is kivégezzék.
Sajnos ennek a forradalomnak nagyon sok fiatal lett az áldozata, például olyant is hallottam, hogy kivégeztek egy 17 éves fiút, pedig törvény szerint csak 18 évesen lehet kivégezni bárkit. És azt is mondják, hogy nagyon sok fiatal tankok elé dobta magát és feláldozta magát a hazáért, de ennek talán nem is volt olyan eredménye, amilyen kellett volna legyen."
Te el tudnád képzelni mai ésszel, hogy hazáért, nemzetért, vagy egyáltalán, bármilyen közösségi ügyért ilyen nagy áldozatot hozz?
Izabella: "Egy nagyobb áldozatot igen, de életet azért nem adnék, szerintem mindenki ragaszkodik az életéhez és nagyon nagy odaadás és szeretet kell ahhoz, hogy valamiért az életünket adjuk. De az fontos, az ember mindennapi életében is, hogy áldozatokat hozzon valakiért vagy valamiért."
Györkös-Mányi Csaba: "56-ról az jut eszembe, hogy ez egy olyan pillanat volt a történelmünkben amely sajnos a mai napig is véresen marad meg az emlékezetünkben, és ami nem úgy kellett volna legyen ahogy lett; amiből tanulhatunk és szerintem valamilyen szinten tanultunk is."
Csaba (szintén tizenkettedikes) elmondja, hogy a KMDT (Kolozs Megyei Magyar Diáktanács) már második éve megrendezi az ötvenhatos emlékhetet, ez idén egy vetélkedőből és egy fáklyás menetből áll. A menet 23-án délután indul a kolozsvári Mátyás szülőházától és Dsida sírjánál fejeződik be, közben szavalat és koncert is lesz.
"A versenyben, melynek én voltam a koordonátora, hat csapat vett részt négy különböző iskolából. Jó volt azt látni, hogy a fiatalság egy része valamennyire felvilágosult, mivel sokan azt sem tudják, hogy mi történt 56-ban." - meséli Csaba.
Azt miből gondolod, hogy Nagy Imre maga sem tudta, hogy mit akart?
Izabella: "Volt olyan, hogy azt mondta a forradalmároknak, hogy menjenek haza és üljenek benn a házban, aztán pont az ellenkezőjét csinálták, leverték a Sztálin-szobrot és ő vezette őket. Ő sem tudta, hogy mit csinál velük, így aztán normális, hogy egy idő után elvesztette a fonalat.
Ami a kommunizmust illeti, az az elnyomás korszaka volt, mert az ember nem tudta már az identitástudatát pontosan behatárolni és nagyon nehezére esett kibontakozni, mert nem voltak lehetőségek fejleszteni a képességeit. Bizonyos rendszer szerint kellett éljenek és szerintem már mechanikussá vált az életük, mert annak alapján éltek, amit diktáltak nekik.
Ezért volt az, hogy loptak, csaltak és így próbáltakat boldogulni, és azáltal, hogy mindenki hazudott egy olyan rendszer épült a társadalomban, ami összeomlott a végén. Édesanyám mondta, hogy elég nehéz volt élelemhez jutni, nagyon sokat kellett várni viszont könnyebben lehetett lakást kapni, és mindenkinek volt biztos megélhetési lehetősége. Viszont ezt nem tudták kihasználni, az adott pénzösszeget nem tudták arra költeni, amire szerették volna, mert a termékek korlátozva voltak."
Csaba: "A szüleim élményeiből annyit tudok mondani, hogy amikor volt a 89-es forradalom, akkor anyum hasában voltam és anyumat majdnem lelőtték. Éppen munkából jött haza, amikor lövöldöztek, és akkor kellett feküdni, ameddig befejeződtek a lövések, és ez egy nagyon kellemetlen helyzetként maradt meg a család emlékezetében.
Azon kívül egyetértek Izával, a lakás szempontjából, tényleg könnyebben lehetett lakást szerezni, és egy másik érdekes és ironikus helyzet állt elő, hogy volt pénzük, viszont nem volt mire legyen pénzük. A szüleim mesélték, hogy ha például nagy ritkán kaptak egy új ruhaterméket, amikor megjelentek vele a suliban, arról is kiderült, hogy mindenkinek ugyanolyan van."
László Dorottya, az Unitárius Kollégium kilencedik osztályosa szintén azt fogalmazza meg, ami nagyjából jellemzi a tizenévesek körében átlagosan kialakult képet: "Minden meg volt tiltva, sokat kellett sorban állni azért a kevésért, amit adtak, sokkal nehezebb volt az embereknek az élete. Biztos, hogy megvolt annak a kornak is a jó oldala, úgy mint ahogy a rossz, de most különösebben semmi jó nem jut eszembe, amit elmondhatnék."