2018. december 18. keddAuguszta
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Látlelet egy roma-magyar konfliktus hátteréről

Bakk-Dávid Tímea 2009. június 17. 15:13, utolsó frissítés: 2009. június 18. 12:53

„Azt mondja a népség, ha cigány vagy – egyforma vagy. De ez nem igaz.” Helyszíni riportunk Csíkszentmártonból. #b#[kommentekkel]#/b#



Csíkszentmártonban, Alcsík egyik legnagyobb községében a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 2351 lakos él. Az egykori virágzó járási székhely 17 kilométerre található Csíkszeredától. A községközpont a főúti gépkocsiforgalom által megbénított falvak tipikus képét mutatja. Péntek délután alig látni járókelőket, az emberek a mezőn vagy a ház körül dolgoznak a hivatalos munkaidő lejártával. Látszólag nyugodt, csendes minden. Hirtelen szóváltásra figyelek fel egy autójába bepakoló testes székely menyecske és egy sovány roma asszony között.

Az ehhez hasonló jelenetek mindennaposak Romániában és a Székelyföldön is, ám az ellentétek a különböző etnikumokhoz tartozók között néha túllépik a verbális szintet, és tettlegességig fajulnak. Mint ahogy két hete itt Csíkszentmártonban is történt: a villákkal, fejszékkel, botokkal felfegyverzett magyarok csoportja, megelégelve a falu szélén tengődő roma családok egyes tagjainak tulajdon ellen elkövetett bűncselekményeit, lerohanta a viskókat, összetörte, megrongálta a szegényes berendezésű roma házakat.

A cigányok félelmükben az erdőkbe vagy a közeli településekre menekültek, sőt Csíkszereda környékére – péntek este találkoztam olyan családdal, akik szekérrel akkor érkeztek vissza, eddig a családfő lányánál, a megyeszékhelyen húzták meg magukat. A legtöbb roma azóta sem mer sötétedés után a faluban maradni: félnek egy újabb támadástól, féltik családjuk biztonságát, sőt az életüket.


Pusztítás a nyomortanyán

Goga Jolán a mezőn keresztül kalauzol el a cigánytelepre. A főútról Csekefalvára egy kavicsos mellékúton lehet följutni, ám ő nem mer ott közlekedni, fél, hogy megverik.



„Azt mondják, lenyomassák a házamat. Most mondja meg, hova tudjak menni? Öt apró gyermekkel... az uramtól elváltam... volt egy rossz házam, mind összerongálták, nekem nincs módom miből újat csináljak, kapok a postán kétmilliócskát, abból nem tudom megcsinálni... nem tudok dolgozni, nagyon beteges vagyok, kétszer fel vagyok vágva... meg lehet kérdezni, a nevem egyáltalán nincs a rendőrségen, sem szembe nem állottam a falusi néppel, se nem loptam, kikerestük, mit megettünk. S akkor még azt akarják, hogy az életemet bontsák el. Mert telekkönyvünk nincsen. Hát miből váltsak én telekkönyvet, s a helyet miből fizessük ki, mikor Isten tudja, hogy élünk?”

A rombolás nyomaiA rombolás nyomai
„Az éjszaka is reggelig ütött az eső, naccsága. Mikor eszünk, mikor nem, patakok mellett hányódunk” – mondja. A kofliktus okáról azt állítja, egy kaszálásnyi fűért volt az egész. Nem igaz, hogy évek óta, sorozatosan loptak a cigányok vagy hogy fenyegették volna a falu népét. „Tudja, most azt mondanak, amit ők akarnak.”

Családjáról mesél, hogy öten maradtak testvérek árván. „Isten tudja, mi árva kenyeret ettünk, úgy kereskedtünk. Most mindjárt három hete, hogy az úton hányódunk, meg se tudunk fürödni, se tisztálkodni, a gyermekeim jártak iskolába, most iskolába se tudom engedni őket” – panaszolja.

Viskójához közeledve népes kutyafalka vesz körül és ugat, lecsendesíti őket, majd a károkat mutatja. Több gyerek is előkerül, érdeklődve figyelik és kommentálják a fotózást. A szomszédasszony is benéz, majd áthívnak, körbemutogatják a közeli házakat. A cigánytelep felnyúlik egészen az erdő alá, ott van az a ház is, amelyet felégettek.

Goga Jolán, megrongált háza előttGoga Jolán, megrongált háza előtt


Romatelep Csekefalva végénRomatelep Csekefalva végén


A felső cigánysorA felső cigánysor


Sem egyházi, sem civil szervezet által indított program nem működik, ami bevonná, segítené vagy csak jó szóval tartaná a cigányokat. A kárukat felmérték, de egyelőre csak reménykednek, hogy kapnak valami segélyt, amiből újrakezdhetik az életet.







A Budi családot kevésbé érintette a pusztítás, ám szerintük nem feltétlenül amiatt, mert Budi Zoltán és apósa a „néptanácsnál” dolgozik, és a rombolók megkímélték őket. Akkor érkezett a rendőrség, ezért menekülhetett meg a házuk.

Budi Zoltánék portája. Az üvegcserepeket már összeszedtékBudi Zoltánék portája. Az üvegcserepeket már összeszedték




A viskó berendezése a naiv festészet színpompás, egyszerű motívumaihoz hasonlóan igyekszik tetszetős lenni, minden, aminek presztízst tulajdonítanak, fő helyet kap. Mint egy oltáron, trónolnak a plüssállatok a gondosan bevetett ágyon; a falon Jézus-ábrázolások. Megindítóan talmi kincsei a szegénységnek, akár a csillogó arcfestő por a négyéves Zsuzsika arcán.





„A szekrényemet is ledőltötték, a poharak összetörtek” – mondja Budi Zoltán felesége, Ötvös Márta. Édesapja, Ötvös Gheorghe hozzáteszi: „szarrá tettek mindent”. Ők visszajöttek, mert „rólunk a népség nem tud rosszat mondani”. Lovuk nincs, nem kerültek összetűzésbe a földtulajdonosokkal. Az öreg a vejével együtt a községházán dolgozik 380 lejért havonta. „Mikor mire tesznek. Sepregetünk, fát hasogatunk, a kőműveseknek segítünk” – mondja. Tízen laknak a három helyiségből álló házban, unokákkal, dédunokákkal, a két keresetből élnek. Magyarországra jár egyébként az egész család szezonmunkára minden évben.

„Ilyen-olyan dolgok történtek itt-ott, a bolondság az agyukra futott s kezdtek gyújtogatni. Menekülni kellett mindenkinek. Törtek, rontottak” – meséli Gheorghe bácsi. „Valahol nem emberség az ilyen. Ebben a helyben hatvanéves vagyok, de én még ilyent nem értem” – teszi hozzá. Szerinte harminc körüli a száma azoknak a romáknak, akik elmenekültek az ő szomszédságukban; de a faluban benn is van egy pár ház, ahol szintén rongáltak, s feljebb, az erdő alatt is. Még három kutyát is megöltek a rongálók.


Egyért az egész?

„Jól ki lehetett jönni a magyarokkal, csak hát már a népség se bírta. Pityókát, mindent ültettek, a cigányoknak földje nincsen, mentek, s loptak. Egy darabig tűrte a népség, de aztán...” – mondja Ötvös Márta. A romák lovakat, állatokat tartottak, de földjük nem volt, bementek „a népségnek” a földjére – erősíti meg édesapja is. Mutatja a házuk fölötti, a társulás birtokában lévő mezőt, hogy régebb a magyarok televetették krumplival, most már parlagon hagyják, mert úgyis kilopják a cigányok. „Ez a valóság” – mondják.

„Három-négy ember dolgozik az egész között. Én, a vejem, az unokám s még egy fiú” – sorolja Gheorghe bácsi. Nem tudja, vissza mernek-e jönni a romák. A néptanácsnál őt szeretik, de ott se tudják, hogy történt az egész; valószínűleg „a népek”, mármint a magyarok összebeszéltek, s elindultak. „Hogy mit gondoltak, azt csak a Fennvaló tudja. Még lehettek részegek is. Elképzelték magukban, hogy egyért az egész, s az egészért egy, de hát ez valahol nem helyes dolog ” – feltételezi.

Elítéli azokat, akik loptak, hiszen kapják a szociális segélyt, s „mellette még lehetett volna valamit csinálni”, valami munka került volna. Sajnos, nem tudja követni, számon tartani, ki mit csinál a romák között, „nekem elég a család baja, nem csercsetálom, nem nézem, merre járnak. Reggel 8-tól 4-5-ig munkában vagyunk, mikor hazajövünk, engem nem fog, hogy verifikáljam, ki és mivel dolgozik” – mondja. A veje viszont beszél a fejükkel, eleget mondja, hogy nem szabad, viselkedni is tanítja őket. Ám úgy véli, ezek a próbálkozások nem túl sikeresek, mert „fából vaskarikát csinálni nem lehet”.

Az ő családjából járnak a gyermekek iskolába, de szerinte a többi roma gyerek nem. A veje próbálja arra ösztönözni a többi családot is, hogy adják iskolába a gyermekeket. „Sokszor leül, s órák hoszat magyaráz nekik. De úgyis annyi. Az egyik fülükön beveszik, a másikon kimegy.”

Ötvös MártaÖtvös Márta
Lánya kávéval kínál, beinvitál a „tisztaszobába”, a székemre is horgolt terítőt kerít hamarjában. Mesél a magyarországi munkáról; a gyerekeket is viszik, most érik a cseresznye, megint készülnek. Amit keresnek, abból jut valami télire, a szegényes ruhatárra, de sokan vannak, sok étel kell.

„Velünk nincs baj, velünk nem bajlódtak első perctől. Mi a boltból élünk, elmegyek s vásárolok. De nem azt számították, ki az ember. Né, nálam is van kár.” Nem tudja, kik voltak a rongálók. Az ő családjuk is elmenekült, hiszen vasárnap délután, az incidens kitörése előtt megfenyegették a romákat, hogy „megkapjátok a magatokét”. Azóta is, nappal itthon vannak, de éjjelre elmennek az erdőbe, mert ők is félnek. „Azt mondja a népség, ha cigány vagy – egyforma vagy. De ez nem igaz” – fogalmaz. „Minden este isznak, aztán állnak sorjába, s az ital nem nézi, hol törnek. Mi is féltsük az életünket, mert kicsike van nekünk is – mikor már megüttek, akkor már késő gondolkozni, ez a baj” – magyarázza.

Éjjel-nappal járőrőznek a rendőrök, elvileg védik a cigányokat, de „ha annyi magyart akkor nem tudtak megállítani, most se tudnak”. Nekik van „házpapírjuk”, nekik nem kell tartaniuk a kilakoltatástól, de ha a falu el akarja űzni a többieket, hova mennek? – kérdezi.

Közben újabb család érkezik, az asszony kezében motyó, mennek az erdőre. Majláth Árpád szintén tagadja, hogy neki köze lett volna az önbíráskodást kiváltó előzményekhez. „Jó, hogy a mások loptak, de mi nem loptunk. De akkor miért kellett összebombázni mindent? Még a kályhánkat is összetörték. Ami volt jó érték, mind elvitték a népek. Ezt nem lehet annyiban hagyni” – mondja keserűen. 250-en voltak a házamban – teszi hozzá a felesége.

Megérkezik közben Budi Zoltán is. Őt „Bukarestből tették meg” a csíkszentmártoni romák egyik vezetőjének. A múlt hétfői gyűlésről kérdezem. Békét kértek, meg is tudtak valamennyire egyezni. A terv az, hogy a lovakat eladják, a romák nekiállnak dolgozni, „vissza fogunk térni a jó életre, hogy ne lopjon senki”. Öten vannak falufelelősök, ők minden romával – 177-en vannak – külön leülnek beszélni.

Budi ZoltánBudi Zoltán


„Nem fogom engedni egyetlen romának sem, hogy lopjanak, éljenek meg úgy, mint a magyar emberek” – hangsúlyozza. Nyolc éve a romák képviselője, „volt mikor meghallgattak, volt amikor nem”. „Sajnos hogy a magyar ember ki kellett törjön a roma ellen, sok mindent csináltak a magyarokkal szemben a romák. Azt szeretném, térjenek vissza a rendes életükre, ne legyen viszály közöttünk” – néz körül a jelenlévőkön a halk szavú férfi. Majd félénken megkérdi: vajon szerintem valami segítséget kapnak-e?

Szóba kerül, kik voltak, akik romboltak a házakban, egyesek neveket sorolnak, de Budi Zoltán leinti őket: ne foglalkozzanak ezzel, mert akkor béke nem lesz.


„Jó” roma, „rossz” roma

Közben átjönnek a közvetlen szomszédok: egy idős férfi, volt erdész, illetve egy Klári néniként bemutatkozó nő. Jó viszonyban vannak a Budi családdal, de a többi romáról nekik sincs jó véleményük.

A magyar szomszéd, Zolti bácsi az elöljáróságot hibáztatja: nem törődtek évekig a felgyűlt problémákkal, nem ellenőrizték az illegális építkezéseket. Sorolja az őt ért károkat is, még a csavart is kilopták a kerítésből, a földjéről a termést, a rendőrségen gyűltek a jegyzőkönyvek, de semmi konkrét következménye nem lett. Lekaszálták a területét, ő nyugdíjas, nem tudta az adót sem kifizetni a „néptanácsnak”. „Ezt nem lehetett tovább bírni” – mondja. Ő segített egyébként a villanyt bevezetni, a 302. házszámot is ő adta át Budiéknak. A rombolást viszont a fiatalabb falusiak számlájára írja, s felhívja a figyelmet: a felgyújtott cigányházról akár az ő házára is átterjedhettek volna a lángok.

Zoli bácsi mutatja: „Innentől az enyém”Zoli bácsi mutatja: „Innentől az enyém”


Klári néniKlári néni


Klári néni kicsit vehemensebb, igazoltnak látja, ami történt, mert mindenki mindeddig csak a kárral maradt. „Rendet kell csinálni” – szögezi le, roma szomszédai között üldögélve. A magyar férfi elismételi, amit a prefektus mondott: romáknak és magyaroknak egyformán ellenőrzik, ki építkezett törvényesen, ki nem, s mindenkit egyformán kezelnek – az illegálisan felépített ingatlanokat lebontják. Mi lesz akkor azokkal a romákkal, akik hajlék nélkül maradnak? Menjenek haza Kászonba, vagy ahonnan valók – szögezi le a néni. Mikor kapálni ment a kertjébe, még a kutyákat is ráuszították, lekaszálták a füvet, a pityókára eresztették a lovakat, a vezetőjük se tudott nekik parancsolni, hogy takarodjanak onnan. Betörtek a házba is, elloptak biciklit, pénzt, mindent, még meg is vertek; karácsony előtt kiürítették a kamrát – sorolja.

Körbejárjuk a néhány házat, pattogó szóváltásra is sor kerül, hogy hol a határ pontosan, ameddig a romák hétáras területe tart. Budi Zoltán szülei laktak itt már a hatvanas évektől, ők hagyták ezt rájuk – úgy tűnik, ez az egyetlen romák által törvényesen beépített terület.

„Ha nem tud megbékülni a magyar a romával, akkor merre fogunk menni? Melyik falu fog beengedni minket?” – fordul hozzám Budi Zoltán, s bár magyar szomszédai arról biztosítják, ő maradhat, mert becsületes volt, az aggodalom nem tűnik el az arcáról. A közösségért érzett felelősség kerül megalázó ellentétbe a kollektív megbélyegzettségtől való ódzkodással.

Közben egyre nagyobb a hangzavar, romák és magyarok versenyezve sorolják a sérelmeiket, egyikük a lerombolt házához vinne, másik a letarolt földjét mutatná. Kicsit mindenki túloz, kicsit mindenki befolyásolni akarja a kívülállót. A romák szerint most már mindent rájuk kennének, hogy elmenjenek a faluból. A magyaroknak mindenük megvan, mégis elégedetlenkednek – vélik. A magyarok szerint a néptanács kéne valamit csináljon, mert ők elhiszik, hogy azért lop a másik, mert nincs mit ennie, de ez ne az ő kárukon maradjon. Régebb sok mindent elvégeztek a romák, téglát vettek, meszelőt készítettek, tisztes megélhetésük volt, arra kellene visszaálljanak – vélik.

Mielőtt még elfajulna a vita, hogy kinek van vagy volt itt jogosan háza, elköszönök, Majláth Árpáddal átmegyünk a csíkszentmártoni részre Csekefalváról. Ő magyarok közt lakik, seprűkötéssel foglalkozott, a házát megvásárolta, mégis ellene fordultak – „nálam van a legnagyobb kár”, mondja.

Majláth Árpád szétvert házaMajláth Árpád szétvert háza




Állítása szerint egy ló árát is elvitték a házból, a tanácstól se kapott pénzt, nincs mit egyenek – panaszoljaÁllítása szerint egy ló árát is elvitték a házból, a tanácstól se kapott pénzt, nincs mit egyenek – panaszolja


Mindent összetörtek odabentMindent összetörtek odabent


El akar költözni a hegy alá, a borvízhez, mert fél a házánál maradni – azt szeretné, a házáért cserébe ott fenn adjanak neki egy kicsi területet, ahol építhetne egy újat.

„Sehogy se akarják, hogy megéljen a szegény cigány, pedig én nem vétettem senkinek.” Felcsíkba, ahova menekültek, ott azt mondták, menjenek haza, itt helyük nincs – mit tudjanak tenni? Szerinte két-három család van, akik nem idevalósiak; felsorolja, szerinte kik azok, akik benne voltak a lopásokban, akik miatt most mindannyian szenvednek. Ha őket megbüntette volna a rendőrség, nem történt volna mindez – mondja. Megkér, rejtsem el a fotógépet, nehogy megdühödjenek rá a szomszédai.



„A lopás is rombolás”

A falubeliek szerint egyértelműen egy hosszú évek óta lappangó konfliktus kiéleződéséről és kirobbanásáról van szó. Szinte nincs is olyan magyar család, akiket ne károsítottak volna meg a sorozatos lopások által a roma lakosok – állítja ifjabb Potyó Gyula. Az ő édesapját verték meg a romák amiatt, hogy megpróbálta elkergetni őket a földjéről.

Stressz alatt tartottak, regényt lehetne arról írni, mennyi kárt csináltak a romák – mondja. Mikor az általánosításra figyelmeztetem, hozzáteszi, kettőről tud, aki valóban dolgozik, szerinte a többiek „egyformák”. Van, amelyik komolyabbnak néz ki, de az is engedi a többinek, hogy menjenek, s lopjanak – véli. Ezért érzi jogosnak a kollektív büntetést. Akinek semmije sincs, iparkodjon, dolgozzon, ne a másét vegye el, élősködjön rajtunk, mit a tetvek – fogalmaz. Van neki roma kollégája, családos, keményen dolgozik, tehát aki akar, ki tud törni ebből a miliőből. Végül mégis elismeri, hogy egy fiatal roma fiúkból álló csapat volt az, akik „csinálták a balhét”.

Sorolja az eseteket, amelyekről a rendőrségen feljelentés is van. Autóban vitték a lopott krumplit a piacra, eladták; a vetésen felhízlalt lovakat 40-50 millióért adták el, pedig a sánc széléről ingyen kaszálhattak volna füvet. Lekomáztak a törvénnyel, a rendőrség nem csinált semmit – összegez. A falusiak hiába mondták többször a romáknak korábbi gyűléseken is, hogy hagyjanak fel a bűnözéssel, mert így nem működik az együttélés, nem volt foganatja. Igyekeztek békésen megoldani a dolgot, nem sikerült. Végül mindenki megelégelte, így kerekedtek fel megbüntetni őket. „A lopás is rombolás, valakinek a munkáját rombolják le” – válaszolja felvetésemre, hogy mégsem kellett volna rájuk rontani és szétrombolni a roma házakat. Szerinte a romáknak nincs amitől tartaniuk, az életükre senki nem tör.


Büntetés vár az illegálisan építkezőkre

Gergely András polgármestert a hétfői, június 15-i megbeszélés eredményéről kérdezte a Transindex. A romák vállalták, hogy betartják az együttélési normákat; azt is vállalták, hogy beszerzik, illetve bemutatják azokat a hivatalos papírokat, amelyekkel igazolják, hogy a házuk törvényesen van felépítve. Aki illegálisan építkezett, legyen roma vagy magyar, büntetést kell fizetnie a törvények értelmében, és adott határidőn belül az ingatlanát le kell bontani.

A romák vállalták azt is: maguk között megoldják annak gondját, hogy kiszűrik, kik az idegenből érkezett, nemkívánatos személyek. A polgármester a maga részéről igyekszik a törvényességet garantálni mindenkivel szemben; a magyarok vállalják, hogy ha nem lesz több, tulajdonuk vagy személyük elleni attrocitás, ők sem vágnak vissza.

Mivel az ügyre több roma szervezet is felfigyelt, remélhetőleg lesznek életképes pályázataik, amiben az önkormányzat partner lehet. Persze ennek feltétele, hogy a csíkszentmártoni romák aktívan implikálódjanak, adott esetben részt vegyenek például a számukra készülő házak építésében – fogalmazott a polgármester. Kérdésünkre, miszerint garantálni tudja-e, hogy nem kerül sor újabb romaellenes akcióra, azt válaszolta: reméli, nem lesz több önbíráskodás, ám ha a romák mégsem tartják be a közösség által elvárt normákat, garázdálkodnak és továbbra is fenyegetik az öregeket, vagyis nem lesz változás, akkor ő nem tudja ezt garantálni.

Tudomása szerint az erdőre elmenekült családok többsége is már visszajött. Kérdésünkre, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak hivatalos iratokat felmutatni a házukról, és a viskójukat lerombolják, azt válaszolta: nekik is el kell gondolkodniuk valamiféle megoldáson, például meghúzhatják magukat átmenetileg a szomszédoknál. Vagy lehet telket venni, építkezni, házat vásárolni – ajánlotta.


Az önbíráskodás megengedhetetlen

A Project of Ethnic Relations emberjogi szervezet mediátora, Korek Mária az Erdély FM-nek elmondta, az ehhez hasonló etnikai konfliktusok hátterében a romák szociális helyzete áll. Nincsen saját területük, ez egy történelemből fakadó gond, amit a helyi közösség nem tud megoldani. Az alaphelyzet: az egyik fél hátrányos helyzete miatt úgy szerzi meg a betevőt, ahogy tudja, a másik fél jogosan védi a saját tulajdonát. Ám hogy erőszakkal védje meg, ez egy jogállamban megengedhetetlen – szögezte le.

Haller István, a Diszkriminációellenes Tanács tagja a rádió Arcvonal című háttérműsorában elmondta, úgy véli, a gazdasági helyzet is oka lehet a konfliktus elfajulásának; mivel nincs elég gazdasági földterület, az embereket jobban érinti az, ha valaki elemel egy zsák krumplit. Emellett az emberek már nem bíztak a rendőrségben, igazságszolgáltatásban, és önbíráskodáshoz folyamodtak. Nagy a veszélye annak, hogy a helyzet tovább harapódzik, az emberek egyre hajlamosabbak lesznek a romákat okolni minden bűncselekményért, mint ahogy Magyarországon történik.

A magyarok a romák ellen tüntettek – ez ugyanolyan, mintha például Marosvásárhelyen a románok a magyar közösség, vagy Udvarhelyen a magyarok a románok ellen tüntetnének – szögezte le Haller. Felsorolt jónéhány esetet, amikor a strasbourgi emberjogi bíróságra kerültek hasonló konfliktusok, mert a hatóságok nem biztosítottak megfelelő védelmet a romáknak, akiket a lakosok el akartak üldözni. „Megengedhetetlen, hogy egy jogállamban egy tömeg önbíráskodás alapján ítélkezzen, és lakosokat utasítsanak ki bizonyos településekről” – hangsúlyozta.

„Ez az ügy valószínűleg egy hazai jogvitának lesz a témája, ami, ahogy a hazai joggyakorlatot ismerem, úgy fog végződni, hogy továbbmegy európai fórumokra. A román kormány és a helyhatóságok kellene beavatkozzanak, a helyi lakosok sajnos keveset tehetnek” – mondta Korek Mária. A kormánynak megvannak az eszközei, hogy sürgősségi alapokat felhasználva beavatkozzon, ám a szociális problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani.

Haller István szerint a párbeszéd nem elegendő, és nem engedhető meg az, hogy azért, mert egyesek bűncselekményeket követtek el, embereket, gyermekeket kergessenek el egy településről. Azoknak, akik bűncselekményt követtek el, és azoknak is, akik betörtek az emberek házaiba, felelniük kell a tetteikért. Kell tárgyalni a feszültségek lecsillapításáért, ám nem engedhető meg, hogy a lakossággal arról tárgyaljanak, hogy kiutasítsák-e vagy sem a romákat a közösségből. Minden romának vissza kell költöznie, és remélem, a lakosság segít a károkat elhárítani – nyilatkozta Haller.

Korek Mária szerint a romániai rendőrség nincs felkészülve, hogy a hasonló eseteket kezelje. Ez a konfliktus minden településen ott lappang, és csak egy szikra kell, hogy kirobbanjon. A helyi közösség fejlettségi szintjétől függ, hogyan kezelik. Sajnos, erőszakos konfliktusokra lesz még példa – jósolta a mediátor.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS