HIRDETÉS

  • Utolsó frissítés: 09:28 GMT +2, 2009. július 06.
  •  Itthon RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Megosztás:

szerk.
HUZA-VONA
A Magyar Gárda feloszlatása ellen tüntettek


Budapesten az Erzsébet téren mintegy 200 egyenruhás gárdista jelent meg. Csíkszerebában a 20-30 szimpatizánsnak csak fekete pólóra futotta.


HIRDETÉS



Szombaton este kilenc óra tájban lett nyugalom Budapesten, az Erzsébet téren, ahol délután mintegy 200 gárdista sorakozott fel egyenruhában, hogy demonstráljon a Magyar Gárdát bírósági döntéssel feloszlató ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett.

A rendőrség megtiltotta a rendezvény megszervezését, mint ahogyan Budapest több más pontjára aznap bejelentett demonstrációt is. Késő estig 184 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.

Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton azt mondta: ha a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, a rendőrség intézkedni fog ellenük.

Csíkszeredában, a Magyar Köztársaság konzulátusának épülete előtt tüntetett egy maroknyi csoport (fotó: ifj. Haáz Sándor)

Tájékoztatása szerint szombaton több településen kellett intézkedniük a rendőröknek olyan emberekkel szemben, akik a budapesti ítélőtábla által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület egyenruhájában jelentek meg. Az őrnagy ezt azzal indokolta, hogy a bírósági döntés értelmében a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom csak formailag különül el, egységes képződményként kell kezelni, ezért a jövőben a rendőrség "intézkedést fog kezdeményezni, ha a gárdisták egyenruhában jelennek meg, illetve vonulnak közterületen, mivel ruházatuk másokban félelmet, megbotránkozást, valamint riadalmat kelt".

Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek nem tettek eleget, könnygázzal kezdték oszlatni a tömeget. Folyamatos volt a kiszorítás és a dulakodás a demonstrálók és a rendőrök között.

Estére szétváltak a gárdisták a szimpatizánsaiktól. Az utóbbiak mintegy 150 fős csoportját a rendőrök kiszorították a térről, majd a tíz főre apadt csoport szétszéledt. Az Erzsébet téren estére már csak egy csapat rendőr maradt.

Vona Gábort, a Jobbik elnökét is elvitték a rendőrök az Erzsébet térről, nem sokkal érkezése után, azonban vasárnap kora hajnalban el is engedték.


Csíkszeredában a HVIM rendezett szimpátiatüntetést

Ugyancsak szombat délután szerveztek szimpátiatüntetést Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai. A húsz-harminc többnyire fekete ruhába öltözött fiatal Budaházy György szabadon bocsátását követelte a Magyar Köztársaság főkonzulátusa előtti téren.

A városban már napokkal korábban plakátok jelentek meg, amelyek résztvevőket toboroztak a szombati megmozdulásra, felhívva más szervezeteket is, hogy csatlakozzanak az utcai "figyelemfelkeltő megmozduláshoz". Végül jelen voltak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) képviselői is. A HVIM húsz percet kapott a helyi önkormányzattól a tüntetés lebonyolítására, a megmozdulás pontosan ennyi ideg tartott.

A szervezők nevében Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csíkszeredai tagszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, a többnyire a HVIM jelvényeivel ellátott fekete pólós, illetve a magyar gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetű fiatalembereket. Többüknél a szervezet fekete alapú zászlója vagy Árpád-sávos lobogó volt.

Szőcs megköszönte a helyi önkormányzatnak, hogy engedélyezte a tüntetést, megjegyezve, hogy a rendőrség és a csendőrség eredetileg nem adta beleegyezését a megmozduláshoz.

Fotó: ifj. Haáz Sándor

Végezetül a HVIM székelyföldi szervezetei nevében megfogalmazott petíciót olvasott fel a szervezet marosvásárhelyi képviselője. A dokumentumban ismételten kérték Budaházy szabadon bocsátását, a "politikai foglyok" számára amnesztiát követeltek, valamint azt, hogy - mint fogalmaztak - "a csonka Magyarországon szűnjön meg a magyarüldözés".

A szónoklatokat és a petíció felolvasását követően a résztvevők ismételten kiabálták: "Szabadságot Budaházynak, szabadságot a hazafiaknak!". Végül elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

Budaházyt 2009. június 17-én vette őrizetbe a magyar rendőrség terrorcselekmény elkövetésének és emberölési kísérletnek a gyanújával. Június 19-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrség szerint Budaházy a Magyarok Nyilai nevű szervezet létrehozója és vezetője, amely az utóbbi időben Molotov-koktélos támadásokat hajtott végre, s közéleti személyiségeket próbált megfélemlíteni.

Forrás: MTI

Címkék:

   Magyar Gárda, félkatonai szervezet, Budaházy György, Budapest, Csíkszereda, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), Vona Gábor










KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre. Ha kishittűségre, meg a lehető legegyszerűbb, legbejárhatóbb megoldásokra alapozunk akkor (...)
[arnold, 2010 február 9 17:04]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre Persze, van esély. Következetesen kell csinálni. Mondhatni azt, hogy szinte mindegy, hogy (...)
[Makkai Bence, 2010 február 9 16:50]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Ti láttok reális esélyt arra, hogy olyan méretű városnapokat szervezzen Kolozsvár, amire nyár (...)
[Endre, 2010 február 9 15:41]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
@Endre: Épphogy inkább az idegeneknek kéne szóljon! Turistáknak, hogy jöjjenek és legyen mit (...)
[Sisak Tamas, 2010 február 9 13:59]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Most olvasom és látom, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül...HERÉDI ZSOLT: A nyáron hibernáló (...)
[arnold, 2010 február 9 13:53]

KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
Herédi Zsolt cikkével szinte szó szerint egyetértek, szívemből beszélt. Miért nem lehet oda (...)
[Sisak Tamas, 2010 február 9 13:51]


SZAVAZÓGÉP

Melyik alkotás kapja a legjobb filmnek járó Oscart?

Avatar 5
The Blind Side 0
District 9 0
An Education 0
The Hurt Locker 0
Inglorious Basterds 2
Precious 0
A Serious Man 0
Up! 0
Up In the Air 0

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK
24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS