2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Alkoholizmus és drogfüggés: mi van a számok mögött?

Gy. A. kérdezett:Gy. A. 2009. augusztus 03. 15:43, utolsó frissítés: 2009. augusztus 04. 13:57

„Romániában minden tabu, ami a család szívével kapcsolatos”. Helyzetértékelés Dégi L. Csaba drogprevenciós szakemberrel és kutatóval.




Az Independence Zone nevű program keretében öt szakmai szervezet az idei Félszigeten is, éppúgy mint már hat éve, prevencióval foglalkozott. A BBTE Szociológia és Szociális munkás Kara, a Bonus Pastor Alapítvány, a szatmárnémeti Caritas drogprevenciós irodája, a marosvásárhelyi Benone Alapítvány (HIV-fertőzött gyerekek és anyukáik érdekképviseleti csoportja), valamint a Maros megyei drogprevenciós és tanácsadó központ közreműködésével integrált prevenció folyt, vagyis nemcsak egy adott területre fókuszáltak, hanem a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a HIV- és drogprevenció egyaránt téma volt.

Egyre nagyobb értelmét látom, azt gondolom, hogy az elmúlt hat év alatt megteremtődött egyfajta igény a mi munkákra – vélekedett Dégi L. Csaba drogprevenciós szakember és kutató, aki az öt szervezet munkáját koordinálta a Félszigeten. Vele beszélgettünk arról, mekkora szükség és mekkora igény van a romániai fiatalok körében a prevencióra.


Miben is áll ez a prevenciós közelítés?



Két nagy prevenciós modell van a világon. Az egyik az európai modell, ami a prevenciót arra helyezi, hogy az embernek a lelki és társas élete legyen rendben, és akkor valószínűleg a drog mint kérdés és mint fogyasztási szokás fel sem merül. Ebben a modellben a pszichoszociális részre helyezik a hangsúlyt. Ezzel szemben az amerikai modellek pragmatikusabbak, és most kicsit meredeken fogalmazok, ha azt mondom, hogy gyógyszer-lobbistábbak. Az amerikaiak a függőséget és a drogfogyasztást is betegségnek, az agy zavarának tekintik, és érdekes módon a prevenció során már az 5-8 osztályokban is azt tanítják a gyerekeknek, hogy milyen hatása van a drogoknak az agyra.


Alkoholtesztet töltöttetek ki az érdeklődőkkel. Ezek alapján milyen következtetések vonhatók le?

Az alkoholteszt tulajdonképpen érintettséget mér, vagyis az eredményből megtudod, hogy milyen veszélyeztetettségi kategóriába tartozol. Ezt a fajta tesztet a Szigeten is használták, jól bejáratott eszközről van tehát szó. A teszt segítségével egy objektív képet kapsz, ami alapján el lehet kezdeni a beszélgetést. A Félszigeten negyvenen vagyunk kint, a munkatársak fele kortárs segítő, a másik fele diplomázott szakember. Teszt után lehetőség van egy igények szerinti beszélgetésre, ahol a kitöltő azt is mondhatja, hogy vicc az egész, elröhögheti, van, hogy menni akar. De ha marad, akkor mi tudunk segíteni.


Ha a fiatalok és általában a lakosság drog- és alkohol fogyasztásáról beszélünk, hogy néznek ki a nagyságrendek a Félszigethez képest?

Ami a Félszigetet illeti, az elmúlt két évre vannak statisztikáink azokról, akik meglátogatták a sátrunkat. Az idei adatok alapján azt tudom mondani, hogy a mi szolgáltatásainkat igénybe vevő Félsziget-látogató fiatalok 36,4%-a fogyasztott valamilyen illegális kábítószert élete folyamán. Ez, jelzem, nem reprezentatív, mert csak azokra érvényes, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat. De a Max Weber Kollégium is végzett hasonló felméréseket, az övék reprezentatív, és az arányok és a százalékok nagyon hasonlóak.

Az Independence Zone sátor a CokeLive FélszigetenAz Independence Zone sátor a CokeLive Félszigeten

Következtetésként azt mondhatom, hogy itt háromszor nagyobb az érintettség, mint a romániai átlag – a szakemberek szerint a fiatal romániai populációban (11-26 évesek) az elmúlt években ez 10% körül stabilizálódott. A nagy baj 1991-95 között volt, amikor megnégyszereződött a kipróbálók aránya.


Közülük mennyien számítanak valóban függőnek?

Az elmúlt tíz év adatai alapján 1-1,5% körüli a függők aránya. Bukarest lakosságának 1%-a intravénás drogfogyasztó, vagyis legalább 20 ezer intravénás drogfogyasztó van a fővárosban. Ők valóban függők, és segítségre szorulnak: orvosi, lelki, szociális és reintegrációs segítségre, mert ha ezen túl vannak, akkor nyilván kell egy munkahely, kell egy ház, kell egy párkapcsolat.


Alkoholizmus esetében hogy alakulnak ezek az arányok?

A sátrunkba látogatók esetében három kategóriát állítottunk fel: nem érintett, veszélyeztetett, alkoholfüggő. A teszt alapján a tesztet kitöltők 2/3-a a veszélyeztetett kategóriába sorolható. Ez nagyon komoly aránynak tűnik. Őket irányítani kéne valamerre. Új jelenség nálunk, hogy megjelent az ún. binge drinking, ami egy nagyon jól ismert jelenség a fejlett államokban, de eddig nem volt jellemző Romániára. Arról van szó, – és itt elsősorban a fiatalokról beszélünk – hogy egész héten át nincs fogyasztás, és akkor pár óra vagy egy éjszaka alatt hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztanak, halmozzák és keverik az italokat. Ez ijesztőbb, mint gondolnánk, merthogy ezzel jobban veszélyezteti az életét, mintha ezt a mennyiséget – ezt persze csak összehasonlításképp mondom – heti bontásban fogyasztaná el.

A felnőtt populációban (18 év fölöttiek) a Bonus Pastornak egyébként volt egy, az alkoholfogyasztásra vonatkozó erdélyi szintű kutatása. Ebből azt látjuk, hogy a szociális ivók aránya 60-70%-ra tehető – ennyien isznak naponta 2-3 pohárral.


Tabu téma vagy tudatosított probléma a romániai magyarok alkoholfogyasztása?

Nagyon tabu téma. Romániában minden tabu, ami a család szívével kapcsolatos, a család funkcionalitásának lényegéhez kapcsolódik, kezdve a szexualitástól a betegségeken át az alkoholizmusig vagy a családon belüli erőszakig. Van, hogy a szakemberek előre indítanak szolgáltatásokat, és várják, hogy az igény megteremtődjön. Mert tudjuk, hogy létezik a jelenség, de amíg ez átfut a segítő hálózatba, hogy ebből egy igény is legyen, az borzasztó sok időbe telhet. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az elmúlt évben mindössze 1000 ember kért segítséget drogfogyasztás miatt, és az ózdi drogközpontban is mindig tele vannak a helyek, de sosincs várólista, pedig huszonvalahány helyük van összesen. Ennek oka az alapvetően tradicionalista hozzáállás, pedig egyféle paradigmaváltásra lenne szükség.


Nemrég láttam egy BBC-s filmecskét arról, hogy az alkoholizmus majmoknál is megfigyelhető jelenség, méghozzá épp olyan százalékban, mint az emberek esetében. Ebből pedig levonható a következtetés is, hogy az alkoholizmusnak genetikai háttere lehet. Mit gondolsz erről?

Az elmúlt negyven évben azt állította a szakma, hogy a drog- és alkoholfogyasztás, vagy általában a függőség egy pszichoszociális meghatározottságú jelenség, vagyis alapvetően lelki és szocializációs problémák vannak a háttérben. De az elmúlt negyven év paradigmája kiegészül: azóta, hogy a humán DNS-t feltérképezték, vannak olyan új utak, amin el lehet indulni. Ami mindenképp az új irányba mutat, és úgy tűnik, hogy megbízható információ, az az, hogy kultúrától függetlenül az embereknek olyan 7%-a lesz függő.

Mindannyian tapasztaljuk azt, hogy rengetegen isznak sokat vagy drogoznak, de kis részük lesz valóban beteg ettől. A függőség testi, lelki és genetikai tényezőknek a találkozásából jön létre. De hogy melyik nyom a latban többet vagy kevesebbet, ez szakma-politikai kérdés is néha.


Hogy tapasztaljátok, a fiatalok mennyire felvilágosultak? Hiszen az interneten gyakorlatilag bármilyen információhoz hozzáférhetnek. Használják is ezeket?

Tavaly magiszteri hallgatókkal volt egy középtávú prevenciós projektünk az Apáczai líceumban Kolozsváron. Egy éven át tartott, és ott is ugyanazt tapasztaltuk, mint a kérdőívek esetében: amikor megkérdezzük, hogy honnan szerzik az információkat, akkor az első-második helyen az internet szokott szerepelni. Ezzel nincs is gond, természetes, hogy így legyen. Ami viszont kérdésként bennem felmerül, hogy úgy kellene a fiatalokat ebben a nagy információtömegben irányítani, hogy lehetőleg mindenki a saját igényei szerint kapjon válaszokat.

Beszélgetés az Independence Zone sátorban
<br />
<i>Fotók: Márton Emő</i>Beszélgetés az Independence Zone sátorban
Fotók: Márton Emő

Félő, hogy valaki rákattint egy általános kulcsszóra a drogokkal kapcsolatban, és mondjuk egy ártalomcsökkentő honlapra kerül, félrevihetik az információk. Például letölt egy ismertetőt, ahol azt írja le, hogy kell a heroint adagolni és intravénásan belőni úgy, hogy ne öld meg magad.

Az ártalomcsökkentésnek van helye, én magam is nagyon pártolom. Ha valaki tájékozódni akar, akkor tájékoztatást kell nyújtani neki, ha viszont fogyasztó, akkor annak úgy kell válaszolni, mint aki fogyasztó. De egy fiatalnak, aki először a fogyasztóknak szánt információkkal találkozik, nagyon téves képe alakulhat ki arról, hogy mi a drogfogyasztás. Ez pedig komoly veszélyt jelenthet. Ugyanakkor az információ nem minden. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fejlettebb országokban nem tudjuk, hogyan végezzük hatékonyan a HIV-prevenciót.

Egy időben a HIV-prevenció azt jelentette, hogy termeltük az információt és azt reméltük, hogy a fiatalok majd vigyáznak magukra. Ehhez képest a fiatalkorúak körében a HIV-fertőzések száma kezd nőni, főleg Magyarországon az elmúlt évben jelentettek egy jelentős növekedést. Pedig rengeteg az információ magyar és angol nyelven is, de úgy tűnik, a száraz információátadás nem térül meg a viselkedésben. Szükséges a személyközi tér. Tehát ha nem ülök le beszélgetni vagy nincs az, amit régen érzelmi nevelésnek neveztek, akkor valószínűleg ez a fajta prevenció bukik, vagy csak kis százalékban lesz hatásos.


Akkor mi lehet az új irány?

Az új irány: nem kezdenek a gyerekeknek papolni, hanem elviszik őket egy sürgősségi osztályra, és ott megmutatják nekik, hogy néz ki egy túladagolás. Élő helyzetbe hozzák a fiatalokat, nem kisfilmeket mutatnak nekik. Hollandiából indult ez el, ahol az tapasztalták, hogy nem működik jól a prevenció. És akkor valakinek támadt az a baromi jó ötlete, hogy kérdezzük meg a dealereket. És ők azt mondták, hogy elvinnék a gyereket a kórházba, hogy nézzék meg, mit is jelent a végső stádium.

Amit mi most itt csinálunk, az személyközi prevenció, de nagyon szeretnék egyfajta ártalomcsökkentést is végezni. Elhozzuk a mutogató zacskónkat, abban benne van egy fecskendő, egy tű, benne van az érápoló krém, a kis kupak, amiben fel lehet oldani a heroint, és benne van a C-vitamin, ami segít az anyag használatában. És ezt be szoktuk mutatni, elmagyarázzuk, hogy mi lenne a lényege, és megkérdezzük, hogy szükségesnek látja-e a tűcsere programot. A Fészigeten megkérdezettek túlnyomó többsége szerint ez szükséges lenne.

De a szolgáltatásunkat nagyon magas szintről leállították. Azt mondták, hogy Erdélyben nincs intravénás drogfogyasztó. De Romániában is van már egy ártalomcsökkentő hálózat, és bízunk abban, hogy ezt Bukarestből el lehet mozdítani az ország más részeibe is.


De gondolom, hogy ez a fajta ártalomcsökkentés ellenérzést vált ki sokakban, mert azt állíthatják, hogy ez inkább elősegítheti a fogyasztást.

Abszolút, ezzel lehet találkozni. Viszont azokban az országokban, ahol ez a téma már legalább 15 éve felmerült, ott arra jöttek rá, hogy ha nincs kapcsolat közted és fogyasztó között, akkor az egész kezelési és prevenciós rendszer hiába létezik, mert az emberek meghalnak segítség nélkül. Mondok egy nagyon friss adatot: az EU-ban minden órában meghal egy drogfogyasztó fiatal, aki megmenthető lett volna – ez az Európai Drogmegfigyelő központ 2008-as adata. Ez azért nagyon meredek.

Vannak országok, ahol a drogfogyasztás nagyon magas, például Anglia, Spanyolország, ahol ún. drogfogyasztó szobákat hoztak létre, ami megint ártalomcsökkentés. Az ember viszi a saját anyagát, ott beveszi, megmosakszik, megetetik, elbeszélgetnek vele. És a lényeg nem az, hogy egy életen át ezt csinálja, hanem hogy tudjam számon tartani azt az embert, jöjjön be hozzám, legyen kapcsolatom vele, és fokozatosan próbálom felépíteni, hogy vágjon bele egy változtatási tervbe.

Én azért vagyok nagy támogatója ennek, mert úgy gondolom, hogy van egy olyan része a fogyasztóknak, akiket elveszítünk azért, mert kriminalizáljuk őket. Bűnözőnek tekintjük őket, miközben beteg embereknek vagy egyszerűen csak fogyasztóknak is tekinthetnénk. Nyitottabbak kéne legyünk, mert a fiatal (25 év alatti) drogfogyasztók halálozási arányát tekintve Románia a harmadik vagy negyedik helyen van az EU-ban – intravénás drogfogyasztókról van szó.

És miért? Mert nincs olyan jó egészségügyi ellátásunk, mert túlságosan tabuként kezeljük, azért, mert azt gondoljuk, hogy ez egy olyan kérdés, ami az egyéni fogyasztónak a nyomorúsága. Őket embernek kell tekinteni, akkor is, ha fogyasztanak, és az emberi igényeik és jogaik ugyanolyanok, sőt sokkal nehezebbek és komplikáltabbak bizonyos szinten, mint a mieink. És ha nem így kezeljük, elmegyünk a megbélyegzés és a kirekesztés irányába.


Milyen esetben számít Romániában bűncselekménynek a drogfogyasztás?

Minden esetben. Románia az egész drogpolitikát a spanyol modellre építette. Az Európai Unión belül a drogkérdés vagy az egészségügyé, vagy a szociális minisztériumhoz tartozik. Két kivétel van, ahol a legmagasabb a fogyasztási arány, ezek Anglia és Spanyolország. Ezekben a belügyminisztérium, a rendőrség hatásköre. Románia nagyon kilóg ebből a sorból, mert itt alacsony szintű vagy közepes éríntettségű országról beszélünk. Mégis startból belügyminisztériumi kérdés lett, és soha nem volt szociális vagy egészségügyi kérdés.

Az egykori országos drogellenes ügynökség felbomlott, és most egy nagyon rossz átmeneti állapot van, ami legalább 10 évvel dobta vissza a viszonyokat. És most valami olyasmi következik, hogy a prevenciót a rendőrség fogja végezni, és a kábítószer-fogyasztókkal az egészségügyi rendszer fog foglalkozni. Ami talán rendben is lenne, csak az baj, hogy ha a krónikus betegekre sincs pénzük, akkor kérdés, mit fognak kezdeni a fogyasztókkal.

Nálunk gyerekcipőben jár az ún. terápiás igazságszolgáltatás, ami azt jelenti, hogy aki csak fogyasztja vagy kipróbálja, azt ne zárjuk börtönbe, mert ott semmi jót nem tanul, legfeljebb azt, hogy lehet profi módon elkerülni a rendőrséget. Alternatívaként ajánljuk fel a börtön helyett a terápiát. Ez kezd működni Romániában is, de nem olyan arányokban, ahogy más országokban.

Börtönbüntetés jár a drogfogyasztásért, a drogbirtoklásért és kereskedelemért is. És még az EU-ban is, ahol az elmúlt másfél évtized arról szólt, hogy a fogyasztót ne kriminalizáljuk, a drogügyben elítéltek 50%-a továbbra is fogyasztó. Pedig semmi jó sem származik belőle az államnak, csak plusz költség.

Hogy a kriminalizáció miért nem jó? 2001 óta, amióta nálunk a kriminzalizációs tendencia érvényesült, azt vártuk volna, hogy a kereskedelem elleni háború nagyon szép adatokat produkáljon. Ezzel szemben azt lehet látni, hogy a romániai legfogyasztottabb szerek esetében – mint a marihuána, az ecstasy és a heroin – a droglefoglalások kilogrammban kifejezve meredeken lecsökkentek, az elítéltek száma megnövekedett, és a kezelést igénylők száma arányosan csökkent. Tehát a legtöbben 2001-ben igényeltek segítséget, az elmúlt évben csak ezren.

Ez azt mutatja, hogy a kriminzalizáció nem azt hozta, amit vártunk. Nem fogtak el több kereskedőt, nem foglaltak le több drogot, és eközben egyre kevesebben kértek segítséget, mert féltek, és eközben egyre több személyt ítéltek el. 2007-ben pedig összesen 31-en haltak meg drogfogyasztás miatt, ami több, ami 2001-ben volt.


Az AIDS-kérdésben is elég szemérmes a közvélemény, mit lehet tudni erről, mennyire komoly probléma ez ma Romániában a fiatalok körében?

Két olyan szót párosítok, ami kicsit meglepő lesz: Romániában az AIDS-kérdés részben tragédia, részben csoda. A 90-es évek elején 10 ezer gyereket fertőztek meg az orvosi rendszerben. Éveken át mi voltunk Európában első helyen a HIV-fertőzött gyerekek számát tekintve. Ez a dolog stabilizálódott, az új fertőzöttek száma az európai átlag alatt van.

De ami csoda, hogy a tízezer gyerekből 7 ezer felnőtt lett. Kinőttek az állam védőhálójából, munkahelyre lenne szükségük, szexuális életet élnek, folyamatos felvilágosításra lenne szükség számukra, hogy megelőzzünk egy második fertőzési hullámot. 18 éves korukig az állam hivatalosan rokkantnak tekinti őket, 18 éves kor fölött már nem tudnak mit kezdeni velük. Harcok vannak a hatóságokkal, hogy ebből a szociális védelemből valamit tartsunk meg 18 év fölött is, mert a reális esélye annak, hogy munkahelyet kapjanak, 1%-os.

De ez a téma még közöttünk is gyakran tabu. HIV-fertőzött fiatalok most is kint vannak a Félszigeten, dolgozunk velük, lehet velük találkozni. De amikor arról van szó, hogy hallassák a hangjukat, mai napig sem beszélnek, hanem az anyukák beszélnek helyettük.

A nemi úton terjedő új esetek száma kb. 600 személy évente, ez az arány az európai átlag alatt van: a külföldi monitorizáló szervezetek azt szokták leírni, hogy Romániában a masszív fertőzést követően a helyzet stabilizálódott. A román állam egyébként egy fantasztikus dolgot vitt véghez azzal, hogy Közép-Kelet Európában elsőként vezette be az univerzális, ingyenes antiretrovirális kezelést. Most olyan 80%-os a fedettsége a gyógyszeres kezelésnek, és ez nagyon nagy arányt jelent.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS