2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Felújítják idén a Marosvásárhely-Maroshévíz útszakaszt

2006. január 06. 17:12, utolsó frissítés: 17:12

2006-tól a szaktárca rendelkezésére áll az Európa Tanács Fejlesztési Bankja által folyósított hitel, melynek segítségével a következő 3 évben évente 4000-4500 ANL-lakás épülhet fiatalok számára – mondta Borbély László területrendezési megbízott miniszter Szászrégenben, ahol ma az Országos Lakásügynökség alapjaiból épített tömbházak átadására került sor.

A miniszter kiemelte: a fiatalok megfelelő támogatása érdekében megváltoznak a kritériumok az ANL-lakások kiutalásánál, és hangsúlyosan előtérbe kerül az igénylő szociális háttere is.

Borbély azt is közölte, a minisztérium tervei szerint idén teljes egészében felújítják a Régenen is átvezető Marosvásárhely-Maroshévíz útszakaszt. Hozzáfűzte: a minisztérium az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával folytat tárgyalásokat egy olyan hitelről, melyet az 50.000 lakosnál kisebb lélekszámú városok – amelyek nem pályázhatnak az unió előcsatlakozási alapokra – vehetnek majd igénybe infrastruktúra-fejlesztésre. A program a remények szerint nyáron indul – közölte a tárcavezető. (rmdsz-tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS