2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Átigazoltak a Konzervatív Pártba a lemondott kolozsvári PRM-es tanácsosok

2006. január 09. 18:23, utolsó frissítés: 18:23

Petru Călian, a volt PRM-s kolozsvári képviselő és megyei elnök hét városi és megyei tanácsossal együtt hétfőn beiratkozott a Konzervatív Pártba (PC).

Sajtótájékoztatóján a politikus kijelentette, a PC-vel való "elvi összeférhetőség" miatt döntöttek így, mivel ezt a pártot a "moderált nacionalizmus" jellemzi. Közlése szerint a PRM-ből való kilépés után több párttal is tárgyaltak, de végül a PC mellett döntöttek.

Călian – aki megkapja a PC Kolozs megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségét – azt is elmondta, az újdonsült PC-s tanácsosok a helyi politikában ellenzékként fognak működni, ha a közösség érdeke így kívánja. Hozzátette, a lemondott tanácsokkal együtt több 100 PRM-tag vándorol majd át.

Az átigazolás érdekessége, hogy egy szintén ex PRM-s politikus, Damian Brudaşcu, a Kolozs megyei PC kezdeményező bizottságának volt tagja, aki tavaly váltott pártot, kijelentette: nem tud Căliannal együtt dolgozni. Ezért ő és további 600 tag valószínűleg visszairatkozik a PRM-be. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS