2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A sajtó középpontjában Năstase rejtélyes nénikéje

2006. január 11. 15:01, utolsó frissítés: 15:51

Egymillió dollárt örökölt tavasszal Adrian Năstase nénikéje után – derült ki a politikus vagyonnyilatkozatából. Az esetre természetesen felfigyelt a központi sajtó, szinte minden lap címoldalon foglalkozik az üggyel, sőt, a brit nagykövet, Quinton Quayle is megszólalt ezzel kapcsolatban.

A volt miniszterelnök Tamara Cernâşov nevű nagynénije állítólag úgy tett szert jelentős vagyonra, hogy 1999-ben eladta ékszereit és festményeit egy Alexandru Bittner nevű üzletembernek 400 ezer dollárért, majd – szintén Bittnertől – vásárolt három bukaresti ingatlant. Ezeket 7000 dollárért bérbe adta, és így tett szert jelentős vagyonára.

A bukaresti lapok több ellentmondásra és furcsaságra is felhívták a figyelmet ezzel kapcsolatban: a 90. életévéhez közel járó néni például csak azután fogott bele az ingatlanügyletekbe, hogy végrendeletében dédunokáját, Daniela Năstaset jelölte meg örökösként.

A Mediafaxnak tegnap nyilatkozó Quinton Quayle nem nevezte meg ugyan név szerint a volt kormányfőt, de értetlenségének adott hangot azt illetően, hogy hogyan válhatnak rövid idő alatt dúsgazdaggá bizonyos politikusok rokonai. (hotnews)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS