HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Itthon RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 17:48 GMT +2, 2006. március 15.

Közfelkiáltással fogadták el a Székely Nagygyűlés kiáltványát


HIRDETÉS



Közfelkiáltással fogadta el a Székely Nagygyűlés autonómia-kiáltványát a Székelyudvarhelyen összesereglett tömeg. A dokumentum – amelyet Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel – a székelyföldi autonómia mellett érvel.

"Autonómiát Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek!" kiáltotta a tömeg a felolvasás után, s ezzel a közfelkiáltással "elfogadta" az SZNT dokumentumát.

A kiáltvány szövege:

"Mi, a 2006. március 15-i székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés résztvevői, gyermekeinkkel és unokáinkkal szembeni történelmi felelősségünk tudatában fordulunk a Román Államhoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Unióhoz, az ENSZ-hez, a világ népeihez.

Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói, megállapítjuk: az 1919-es Párizsi Kisebbségi Szerződésben Románia és a Szövetséges és Társult Hatalmak autonómiajogot garantáltak a székelységnek – az alkotmányra hivatkozva ma még népszuverenitásunk gyakorlásától, a helyi népszavazástól is eltiltanak!

Az Egyesült Nemzetek 1993-ban szervezett Konferenciájának Bécsi Deklarációja szerint az önrendelkezés minden népnek joga – így a székelységnek is!

Az Európai Parlament az önkormányzás és a szubszidiaritás elveinek megfelelő védelmi intézkedéseket ír elő az erdélyi magyarság, a székelység számára – de a romániai hatóságok ennek figyelembe vételére sem hajlandók!

Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói, kijelentjük: nem akarunk továbbra is kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni!

A történelmi hagyományok alapján területi önkormányzásunk ősi jussunk, e nélkül szülőföldünkön meg nem maradhatunk és erről soha le nem mondunk!

Alapvető emberi közösségi jogainkért a demokrácia eszközeivel küzdünk és erre azonnali, demokratikus megoldásokat várunk!

Mi, a székely települések, a történelmi Székelyföld lakói, követeljük:

Autonómiát Székelyföldnek - Szabadságot a székelységnek! 1918. december 1-én, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatában, teljes nemzeti szabadságot hirdettek az összes együtt élő nép számára. Követeljük: tartsák tehát be ígéretüket!

Románia Parlamentje és Kormánya tartsa be a vállalt nemzetközi kötelezettségeket és garantáljon a szülőföldjén őshonos székely közösség számára teljes és tényleges egyenlőséget!

Románia Parlamentje hagyja jóvá Székelyföld Autonómia Statútumát!

Az Európa Tanács 1334/2003 sz. határozata szerint az alkotmányba foglalt nemzetállami minősítés túlhaladott értelmezés, ezért nem lehet akadálya a területi autonómiának - az illetékes hatóságok mégis a nemzetállami tételre hivatkozva utasítják vissza Székelyföld újralétesítését és autonómiáját! Ebben az esetben töröljék az alkotmányból a "nemzetállam" kifejezést!

Az Európai Unió orvosolja a 86 évvel ezelőtt elkövetett jogfosztást, és tegye Románia csatlakozási feltételévé Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozását!

Az Egyesült Nemzetek Szervezete gyakoroljon felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett!"




HIRDETÉS




Adatbank

szeptember 6
Udvardy FrigyesVincze GáborBalogh Béni


2003. szeptember 6.

Pro Cultura Hungarica-emlékplakettet kapott Kelemen Antal karnagy. A rétyi iskola igazgatója, a háromszéki, sőt, erdélyi magyar fúvószene-mozgalom mindenese Ópusztaszeren a Szent István-napi ünnepség keretében vette át a díjat Hiller István minisztertől. Az emlékplakettet azoknak a külföldi állampolgároknak adják, akik a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szereztek. /(Ferencz): Pro Cultura Hungarica-díj Kelemen Antalnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. szeptember 6.

Désen az augusztus végi tanácsülésen 16-4 arányban a román tanácsosok megszavazták, hogy a református egyházi javak felkerüljenek az eladásra javasolt üzlethelyiségek listára. Az RMDSZ-es tanácsosok érvelését nem vették figyelembe: 1964-ben a román államnak adományozott dési református egyházi javak nem az 1948-as református egyházi statútum szellemében kerültek át, így ez semmisnek tekinthető. Még azt a kérést sem teljesítették, hogy napolják el a döntést addig, amíg a visszaszolgáltatási bizottság választ nem ad a dési református egyházközség kérésére. /Balogh Zoltán: Eladják a református egyházi javakat? Elutasították az iskolák támogatási kérését. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. szeptember 6.

Elbírálták azokat a pályázatokat, amelyek az Iskola Alapítvány felhívására érkeztek tehetséges, de hátrányos helyzetű általános iskolás tanulóktól. Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára közölte, magyarországi kezdeményezésről van szó: magánszemélyek és vállalkozók az adakozók falusi vagy szórványkörnyezetből származó tehetséges gyerekeket kívánnak segíteni. A program címe jelképesen Fogadj örökbe. Ez a célt is érzékelteti: a támogató és támogatott között személyes kapcsolat alakuljon ki, amely hosszú távon, legalább érettségiig hozzásegíti a gyereket a tanuláshoz. A program lebonyolítására vállalkozott az Iskola Alapítvány. Azok a 7., 8. vagy 9. osztályba induló gyerekek, akik nyertesei a pályázatnak, szeptembertől egy éven át havi 9000 forintnak megfelelő lejt kapnak. Összesen 95 személy támogatására gyűlt össze pénz, ezt az Iskola Alapítvány kiegészítette úgy, hogy száz pályázó kap az elkövetkező években támogatást. /Takács Éva: Fogadj örökbe - esély a továbbtanulásra. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1944. szeptember 6.

Gavril Olteanu, Szászrégenből elmenekült ügyvéd, volt vasgárdista, Brassóban - a román hatóságok támogatásával - elkezdi szervezni önkéntesekből álló félkatonai alakulatát. - 1944. szeptember 15.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]

1940. szeptember 6.

II. Károly lemond a trónról fia, Mihály javára.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]









SZAVAZÓGÉP

Te miért utálod a szeptembert?

Vége a nyárnak, és nem voltam szabin 44
Mert kezdődik a suli 13
Mert kezdődik a befőzés 4
Esik az eső 55
Nem utálom 141
Hagyj békén!!! 54

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

A Transindex csapat álomfoglalkozásai
rém gyenge (...)
[szittyamarko, 2010 szeptember 6 09:37]

Kolozsvár: csupán halasztják a Főtér gyalogosövezetté alakítását
@jbotond. Érvelési stilusod hasonlatos ahhoz a diliházi kezelthez, aki a kérdésre, hogy mi a (...)
[greg, 2010 szeptember 5 20:23]

Kolozsvár: csupán halasztják a Főtér gyalogosövezetté alakítását
Látom a Planwerk tervén olyan padok szerepelnek, amelyeknek van háta. Viszont a polgármesteri (...)
[Zubrovka, 2010 szeptember 5 14:49]

Kolozsvár: csupán halasztják a Főtér gyalogosövezetté alakítását
gregtol kerdezem: hogy lehet ennyi hulyeseget osszehordani? Ketsegkivul megvaltozott a Foter, de (...)
[jbotond, 2010 szeptember 5 14:45]

Székely huszárok és „világbotrány” – avagy a rastatti követgyilkosság
folyt. A feladatkörük hasonló mint a többi huszárezrednek: felderítés, előőrsi szolgálat, (...)
[Lázár Balázs, 2010 szeptember 5 14:24]

Székely huszárok és „világbotrány” – avagy a rastatti követgyilkosság
Kedves Martell Károly, a székely huszárok egy ezreddel képviseltették magukat a cs. kir hadseregben, (...)
[Lázár Balázs, 2010 szeptember 5 14:24]





24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS