2018. október 22. hétfőElőd
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Second-hand atom-tengaralattjárót akar a védelmi minisztérium

2006. március 29. 15:33, utolsó frissítés: 16:27

A hadügyminisztérium megkezdte a tárgyalásokat egy használt amerikai atom-tengeralattjáró megvásárlására. Az eddig kiszivárgott információk szerint Bukarest cserébe odaadná a használatból több mint tíz éve kivont Delfinul nevű tengeralattjárót – írja a HVG.hu.

Az amerikai atom-tengeralattjáró beszerzésével kapcsolatban a hadügyminisztériumban még nem született döntés. A tárgyalásokat kezdeményező, illetve vezető Gheorghe Marin admirális, a tengeri flotta parancsnoka azzal magyarázta a beszerzést, hogy nincs pénz a Delfinul felújítására. Az admirális szerint, miközben bíznak Washington jóindulatában, mindenképpen az amerikaiak árajánlatától függ, belemennek-e az üzletbe.

Arról, hogy milyen típusú, évjáratú tengeralattjárót szemeltek ki, senki nem nyilatkozott, és konkrét összegekről sem esett szó hivatalosan.

A tárca Delfinul-lal kapcsolatos legnagyobb gondja, hogy már nem találnak hozzá megfelelő akkumulátorokat, ráadásul az egykori legénység is szétszéledt, legtöbbjüket nyugdíjazták.

A tengeri flotta átalakítása más síkon is folytatódik. Teodor Atanasiu hadügyminiszter bejelentette, hogy még idén vásárolnak két tengeri aknaszedő hajót, illetve két korvettet, valamennyit használtan. (fn.hu/hvg.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS