2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Januártól érvénybe lépnek az elektronikus útlevelek

2006. május 11. 11:48, utolsó frissítés: 11:48

2007. január elsejétől lépnek érvénybe azok az új útlevelek, amelyek elektronikus adathordozón is tartalmazzák a tulajdonos élettani adatait. Az erről szóló határozatot április 26-án fogadta el a kormány.

Az elektronikus útlevelek bevezetése az Európai Unió Tanácsának 2004/2252-es szabályzata értelmében minden tagállamban kötelező, több országban már be is vezették. Románia 2004-ben, a Schengeni Ütemtervben vállalta az elvárás teljesítését. Az okmányba foglalt chip az ún. Biometrikus (élettani) adatokat tartalmazza, amelyek felnőttkorban nem változnak. Ilyen alapvetően az arcszerkezet és az ujjlenyomat.

A 25 év felettiek elektronikus útlevele 10 évig lesz érvényes, 14 éves kor felettieknek 5 évre, annál kisebb gyerekeknek pedig 3 évre adnak ezentúl útlevelet. Az útiokmányt központilag, körülbelül egy hónap alatt bocsátják ki, ezáltal biztosítják a személyi adatok védelmét – és ugyanakkor az előállítással kapcsolatos költségek csökkentését is.

Az igénylő adatait a megyei kirendeltségeken veszik fel, érvényességüket a helyszínen ellenőrzik, majd zárt elektronikai rendszeren keresztül küldik a fővárosba, ahol felviszik azokat az adathordozóra, amelyet beépítenek az útlevélbe, egy többrétegű polikarbonát lapba. Az adatokat átvételkor a tulajdonos ellenőrzi.

Ugyanakkor sürgősségi esetben három nap alatt ideiglenes útlevelet állíthatnak ki. Ez egy évre érvényes, és mindenki csak egyszer igényelheti.

Az útlevelek előállítását továbbra is az Állami Protokollalap biztosítja. A Külügyminisztériummal, valamint a Közigazgatási és Belügyminisztériummal közösen szervezett versenytárgyaláson választanak ki egy szállítót. Ez utóbbinak biztosítania kell a személyi adatok felvételéhez és a tárolt információk megjelenítéséhez szükséges számítógépes programokat és felszereléseket.

Az elektronikus útlevél kinézetében nem tér el jelentősen a régitől: mérete 125x88 mm; 32 oldalas, száma az oldalakba bele lesz ütve, a polikarbonát lapba pedig lézerrel lesz beégetve. A turistaútlevél színe ezentúl is meggypiros, a szolgálati okmány színe továbbra is kék, a diplomáciai útlevél pedig fekete borítójú lesz.

Az útlevél kiállításának költségeit a kibocsátó fizeti. Az igénylő hozzájárulásának összegét a gyártó állapítja meg – a pénzügyminisztérium jóváhagyásával. Az összegeket bankban lehet majd befizetni, azokban az egységekben, amelyek erre vonatkozó szerződést kötnek az Állami Protokollalappal. Előzetes számítások szerint az elektronikus útlevél kiállításáért 50 és 100 euro közötti összeget kell majd fizetni.

A jelenleg használatos útlevelek továbbra is érvényben maradnak lejártukig, ezeket fokozatosan vonják majd ki a forgalomból. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS