2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mérséklődik ugyan az infláció, de nem biztos, hogy tartható az éves célsáv

2006. július 11. 15:04, utolsó frissítés: 15:04

Kissé mérséklődött júniusban az infláció, mert estek az élelmiszerárak; az adat azonban még így is a központi bank év végére célként kitűzött 4-6 százalékos sávjánál magasabb. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai szerint a júniusi infláció mértéke 7,1 százalék a májusi 7,3 százalék után. Havi összevetésben 0,15 százalékkal növekedtek az árak; a májusi többlet 0,6 százalék volt.

Az elemzők éves összevetésben 7,4 százalékra számítottak, havi inflációs várakozásuk 0,4 százalék volt. A most közölt adattal elégedettek, ám mégis arra számítanak, hogy a jegybank augusztusban 9 százalékra emeli majd az alapkamatot, mert a júliusi inflációt felgyorsíthatja a jövedék adók tervezett emelése.

Az év során ugyanakkor lassan tovább mérséklődhet az infláció, ám az elemzők attól tartanak, hogy idén aligha lesz elérhető a jegybanki célkitűzés, és veszélyben van a 2007-re előirányzott 3-5 százalékos cél elérése is

Ami a havi adatokat illeti, az élelmiszerárak 0,45 százalékkal csökkentek az előző havi 0,1 százalékos emelkedés után; a nem-élelmiszertermékek ára 0,45 százalékkal lett magasabb a májusi 1,2 százalékos megugrás után. Ez utóbbi kosár legnagyobb súlyú elemeinek (elektromos áram, gáz, fűtés) ára júniusban gyakorlatilag változatlan maradt. 3,1 százalékkal nőtt a dohányipari termékek ára, májusban 8,9 százalék volt a növekedés üteme. A szolgáltatások árai 0,8 százalékkal növekedtek az előző havi 0,3 százalékos emelkedés után. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS