2020. július 14. keddÖrs, Stella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az OMV két és fél éven belül zárja le a Petrom átszervezését

2006. szeptember 25. 14:22, utolsó frissítés: 14:36

Az osztrák OMV két- két és fél éven belül" le kívánja zárni a Petrom átszervezését. Ezt Werner Schinhan, a Petrom vezérigazgató- helyettese jelentette be ma Bukarestben. A foglalkoztatottak létszámát az átszervezés keretében a jelenlegi 57 ezerről 38 ezerre csökkentik két év alatt, de a végső létszám 30 ezer alatt lesz.

Tavaly az átszervezés költségei elérték a 180-200 millió eurót. „A Petrom az elkövetkező évtizedben az OMV egyik legfontosabb aktívájának számít majd, ha ugyan nem a legfontosabbnak" - jelentette ki Schinhan. Az idei első félévben a Petrom 38 százalékkal járult hozzá az OMV konszern EBIT eredményéhez a tavalyi 30 százalék körüli után. Az idei egész évre 35-40 százalék közötti aránnyal számol a konszern.

Az idén 3,5-4,0 milliárd euró között lehet a Petrom értékesítési árbevétele. A jövőben a forgalmon belül emelkedik majd a gázértékesítés részaránya. Romániában jelenleg a világpiaci ár 40 százalékát éri el a gáz értékesítési ára. „Az orosz gázért ezer köbméterenként 300 dollárt fizetünk, de csak 130 dollárért adjuk el." A gázár nem az állami korlátozások miatt ilyen alacsony, hanem önkorlátozásról van szó, mivel "ellenkező esetben vállalati csődökkel kellene számolni". 2009-ig azonban Románia is felzárkózik a világpiaci árszintre.

Románia jelenleg évi 18 milliárd köbméter gázt használ fel. A Petrom ennek egyharmadát termeli ki, további egyharmadát az állami Romgas szállítja, a maradék pedig Oroszországból érkezik. Schinhan szerint az OMV számára kifizetődő lehetne áramot előállítani földgázból, mivel az ország áramellátási deficittel rendelkezik. Ezért is tervezi az ország a cernavodai atomerőmű reaktorainak számát kettőről négyre növelni.

A Petrom 2010-ig romániai olaj- és gáztermelését napi 210 ezer hordó olajegyenértékre (boe) tervezi növelni. Az idei első félévben az össztermelés 37 millió boe volt. A ktermelhető készletek egymilliárd boe körül vannak, amit független szakértők is megerősítettek. A Petrom emellett a külföldi kitermelés növelését is tervezi, legfőképpen a kaszpi-tengeri térségben. "Oroszország szintén ígéretes terület számunkra, csakúgy mint Ukrajna" - hangsúlyozta Schinhan.

A downstream (feldolgozás-marketing-benzinkút) üzletágakban 2010-ig 1,5 milliárd eurós fejlesztést irányoz előre a Petrom. 2006 júniusának végén 543 benzinkúttal rendelkezett a társaság, kilenccel kevesebbel az előző évinél. Ezen kívül a Petrom 156 kutat üzemanyagtöltő állomást üzemeltet Moldáviában, Bulgáriában és Magyarországon. A román benzinkút szektorban 26 százalékos részesedést tudhat magáénak. A cél a 35 százalékos részesedés megszerzése. Jelenleg 73 OMV kút működik az országban, ezek a jövőben is megtartják márkanevüket.

A legnagyobb konkurensek a Rompetrol, amelyben az OMV a Petrom megvásárlásáig maga is részesedéssel rendelkezett, valamint az orosz LUKoil konszern. A Petrom 8 millió tonna finomító kapacitással rendelkezik, azaz lényegesen magasabbal mint a Rompetrol (4,3 millió tonna) és a lUKoil (2,5 millió tonna). (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS