2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Állítólag 30 vádpontja van Băsescu ellen a PSD-nek, de nem tudni, milyen alkotmányos alapon

2007. február 05. 18:28, utolsó frissítés: 18:28

Gyakorlatilag kész az a dokumentum, melynek alapján a PSD alkotmánysértés vádjával eljárást kezdeményez Băsescu leváltása érdekében, jelentette be Mircea Geoană. A pártelnök ennek ellenére nem tudta pontosítani, az alkotmány mely szakaszainak áthágásával vádolják az államfőt.

Az ellenzéki párt új vádja szerint az államfő "elcsalta a választásokat". Băsescu a Pro Tv-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a 2004-es választásokat gyakorlatilag a PSD nyerte meg, és államelnökként azért kényszerítette ellenzékbe a pártot, mert "ez volt a politikai szükségszerűség". Băsescu mindezzel azt akarta illusztrálni, hogy a PNL-PD pártszövetség neki köszönheti a kormányra kerülést.

A PSD illetékesei az utóbbi két hétben számos indokot is előadtak, melyek között egyaránt szó volt arról, hogy a pártokkal való konzultáció nélkül javasolta Tăriceanut miniszterelnöknek, de arról is, hogy az államfő részegen vezette autóját. A PSD egyik jogásza, Antonie Iorgovan két hétten ezelőtt említette konkrétan az alkotmány 80. paragrafusát, amely szerint az államfőnek közvetítenie kell a politikai szereplők között.

A PSD vezetői most azzal hárítják el a konkrétumokra vonatkozó kérdéseket, hogy azért nem részletezik a vádakat, mert "úgy túl technikai szintre kerülne a vita". (hotnews)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS