2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

13 milliárd euró kell autópálya-építésre

2007. február 09. 15:39, utolsó frissítés: 15:39

Közel 13 milliárd euróra van szükség a következő hét évben mintegy 1800 kilométer autópálya megépítésére - közölte Radu Berceanu közlekedési miniszter. A pontosan 12,8 milliárd euróból 10,7 milliárdot az állami költségvetésből finanszíroznak, a maradék 2,1 milliárd eurót az EU-tól, illetve magánbefektetők bevonásával akarnak megszerezni.

Az állam évente 1,6 milliárd eurót tud rendelkezésre állítani, emellett alternatív pénzügyi lehetőségeket is keresni kell - mondta a miniszter.

A kormány egyébként azzal számol, hogy a jövő évtől hat éven át összesen mintegy 5 milliárd eurót kap az Európai Unió alapjaitól közúti és vasúti infrastruktúrájának a korszerűsítésére.

Az 5 milliárd euróból közel 3 milliárdot gyorsforgalmi utak építésére fordítanak, - befejezve a Nyugat-Európát Délkelet-Európával, Törökországgal Románián összekötő 4. számú páneurópai közlekedési folyosó romániai szakaszát - továbbá meglévő utak felújítására. Az országon átvezető négyes európai folyosó a minisztérium menetrendje szerint 2013-ig készül el. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS