2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megoldódott a Lorántffy sportpályájának ügye

2007. március 01. 10:55, utolsó frissítés: 11:44

Megoldódott Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának hosszú idő óta húzódó ügye – számol be a Krónika. A városi önkormányzat tegnap délutáni ülésén a 27 tanácsos hozzászólások nélkül, egyhangúlag elfogadta az RMDSZ-frakció által javasolt határozattervezetet. Eszerint a városi főépítész feladata lesz, hogy a terület átrajzolásával minden felet kielégítő megoldást találjon: az RMDSZ szerint kézenfekvő volna a sportpálya tájolásának 90 fokos elfordítása.

Addig is, amíg erre sor kerül, a diákok egy közeli iskola sportpályáját használhatják. A határozat értelmében az önkormányzat felszólítja a városi vagyonügynökséget, hogy jelöljön ki a református gimnázium diákjai számára egy területet – gyakorlatilag egy másik környékbeli iskola pályáját –, ahol a szabadban sportolhatnak.

Az iskolát – amellyel egy ideig közös sportpályát használnak – az érintett tanintézetekkel közösen jelölik ki, abban az esetben pedig, ha a két iskola közötti távolság nagyobb 500 méternél, akkor az önkormányzat a diákok szállításáról is gondoskodik. A javaslatcsomag előkészítése során az RMDSZ-frakció tagjai szakemberekkel jártak a helyszínen, és felmérték a gimnázium, az ortodox és a református templom közötti területet.

A mérések ismeretében szakemberrel vázlatot készíttettek arról, hogy a területek elrendezésén változtatva minden felet kielégítő megoldást keressenek. „A határozatban felszólítjuk a városi főépítészeti hivatalt, hogy 30 napon belül dolgozza ki a terület átrendezéséről szóló tanulmányt – nyilatkozta a Krónikának Pásztor Sándor, a tanács RMDSZ-frakciójának elnöke. – Mi már elkészíttettünk egy rajzot, mely szerint ha a Lorántffy sportpályájának tájolását 90 fokban elfordítják, elveszik a pálya melletti közterületből a szükséges parcellát, akkor az iskola sportpályája is megmarad, és az ortodox egyháznak is ki lehet mérni egy földdarabot.”

Református részről örömmel fogadták a probléma rendezését. Sándor Lajos tiszteletes, aki öt éven át volt a református gimnázium iskolalelkésze, és nemrég ötnapos éhségsztrájkkal hívta fel a figyelmet az egyre mérgesedő konfliktusra, jelen volt a tanácsülésen. Az egyöntetű támogatást látva „Na végre, Istennek hála!” felkiáltással fogadta a döntést. A vasárnapi imatüntetések állandó szószólója, Veres Kovács Attila, az iskola szomszédságában található várad-olaszi református egyházközség lelkésze kijelentette: az egyházközséggel együtt nagyon örvendenek, hogy az iskola javára közmegegyezéssel született meg a megoldás. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS