2019. szeptember 21. szombatMáté, Mirella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Frunda Toróba fojtotta a szót. Az EMNT-alelnök az EP-lista újratárgyalását javasolta

2007. március 02. 15:10, utolsó frissítés: 16:29

A 8. RMDSZ-kongresszust levezető testület vezetője, Frunda György a tulajdonképpeni kongresszus első momentumaként szavazat alá bocsátotta az előre kidolgozott napirendet, majd arra kérte RMDSZ-es kollégáit, hogy aki nem ért egyet, jelezze ezt, és álljon elő javaslatával.

Toró T. Tibor szövetségi képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy az európai parlamenti választási program megvitatása előtt tűzze még napirendre a kongresszus a képviselők listáját. Mint hangoztatta, az elmúlt időszakban a hazai és magyarországi társadalom jeles képviselői bírálták az RMDSZ-t a EP-képviselői lista miatt, és össznemzeti listát kértek.

„A történelmi egyházaknak nem tanácsos hadat üzenni” – hangsúlyozta Toró. Ám ebben a pillanatban Frunda félbe is szakította, mondván, mondja már, hogy milyen módosító javaslata van a napirendi pontokkal kapcsolatban.

„Tisztelt kongresszus – folytatta mondanivalóját Toró -, a kongresszusnak joga van saját hatáskörébe venni olyan kérdéseket, amelyeket szükségesnek ítél meg.” Éppen ezért arra kérte fel RMDSZ-es kollégáit, hogy vegyék napirendre a program megvitatása előtt ismét a listát.

Ám indoklással nem szolgálhatott, ugyanis Frunda ismételten félbeszakította, s nem is engedte többet szóhoz jutni a Temes megyei képviselőt. Frunda ebbéli döntését viszont megindokolta, mondván, az Operatív Tanács rangsorolt, az SZKT rábólintott, akkor ezt a döntést nem kell felülbírálni.

Ennek ellenére szavazást kért ebben a kérdésben, ám Toró javaslatát csupán 24-en támogatták, míg a szemmel látható többség ellene voksolt. A tartózkodókat sem számolta meg pontosan az ülésvezető, „jóhiszeműen 20-an vannak” – jegyezte meg némi cinizmussal. (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS