2019. szeptember 21. szombatMáté, Mirella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Márton Árpád a kevésbé ismert szakértők politikába való bevonásáról

2007. március 03. 11:18, utolsó frissítés: 11:18

Márton Árpád képviselő arról a javaslatcsomagról beszélt, mely lehetővé tenné, hogy központi döntés révén nem nagyon ismert szakértőket bevonjanak a politikába, és például parlamenti mandátumhoz juttassanak. Jelenleg ugyanis az előválasztási rendszerben az ismertség fontos szempont.

Az erről szóló alapszabály-módosító javaslatok arról szólnak, hogy a helyi szintű képviselői lista harmadik helyére legyen joga a helyi RMDSZ vezetőségének „saját” jelöltet állítani, ugyanígy a képviselői/szenátori listák esetében az Operatív Tanács nevesíthesse a jelöltlisták második helyét, az előválasztások eredményeitől függetlenül.

Sógor Csaba szenátor reakciójában elmondta, a jelenlegi honatyák sem az iskolapadból jutottak a törvényhozásba, hanem megdolgoztak ezért. A kevésbé ismert fiatalok számára szakértők közt is van hely. „Óva intenék mindenkit attól, hogy csak szakértőkből álló frakciót állítsanak össze” – így Sógor. (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS