2019. május 26. vasárnapFülöp, Evelin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A parlamentből és a PLD-ből egyaránt távozik Mona Muscă

2007. március 07. 13:55, utolsó frissítés: 13:55

Miután tegnap a törvényszék elutasította Mona Muscă óvását, a sajtó egyértelműen a Securitate besúgójának, úgymond politikai rendőrnek kiáltotta ki. Mai sajtótájékoztatóján a Liberális Demokrata Párt (PLD) politikusa közölte: kilép az alakulatból, s képviselői mandátumáról is lemond.

Ám azt is elmondta a sajtó képviselőinek, nem hagyja abba az ügyet, mivel szerinte igazságtalanság történt. Ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fog fordulni.

„Nincs bűntudatom. Úgy hiszem, jó törvényeket készítettem, és reményt adtam az embereknek, hogy lesz még jobb is” – fejtette ki Románia egyik legnépszerűbb politikusa, megköszönve a polgárok bizalmát. Választóihoz pedig azzal az üzenettel fordult, hogy ezek után nem maradhat a parlament tagja, mivel munkája már nem lenne eléggé hatékony. (realitatea tv)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS