2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ortodox főpapok reklamálnak a pártoknál széthúzás miatt

2007. március 27. 18:01, utolsó frissítés: 18:01

"Nyilvánvalónak tűnik számunkra, hogy választottaink gondolatai sorában – legyenek akár hatalmon, akár ellenzékben – az utolsó helyen a nép áll, amely az ország vezetésére mandátummal ruházta fel őket, így tehát meleg hangú felhívással fordulunk hozzájuk, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést gőgjük, a részérdekek és a bújtatott vendetták meghaladására, és sietősen találjanak megoldást a békére és az együttműködésre, a közjó szolgálata érdekében."

Ezzel a felhívással fordul a kolozsi, a gyulafehérvári, a bihari és a máramarosi ortodox egyházmegyék szinódusa a politikai elit tagjaihoz. A nyílt levelet aláíró erdélyi mitropoliták azt hangsúlyozzák, négymillió ortodox hívő nevében nyilatkoznak. A püspökök arra is hivatkoznak, hogy a választóknak hatékony eszközök vannak a kezükben annak szankcionálására, ha valamelyik párt vallási jelképeket politikai célokra kezd használni.

"Akik még nem tudják, azoknak hírül adjuk, hogy kegyhelyet érseki áldás nélkül nem lehet emelni, így a mi mitropoliáink területén nem épülhetnek ún. »választási templomok«", figyelmeztet Bartolomeu kolozsi, Andrei gyulafehérvári, Şofroniu bihari és Jusztinián máramaros-szatmári mitropolita. (info pro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS