2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

7 milliárd euró közvetlen külföldi befektetésre lehet számítani idén

2007. április 21. 14:29, utolsó frissítés: 14:29

Az idén hét milliárd euró közvetlen külföldi tőkebefektetésre számítanak Romániában. Tavaly ez a érték a rekordnak számító kilenc milliárd eurót is meghaladta.

Sorin Vasilescu, a Romániai Külföldi Befektetések Ügynökségének (ARIS) elnöke úgy nyilatkozott, hogy az idénre becsült hét milliárd euró jelentős részét várhatóan zöldmezős beruházások teszik majd ki, hiszen a jelentős román vállalatok privatizációja befejeződött.

Az európai és az ázsiai befektetőket leginkább az IT és a kommunikációs ipar vonzza, de a gyógyszeripar és az ingatlanpiac is csábító számukra.

Az ARIS adatai szerint az ország határain kívülről érkezett cégek 2006-ban több mint 9 milliárd eurót fektettek be az országban, ami hetven százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, és mintegy egyharmada az elmúlt tizenhét évben megvalósított befektetések összértékének.

Első helyen a telekommunikáció áll, ebbe az ágazatba 1,4 milliárd dollár érkezett külföldről, második a szolgáltatások 811 millió dollárral, harmadik pedig a kereskedelem 737 millió dollárral.

A Curierul National napilap emlékeztet, hogy a külföldi beruházások értéke azért lett ilyen magas, mert az osztrák Erste Bank tavaly vásárolta meg 2,2 milliárd euróért a Román Kereskedelmi Bankot (BCR).

A befektetők Bukarestet, illetve a főváros környékét részesítették előnyben. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS