2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Párhuzamos szavazatszámlálást szervez a PD a referendumon

2007. május 07. 13:16, utolsó frissítés: 16:26

A Demokrata Párt saját hatáskörben is számlálni fogja a voksokat a Băsescu leváltásáról szóló népszavazás napján, május 19-én, a referendumot lebonyolító állami hatóságok hivatalos összesítése mellett. Ezt a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc jelentette be az párt szokásos, hétindító egyeztetése után.

>> Ha a népszavazás felülbírálja, oszoljon fel a parlament – alkotmánymódosítást akar a PD
>>



Boc egyúttal arra kérte a nemkormányzati szervezeteket, hogy küldjenek független megfigyelőket a szavazókörzetekbe, hogy "biztosítani lehessen a népszavazás korrektségét". A Hotnews hírportálon két, közéleti szerepvállalásáról ismert szervezet, az Asociaţia Pro Democraţia (APD) és a Grupul pentru Dialog Social (Társadalmi Dialógus Csoport, GDS) már jelezte: önkéntesek jelentkezését várja az akcióhoz.

A PD elnökének nyilatkozata szerint a párhuzamos szavazatszámlálásra azért van szükség, mert "a szavazókörökben öt az egyhez az arány", vagyis öt olyan párt képviselői lesznek jelen, melyek az felfüggesztett államfő végleges menesztését akarják elérni. (hotnews)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS