2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az igazságügy uniós megfigyelésének folytatását javasolhatja az EB júniusi jelentése

2007. május 30. 11:57, utolsó frissítés: 11:57

Az Európai Bizottság továbbra is megfigyelés alatt tarthatja a romániai nagykorrupció elleni lépéseket – jelentette ki tegnap Adrian Ciocănea. A külügyminisztérium uniós főosztályának vezetője szerint az EB Romániáról szóló júniusi jelentésében annak ellenére szerepelhet az ország monitorozásának folytatása, hogy az EU-szakértők időközi jelentései kedvezően ítélik meg a hazai igazságügyi fejleményeket.

Ciocănea szerint Brüsszelből főként az igazságszolgáltatás átláthatósága kapcsán érkeztek pozitív visszajelzések. Kedvező visszhangra talált az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozásáról szóló törvény elfogadása is, de az EB továbbra is várja az intézmény működésének beindulását.

Eközben Friso Roscam-Abbing, az EB szóvivője kifejtette, Brüsszelben jelenleg tüzetesen elemzik a szenátusban nemrég elfogadott ANI-törvényt, valamint azt a módosítási tervezetet is, amelyre az igazságügyi miniszter tett javaslatot.

A szóvivő ugyanakkor leszögezte: sem az EB, sem Franco Frattini igazságügyi biztos nem küldött semmiféle levelet a román igazságügyi miniszternek vagy más bukaresti intézménynek az ANI-törvény kapcsán. Korábban ugyanerről tájékoztatott az Igazságügyi Minisztérium is. „Semmiféle állásfoglalást nem kaptunk az EB-től az ANI-törvény, valamint a védzáradék alkalmazásának lehetőségével kapcsolatban” – közölte május 27.-én a szaktárca.

Frattini állítólagos leveléről Victor Ponta szociáldemokrata képviselő szerint Traian Băsescu államfő beszélt a pártokkal folytatott hétfői egyeztetésen.

Adrian Ciocănea tegnap elmondta, Bukarest kapott ugyan figyelmeztető levelet az EB-től, ez azonban arról szól, hogy Románia nem ültetett át a hazai jogrendbe mintegy 150 európai irányelvet. Az Európai Ügyek Főosztályának vezetője szerint az irányelvek többsége a földművelésügyi, illetve a környezetvédelmi tárca hatáskörébe tartozik, a kormány pedig úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra a figyelmeztetést. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS