2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Több százan vettek részt a nagyváradi lorántffys imatüntetésen – Deutsch-Für Tamás volt a sztárvendég

2007. június 01. 15:52, utolsó frissítés: 15:55

Több száz ember vett részt csütörtökön azon a nagyváradi imatüntetésen, amelyet a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KREK) szervezett tiltakozásul a Lorántffy Zsuzsanna Református Líceum sportpályája ügyének rendezetlensége miatt.

A Tőkés László püspök által kezdeményezett megmozdulás keretében a részvevők (a szemtanúk szerint mintegy hatszázan lehettek) délután a Nagyvárad-Olaszi református templomban gyülekeztek áhítatra. Itt tartották meg a nagygyűlést is, majd a megyei tanács és a prefektúra épülete, valamint a városháza elé vonultak tiltakozni.

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Deutsch-Für Tamás parlamenti képviselő, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke is. Jelen volt Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke is.

A tüntetést azért szervezték, mert továbbra sem látszik rendeződni a gimnázium sportpályájának ügye. A református egyház 2002-ben kapta vissza azt az épületet, amelyben megalapították a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Az iskolaépület melletti pályát azonban a városi tanács a szomszédos ortodox parókiának ítélte. Ezt a nagyváradi reformátusok igazságtalannak tartják. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS