2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az idegengyűlölet veszélyéről szólt az EBESZ bukaresti konferenciája

2007. június 08. 10:49, utolsó frissítés: 10:49

A hátrányos megkülönböztetés, a másság el nem fogadása és az idegengyűlölet valós veszélyt jelent a demokratikus értékekre és az alapvető emberi szabadságjogokra nézve – jelentette ki Miguel Ángel Moratinos, az Európai Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke azon a Bukarestben szervezett konferencián, amelynek központi témája a diszkrimináció elleni küzdelem és az antiszemitizmus volt.

Az EBESZ elnöke a csütörtökön és pénteken zajló konferencia résztvevőihez intézett beszédében az oktatás fontosságát hangsúlyozta, amely hatékony eszköze lehet a diszkrimináció megelőzésének és a kultúrák közötti párbeszéd ösztönzésének. Moratinos, aki egyben Spanyolország külügyminisztere, az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a szervezet tagállamainak jogharmonizációját, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre vonatkozó nemzeti jogi keret javítását.

Az EBESZ elnöke szerint a diszkrimináció tekintetében eljött az ideje annak, hogy megvizsgálják politikai és vallási vezetők, illetve a médiában dolgozó véleményformálók felelősségét.

A felszólalók többsége a különböző regionális és nemzetközi szervezetek jobb összehangolásának jelentőségét hangsúlyozta, mivel szerintük így hatékonyabban lehetne küzdeni az intolerancia és a társadalmi kirekesztés jelenségének háttérbe szorításáért.

A konferencián hangsúlyosan szóba került az antiszemitizmus is. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel videón bejátszott beszédében a közéletben tevékenykedő rasszista és antiszemita csoportok létezésére hívta fel a résztvevők figyelmét. Jichák Herzog izraeli idegenforgalmi miniszter pedig kijelentette, hogy az EBESZ mai legnagyobb kihívása az antiszemitizmus elleni küzdelem. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS