2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Meinl European Land 70 millió eurót ruház be Romániában

2007. június 19. 10:07, utolsó frissítés: 10:07

A kelet-európai kiskereskedelmi ingatlanbefektetésekre specializálódott Meinl European Land 70 millió eurót ruház be egy romániai szakmai eladóközpont létesítésébe. 2009-ig Aradon 22 hektárnyi telken 60 ezer négyzetméternyi hasznos felületen létesül a kereskedelmi központ – közölte az osztrák cég hétfőn. A cég 9 százalékos hozammal számol.

A Meinl European Land a múlt héten jelentette be közép-ázsiai piacra lépését, Romániát a következő évek befektetései középpontjába állította. Egyebek között Bukarestben bővíti a Militari Center nevű piaci központját, júliusban pedig befejezi a Praktiker áruház bővítését, és felépít egy 45 ezer négyzetméteres szakkereskedelmi központot.

Mindezek a projektek csak a romániai terjeszkedés kezdetét jelentik a cég bejelentése szerint. A Meinl European Land tárgyalásokat folytat bevásárlóközpontoknak a közepes méretű romániai városokban történő felépítéséről – erre a célra a vállalat igazgatótanácsa 700 millió eurós keretet hagyott jóvá.

Ezzel Románia a Meinl European Land portfóliójában Oroszország, Lengyelország és Törökország mellett előkelő helyre kerül a következő években. (dpa)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS