2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hivatalos: Markó nem megy Tusványosra

2007. július 18. 12:26, utolsó frissítés: 14:49

Markó Béla lemondta részvételét a 18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban – jelentette be a tábor ma délelőtti megnyitóján Szilágyi Zsolt. Tőkés László kampányfőnöke elmondta: a rendezvény szervezői tegnap kapták meg azt a levelet, amelyben Markó lemondja a részvételt. Aki visszautasítja a párbeszédet, ellentmond a politika alapelveinek – kommentálta Szilágyi. Hozzáfűzte: a szervezők még remélik, hogy Markó péntekig meggondolja magát.

Németh Zsolt hozzátette: az, hogy az RMDSZ elnöke szemmel láthatólag tart Tusványostól, a tábor nagypolitikai súlyát jelzi. Markónak nem kellene tartania ettől a tábortól és közönségétől – vélekedett a magyar országgyűlés külügyi bizottságának vezetője.

Szilágyi Zsolt elmondta a Transindexnek: felvette a kapcsolatot Szepessy Lászlóval, az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatójával, aki arra hivatkozott, hogy a szövetségi elnöknek el kell utaznia a megbeszélés tervezett időpontjában.

Ilyés Szabolcs, a tábort szervező ErGo Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta lapunknak: a Derzsi László főszervezőnek és neki címzett mailben Markó Béla arra hivatkozott, hogy későn kapta kézhez a meghívót, és így külföldi útja miatt le kell mondania a meghívást. Ugyanakkor hozzátette: amennyiben időben meghívják, jövőben szívesen vállalja a részvételt.

Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, EMNT-alelnök két hete fordult felhívással az RMDSZ elnökéhez, amelyben az áll, hogy a tábor szervezői szívesen biztosítják az erdélyi magyar érdekképviselet brüsszeli esélyeit elemző vita-délután technikai háttérfeltételeit. Markó ezt követően többször is jelezte: a "rövidnadrágos" rendezvényt nem tartja megfelelő helyszínnek az egyeztetéshez. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS