2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyetlen pályázó a Mátyás-szobor restaurálására

2007. augusztus 01. 12:02, utolsó frissítés: 12:07

Egyedül a Part of Art Alapítvány és az Utilitas építettörökség-felújító és kutató-tervező központ jelentkezett a Mátyás-szoborcsoport restaurálási tervének elkészítésére kiírt versenytárgyalásra. A két szervezet együttes pályázatát a városháza egy korábbi alkalommal annak okán utasította el, hogy túl magas árat szabtak meg a szobor restaurálásának kivitelezésére.

Boros János, Kolozsvár alpolgármestere szerint a most benyújtott dokumentáció mind a műszaki paramétereknek, mind az összeg tekintetében megfelel az elvárásoknak, lévén pedig egyedüli pályázók ki is nevezik őket munkavégzőknek. Az alpolgármester elmondta, a pályázat eredményét egy héten belül kihírdeti az önkormányzat.

Az ajánlattevők 120 nap alatt végeznék el a szükséges méréseket, állítanák össze a restaurálási tanulmányokat, illetve dolgoznák ki a felújítási tervet. Az alpolgármester tájékoztatása szerint a munkálatok fejében igényelt összeg súrolja a kiírás 127 ezer lejes felső határát, vagyis megközelítőleg 40 ezer euróba kerül majd a városnak a restaurálási tanulmányok és terv elkészíttetése.

Kirizsán Imola, az Utilitas ügyvezető igazgatója kifejtette, a kutatáshoz és tervezéshez még hozzáadódik a különböző tervezési szakaszok jóváhagyási ideje, így akár 6–8 hónapra is szükségük lehet a munka befejezéséhez.

Fadrusz János alkotása UNESCO műemlékszobor. 1900-ban nyerte el a párizsi világkiállítás szobrászati nagydíját. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS