2019. május 22. szerdaJúlia, Rita
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ideiglenes román-magyar határtákelőt nyitnak Csengernél

2007. augusztus 15. 16:26, utolsó frissítés: 16:26

Ideiglenes magyar-román határátkelő lesz nyitva Csengernél a Szamos töltésén augusztus 17-én és 20-án. Molnár László magyar határőr ezredes az MTI-nek szerdán elmondta: Csenger Zsigmond-napi nagyvásárát, valamint az augusztus 20-i ünnepségeket a szomszédos romániai, nagyrészt magyar anyanyelvű falvak lakosai együtt szeretnék megtartani, ezért ideiglenes határátkelő megnyitását kérték.

A Nyírbátori Határőr Igazgatóság rendészeti igazgató-helyettese a Szamos-parti szatmári kisváros polgármesterének, Apáti Györgynek a kérésére engedélyezte az ideiglenes határnyitást. Eszerint augusztus 17-én magyar idő szerint 8 és 20 óra között, augusztus 20-án 12-24 óra között teremtik meg az átkelés lehetőségét.

Az ideiglenesen megnyitott határátkelő a Szamos töltésén lesz, a magyar és román állampolgárok gyalogosan, kerékpárral és motorkerékpárral közlekedhetnek. Csenger és Óvári szélső házai mindössze 2,5 kilométerre fekszenek egymástól. Kerülő úton, a csengersimai határátkelőn átkelve több mint 30 kilométert kellene utazni a szomszédos településre. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS