2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

18 százalékos nominális fizetésemelkedés idén

2007. augusztus 17. 11:10, utolsó frissítés: 11:10

Romániában az idén átlagosan 18-19 százalékkal növekedhetnek a nominálisan a fizetések, beleértve a különböző juttatásokat is - jelentette ki augusztus 16-án a gazdasági tárca.

Tavaly a bruttó bérek átlagosan 18,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a reálbérek 16,9 százalékkal nőttek.

Az infláció idén 3,9 százalék körül marad - jelentette ki augusztus elején a jegybank elnöke, megemelve májusi, akkor még 3,7 százalékról szóló idei előrejelzését. Ezzel azonban még a célsávon belül vannak, hiszen 3 és 5 százalék között inflációval számolt erre az évre eredetileg a jegybank
.
Az inflációt visszafogja a lej árfolyamának emelkedése. Az idén 6,6 százalékos volt ez az euróhoz és 11,6 százalékos a dollárhoz képest. Ez az importárakon keresztül jelentkező inflációt fékezi. A múlt év végén még 4,9 százalékos éves szintű inflációt mértek Romániában. Márciusban már a rendszerváltás óta a legalacsonyabbra, 3,66 százalékra csökkent a tizenkét havi fogyasztóiár-emelkedés, továbbra is az olcsó EU-import versenye miatt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS