2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rendhagyó dohányzásleszokási program

2007. augusztus 25. 11:18, utolsó frissítés: 11:18

Újdonságnak számító dohányzásleszokási programot kezdeményezett a román egészségügyi minisztérium, ennek keretében minden szenvedélyes cigarettázónak ingyenes vizsgálatot és gyógyszert biztosítanak.

Eugen Nicolaescu miniszter bejelentette, hogy a költségek tekintetében nem kell aggódni, ugyanis a korábban bevezetett, a cigaretta árát megemelő szenvedélyadóból finanszírozzák majd a programot.

Ebből annyi pénz gyűlt össze, hogy a szaktárca megengedheti az egészségbiztosítással nem rendelkező állampolgárok kezelésben való részesítésének luxusát is.

Minden érdekelt zöldvonalon jelezheti részvételi szándékát, majd a sorszám megszerzése után jelentkezhet az orvosnál, aki két hétre elegendő ingyenes gyógyszert ír fel. Az első tizennégy nap után megvizsgálják, sikerült-e a páciensnek függetlenítenie magát a nikotintól. A maximum három hónapig tartó kezelés alatt az elvonási tünetek miatt megfigyelés alatt tartják a szenvedélybetegeket.

Kezdetben csak Bukarestben és tíz nagy romániai városban indítják el a programot, amelynek sikerétől függően döntenek majd további széleskörű kiterjesztéséről.(mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS