2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Újabb eljárás Nagy Zsolt ellen, ezúttal a DNA vizsgálódik

2007. szeptember 18. 16:42, utolsó frissítés: 17:53

Korrupcióellenes eljárás elindítására kért ma engedélyt az államelnöktől a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter és Nagy Zsolt ex-informatikai miniszter ellen.

A DNA a miniszteri felelősségrevonásra vonatkozó törvény értelmében kéri az engedélyt, tekintettel arra, hogy Adrian Năstase szociáldemokrata képviselő “Zambaccian” ügyirata precedenst teremtett erre.

Az igazságügyminiszter és Nagy Zsolt ellen irányuló mostani vádirat tárgyát egy 2005-ös állami ingatlan képezi, melyet a DNA szerint az igazságügyminiszter árverés nélkül adott el a Román Postának.

Az újabb bűnvádi eljárás elindításáról a volt informatikai miniszter a Transindex kérdésére elmondta: egyértelműen a DNA támadásáról van szó, melynek célpontja az igazságügyi miniszter, ebbe az ügybe próbálják őt is belerángatni. Nagy szerint a vádirat tárgyát képező ingatlan jogi viszonyát egy 2005-ös kormányrendelet már tisztázta.

“Az eljárás ismételt bizonyíték arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség csupán politikai eszköz a román igazságszolgáltatásban. Természetesen állok rendelkezésére. Várhatóan most is ugyanaz történik majd, mint a híres-fényes DIICOT-ügyben, melyet hónapok óta elfektetnek és semmilyen ítélet nem születik.” – nyilatkozta lapunknak a volt miniszter.

Nagy Zsoltot az ügyészség terrorizmus-és szervezett bűnözés elleni főosztálya (DIICOT) a stratégiai jelentőségű állami vállalatok privatizálásában, nemzetközi bűnszövetkezet morális támogatásával vádolja. Az új, DNA által kezdeményezett eljárásban korrupció és hivatali befolyással való üzérkedés a vád. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS