2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megnyílt a vásárhelyi Auchan és Media Galaxy

2007. szeptember 19. 12:46, utolsó frissítés: 12:46

Ma nyitotta meg a nagyközönség előtt kapuit Marosvásárhely legújabb hipermarketje, az Auchan – számol be a Krónika. A 40 millió eurós befektetéssel létrehozott, 8500 négyzetméteres bevásárlóközpont a térség legnagyobb áruháza. Bukarest után Marosvásárhely az első erdélyi város, ahol üzletet nyit az Auchan. A következő célpont a tervek szerint Kolozsvár.

Az Auchan-csoport az egyik legfontosabb kereskedelmi üzletláncnak számít, világviszonylatban 401 hipermarketet működtet. A megnyitó napján a francia cég német vetélytársa, a város túlsó felében fekvő Real hipermarket ingyenes Holograf-koncertet hirdetett meg az áruház parkolójában.

Tegnap nyílt meg – szintén Marosvásárhelyen – az ország tizenötödik Media Galaxy üzletháza, amely egyben a város legnagyobb elektronikai cikkeket árusító boltja. A több mint egymillió eurós beruházással, alig néhány hónap alatt elkészült szupermarket négyezer négyzetméteres kereskedelmi felülettel várja a vásárlókat. A Dózsa György utca végében, a vegyipari kombináttal szemben fekvő üzlet hatvan személynek biztosít munkahelyet.

A háztartási gépeket és elektronikai cikkeket forgalmazó szupermarket az Altex üzletlánc részét képezi. Országszerte a tizenöt Media Galaxy üzleten kívül, Altex, Altex Megastore és Altex Digital néven a cégcsoport közel száz kereskedelmi egységgel rendelkezik. Az 1992-ben létrehozott vállalkozás vezetője, Daniel Ostahie további három nagyméretű üzletház megnyitását tervezi az év végéig.

Az Altex cégcsoport az év első felében 112 millió eurós forgalmat bonyolított le, ami a tavalyi év mérlegéhez viszonyítva 25 százalékos növekedést jelentett. A cégvezetők szerint az éves forgalom meghaladja a 300 millió eurót, jövőre pedig 350 millió körül fog mozogni. Az Altex 2007-es tiszta nyeresége meghaladja a hatmillió eurót. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS