2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orbán Viktor Erdélyben emlékezik az aradi vértanúkra, Tőkés meghívására

2007. október 06. 12:17, utolsó frissítés: 12:17

Tőkés László meghívására Erdélyben emlékezik az aradi vértanúkra október 6-án Orbán Viktor. A királyhágómelléki református püspök Érmihályfalván hirdet igét, ahol a Fidesz elnöke köszöntőbeszédet mond. Nagyváradon koszorúzással folytatódik a megemlékezés Nagy Sándor József vértanú-tábornok emléktáblájánál, majd Szacsvay Imre, a 1848-49-es Országgyűlés vértanú jegyzőjének szobránál, ahol mind Orbán Viktor, mind Tőkés László emlékezőbeszédet mond. A két politikus ezután közös sajtótájékoztatót tart. Az október 6-i megemlékezés így egybemosódik a püspök választási kampányának kezdetével.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hagyományosan az aradi vesztőhelynél rendezi az emlékező ünnepségét, amelyre most nem kapott meghívást Tőkés László református püspök. Király András, az RMDSZ aradi szervezetének vezetője ezt azzal indokolta, hogy azért nem hívták meg a királyhágómelléki püspököt, mert szeretnék, ha a megemlékezés az eddigieknél ünnepélyesebb lenne, és a romániai magyarság egységének jegyében zajlana. Tőkés László válaszul a magyar nemzet, a magyar egyházak, és főként az erdélyi református egyház megosztásával vádolta az RMDSZ-t. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS