2019. április 20. szombatTivadar
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Négy gyorsforgalmi utat terveznek – hármat Erdélyben

2007. október 30. 12:57, utolsó frissítés: 12:57

Négy gyorsforgalmi út megépítését tervezi 2010-ig a kormány, ebből három Erdély különböző nagyvárosait köti majd össze. A Rompres hírügynökség a közlekedési minisztérium, valamint az autópályákat és országutakat kezelő országos társaság (CNANDR) adataira hivatkozva közli, hogy az összesen körülbelül 415 kilométer hosszúságú négy különböző gyorsforgalmi út megépítése az előzetes tervek szerint több mint 1,2 milliárd euróba kerül.

Az Arad és Nagyvárad közötti út költségeit 392 millió euróra becsülik, az építési munkálatok pedig várhatóan 2008-ban rajtolnak. A Szatmárnémetit Nagybányával összekötő, 65 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út, amely a román-magyar határon lévő Pete határátkelőtől indul, s összekötetésben lesz Halmi határátkelővel is, amely Ukrajna felé biztosítja majd a megfelelő átjárhatóságot.

Ez a szakasz gyakorlatilag az M49-es magyarországi autópálya meghosszabbítását jelenti, amelynek építési költségeit 550 millió euróra becsülik.

A harmadik gyorsforgalmi út Szászsebest és Tordát köti majd össze. A 73 kilométer hosszú szakasz költségei elérik majd a 686 millió eurót. Ez az út kötné össze majd a Bors és Brassó között haladó észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyi autópályával.

A kormány a Craiova és Pitesti közötti 120 kilométer hosszú nyomvonalra tervezi a negyedik gyorsforgalmi utat. Jelenleg mind a négy gyorsforgalmi út csak a tervezés szakaszában áll, a CNANDR-nél folyamatban van az utak megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítése. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS