2019. október 23. szerdaGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Infrastruktúra-fejlesztés a sláger az idei együttes román-magyar kormányülésen

2007. november 09. 16:24, utolsó frissítés: 16:27

Főként infrastrukturális beruházásokról, közös fejlesztéspolitikákról, valamint gazdasági, külügyi védelmi és belügyi együttműködésről tárgyal majd a november 14. Nagyszebenben tartandó, harmadik együttes kormányülésen a román és magyar kabinet – számolt be erről az előkészítő bizottság elnöke Cseke Attila államtitkár.

Az „Együtt Európáért” mottóval induló kormányülés napirendjén a kényesebb témák közül, mint például az önálló magyar állami egyetem kérdése, a Sapientia EMTE közös támogatása, vagy a romániai magyar önrendelkezési igények kérdése nem szerepel.

Cseke szerint az előző két kormányülés alkalmával már megkezdett projektekről is szó esik, ilyenek a határ menti együttműködések, konzulátusok megnyitása és kulturális-valamint oktatási támogatások további folyósítása.

Új témának számít idén a Budapest–Bukarest–Konstanca gyorsvasútvonal megépítése, melyben mindkét ország önrészt vállalna.

Infrastruktúra-fejlesztés terén szó lesz a nagyfeszültségű távvezeték-hálózatok összekötéséről Nagyvárad és Békéscsaba között, aminek a határideje 2008 március, illetve a Nabucco-gázvezeték építésében való közös részvételről (ennek a határideje 2011).

Cseke kiemelte: az aláírandó dokumentumok közül fontos azoknak a zsákutaknak az összekötésére vonatkozó, amelyet a román-magyar határvonallal vágtak ketté – ezek belátható időn belüli újjáépítése megkönnyíti majd a két ország közötti közlekedést főként, ha Románia is a Schengen-övezet tagjává válik.

A kultúra és az oktatás terén szintén folytatódnak a korábbi években elkezdett projektek: a kolozsvári Mátyás-szobor, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély felújítása, a marosvásárhelyi Bolyai- és a bukaresti Ady-líceum támogatása – értesített még az államtitkár.

„Mivel jelenleg a román állampolgárok csak 4 területen, 254 szakmában vállalhatnak munkát Magyarországon, reméljük, hogy a munkaerőpiac további, ha nem is teljes nyitásáról is szól majd a magyar fél” – fejtegette az RMDSZ politikusa. (sajtóközlemény/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS