2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Alkotmánybíróságon fellebbezett a kormány választási törvénytervezete ellen az államfő

2007. november 21. 13:48, utolsó frissítés: 13:48

Alkotmánybíróságon fellebbezte meg a kormány felelősségvállalással elfogadott törvénytervezetét – jelentette be sajtótájékoztató keretében, ma Traian Băsescu államfő.

Az államfő beszámolója alapján a kormány egyéni választókerületekről szóló törvénytervezetének azt a részét támadta meg, amely az egyéni választókerületek mellett egy külön országos lista összeállítását engedélyezi a pártok számára – más szóval a képviselet arányosságát biztosító részt. Az elnök szerint a kormány által elfogadott választási törvénytervezet 29.-ik szakasza ellenkezik az alkotmány második szakaszával, amely kimondja, hogy a román nép szuverén nemzet és saját maga dönthet például népszavazás által bizonyos politikai kérdésekben.

Az államfő szerint a hivatkozott szakasz emellett sérti az alkotmány 62 szakaszának 1 bekezdését is. Băsescu azzal érvelt, hogy míg az alkotmány ezen része tisztán kimondja, a képviselőket és szenátorokat a választási törvény értelmében általános, közvetlen, titkos és szabad választások során választják, az országos lista – tehát a maradék szavazatok újraosztása – nem felel meg a közvetlen választásnak, mivel erről nem a nép dönt.

A kormány október 29.-én vállalt felelősséget a törvényhozás előtt az egyéni választókerületek bevezetéséről szóló választási törvényért. A törvényt november 7.-én küldték el az elnöknek kihirdetésre, aki az alkotmány értelmében húsz napon belül köteles kihirdetni azt. (mediafax)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS