2019. október 23. szerdaGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Autóregisztrációs adó: elhamarkodottan nyilatkozott Kovács László?

2007. november 30. 14:55, utolsó frissítés: 14:55

Elhamarkodottan nyilatkozott Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi és vámuniós felelőse a romániai regisztrációs adóról - jelentette ki pénteken Camelia Spataru, a román kabinet szóvivője. Korábban az EU-biztos kijelentette: a román kormánynak vissza kell fizetnie az idén autót vásárlóknak felszámolt regisztrációs adót még akkor is, ha Bukarest később az európai normáknak megfelelően módosítja az erre vonatkozó jogszabályt. Kovács emlékeztetett arra, hogy Magyarország esetében is hasonló döntés született.

Kovács március 19-én jelentette be, hogy figyelmeztető levelet küld Romániának. Szerdán Brüsszel a második figyelmeztető levelet is elküldte Bukarestnek, ami azt jelenti, hogy a Románia ellen indított eljárás újabb szakaszhoz érkezett.

Kovács László a román médiának elmondta: telefonon felhívta őt Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, akinek elmagyarázta: azért tartja diszkriminatívnak a romániai regisztrációs adót, mert megkülönbözteti az új és a használt autókat. Az EU-biztos jogosnak minősítette Románia azon törekvését, hogy visszaszorítsa a környezetszennyezést, ugyanakkor felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy egy nagy új jármű ugyanannyi széndioxidot bocsát ki, mint egy kisebb használt kocsi. A szennyezés tekintetében tehát nem mérvadó az autó kora - érvelt Kovács.

A bukaresti kormány szóvivője szerint Kovács azért nyilatkozott elhamarkodottan, mert Románia és Magyarország helyzete nem azonos, hiszen nem lehet még tudni, hogy Bukarest is az Európai Bíróság elé kerül-e az ellene indított brüsszeli eljárás nyomán, vagy sem. Spataru emlékeztetett arra, hogy a regisztrációs adó környezetkímélő eszköz, amely nem diszkriminál, mivel a Romániában és a külföldön gyártott járművekre egyaránt alkalmazzák azt.

Hozzátette: Bukarest továbbra is hajlandó együttműködni az EB szakértőivel annak érdekében, hogy az európai környezetvédelmi normáknak megfelelő megoldást találjanak. Közölte: jövő héten Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter Brüsszelben tartózkodik, ahol megbeszélést folytat majd Kovács Lászlóval. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS