2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Januárban kezdi az ANI a vagyonbevallások ellenőrzését

2007. december 07. 10:57, utolsó frissítés: 10:57

Jövő év január második felében kezdi meg a vagyonbevallások ellenőrzését az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) – jelentette be december 6-án Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter. Az igazságügyi miniszter emellett közölte, a kormány arról is határozott, hogy a gazdasági, az igazságügyi és a belügyi tárca, valamint az adóhatóság köteles a rendelet életbe lépésétől számított 5 napon belül kijelölni azt a 28 személyt, akik a vagyonellenőrző szerv tevékenységének elkezdéséért felelnek.

Călin Popescu Tăriceanu kormányfő a szerdai kormányülést követően beszámolt, a kabinet szerdán sürgősségi rendelettel eldöntötte, hogy az ügynökség alelnöke veszi át az elnöki feladatok egy részét, így az intézmény január második felében megkezdi működését.

Az elnöki széket annak következtében nem foglalta még el senki, hogy az arra pályázók egyikének sem sikerült a versenyvizsgája. (mediafax/paprika rádió)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS