2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tordán ismét lesz a jövő tanévtől önálló magyar iskola

2007. december 19. 13:19, utolsó frissítés: 13:19

Aláírta Cristian Adomniţei oktatási miniszter aláírta az állami támogatású, önálló és magyar tannyelvű gimnázium létrehozásáról szóló rendeletet. A tanintézményt Jósika Miklós nevét fogja viselni – nyilatkozta a Krónikának az esemény kapcsán Matekovics Mihály, a tárca nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős vezérigazgatója.

A tordai helyi tanácsban a Demokrata Párt (PD), de főleg a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői éveken át akadályozták a magyar intézmény létrehozását. A feszültség addig fokozódott, hogy egy februári ülésen a magyar iskola létrehozásáért felszólaló Kiss László tordai unitárius lelkész az elszenvedett sértegetések következtében másnap szívrohamban elhunyt.

A tordai magyar közösség igénye elé az gördítette a legfőbb akadályt, hogy az akkori jogi szabályozás szerint csak a helyi önkormányzat beleegyezésével lehetett létrehozni új iskolát. A módosított jogszabály azonban már lehetővé teszi, hogy az oktatási minisztérium a szaktárcát helyi szinten képviselő megyei tanfelügyelőségekkel egyetértve, a helyi önkormányzat megkérdezése nélkül is létesíthet oktatási intézményeket.

Az ügyet csak segítette, hogy a szükséges ingatlan mellett a magyar tanszemélyzet is adott ahhoz, hogy a Torda iskoláiban ma szétszórtan magyarul tanuló közel háromszáz gyermek minőségi anyanyelvi oktatásban részesüljön. Tordán az utolsó önálló magyar iskolát 1957-ben szüntették meg. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS