2019. május 23. csütörtökDezső
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fűtésrendszer reformja Gyergyószentmiklóson: az önkormányzattal kötött szerződés felbontását kéri a vállalkozó

2007. december 20. 10:37, utolsó frissítés: 10:37

A siófoki Termoenergy Kft. az önkormányzattal kötött szerződés felbontását kéri, melyben vállalta, hogy a tömbházlakások és közintézmények számára szükséges távhőt októbertől biztosítja. A hőközpont építése a mai napig nem kezdődött el. A képviselő-testület tárgyalni készül a befektetőkkel azzal kapcsolatban, hogy véglegesen lemondtak a rendszer építéséről, vagy csupán késlekedésről van szó.

Vincze János, a Közüzem igazgatója az Erdély Fm-nek úgy nyilatkozott, ha a szerződésben vállaltakat nem teljesítik, akkor azt fel kell bontani. Megoldás lehet még egy szerződés-kiegészítéssel elhalasztani azokat a feltételeket, melyeket idén októberig kellett volna teljesíteni. Ezt tanulmányozzák most a hivatal jogászai.

A szerződésben a siófoki befektető azt is vállalta, hogy az új rendszer szerinti és a hagyományos földgázzal előállított hőenergia ára közötti különbséget kifizeti a város számára. Ez gigakalóriánként hozzávetőleg 200 lejt jelentene. (erdély fm)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS