• Megosztás:
  •  Itthon RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 15:28 GMT +2, 2008. április 3.

Tőkés differenciált autonómiát szorgalmaz a Kárpát-Medencében


HIRDETÉS



Nemcsak a magyarság, de a dél-kelet-európai térség stabilitása szempontjából is kiemelten fontos lenne az autonómiák differenciált bevezetése – mondta Tőkés László, független EP-képviselő az európai parlament délkelet-európai országokkal való kapcsolattartásért felelős küldöttségének szerdai ülésén. Ezt a közös álláspontot fogalmazta meg a független képviselő a NATO-csúcsra, Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) tagjai nevében írt nyílt levelében is.

A kisebbségi kérdés volt Jugoszlávia összeomlásában játszott szerepét hangsúlyozva a független EP-képviselő elmondta: a szerb nép újkori tragédiájának egyik legfőbb előidézője a kisebbségek és az együttélő más nemzetek nacionalista elnyomása volt. Ugyanazokat a hibákat és vétkeket a mai Szerbiában és az egyesült Európában nem szabad megismételni – figyelmeztetett.

Miközben az ülésen Becsey Zsolt néppárti (EPP) tag a délvidéki magyarok és a koszovói szerbek helyzetének azonos mérce szerint történő rendezése mellett foglalt állást, Marian-Jean Marinescu (PD-L) EPP-alelnök a kisebbségi autonómia veszélyeire hívta fel a résztvevők figyelmét.

A tanácskozás meghívott előadója Oliver Dulic szerb parlamenti elnök volt, aki kifejtette: a május 11-i szerbiai parlamenti választások legfőbb tétje az, hogy Szerbia az "európai utat" válassza. (mti)



HIRDETÉS




Adatbank

május 18
Udvardy FrigyesVincze GáborBalogh Béni


2006. május 18.

Gross Arnold kiállítása nyílt Nagyváradon, a Festum Varadinum keretében. Az 1929-ben Tordán született Munkácsy- és Kossuth-díjas festő- és grafikusművész a 40-es években Váradon élt, majd Budapesten végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, s azóta a világvárosok kiállítótermeit járja. „Ritka alkalom, hogy egy nagy művészt köszönthetünk körünkben” – mondta Hajdu Géza, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója. Tőkés László püspök hozzászólásában úgy vélte, Nagyvárad az elmúlt évtizedekben lecsupaszodott, sok értékes ember ment el, aki hajdan itt alkotott. Ezeket igyekeznek megtalálni és „hazahozni”, így jött létre Gross tárlata is. /Pap Melinda: Vízzöld és enciánvarázs. Gross Arnold rézkarcai a Festum Varadinumon. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. május 18.

Május 14-én nyílt meg Déván a Melite Gyülekezeti Házban a Rákóczi és kuruc emlékek Európában című kiállítás. A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület által bemutatott 55 pannót e héten lehet még megtekinteni. /(GBR): Kuruc emlékek Déván. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 18./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. május 18.

Nagyváradon a Festum Varadinum rendezvényeként május 18-án kezdődik a Limes, az I. Határ menti könyvfesztivál. A fesztivált szervező váradi Europrint Kiadó és Nyomda két elegáns kiadványa a kolozsvári Murádin testvérek munkáit tartalmazza: a nyelvész Murádin László Erdélyi magyar családnevek című könyve a transzszilván névkincs gazdag tárházába kalauzolja el az érdeklődőket, míg a művészettörténész Murádin Jenő bőven illusztrált munkájának címe: Erdélyi metszetművészet a 20. században /Ma kezdődik a Limes. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 18./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. május 18.

Az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület és a Hargita Megyei Kulturális Központ 2003-tól több alkalommal szervezett fotótábort Udvarhelyszék községeiben. Eddig házigazdák voltak: Székelyvarság, Oroszhegy, Szentábrahám, Homoródszentmárton és Etéd. A nagy előd munkásságára való tekintettel az Orbán Balázs szemével elnevezést kapta ez a program, amelynek célja minden esztendőben egy-egy község, település képanyagának elkészítése. Az oroszhegyi fotóanyagból készült az a válogatás, amely május 10-étől a Lövétén látható. /Mihály János: Fotókiállítás a lövétei Népházban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 19./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1968. május 18.

A budapesti Élet és Irodalomban ismertetik a Magyar Írók Szövetsége Kritikai Szakosztályában megrendezett kerekasztal-vitát a szomszédos országokban élő magyarság irodalmáról. A határozatban többek közt leszögezik: "vitathatatlan tény, hogy magyar nyelvű irodalmak alakultak ki a szomszédos országokban, s ezek szerves részei a magyar irodalomnak." Kijelentetik, hogy "a felelősség ezekért az irodalmakért közös: a szomszédainké, és a miénk." Az egységes Kárpát-medencei magyar irodalom tézisét Romániában hevesen visszautasítják, ám nem csupán a pártvezetés - mely a belügyekbe történő beavatkozásként értékeli a budapesti nyilatkozatot -, hanem a magyar írók egy része is. Domokos Géza, Huszár Sándor és Szász János - részben meggyőződésből, részben fölsőbb utasításra - írásaikban határozottan kritizálják az Írószövetség álláspontját, mondván, hogy a romániai magyar írók csak a saját pártvezetésük, országuk iránt érzik felelősnek magukat. A bukaresti nagykövetség megtudja, hogy a Román Írószövetség magyar nemzetiségű tagjai levélben kívántak válaszolni a Magyar Írószövetségnek a "közös felelősség" ügyében, kifejtve, hogy ez a román belügyekbe történt beavatkozás. A levelet végül még sem küldik el, valószínűleg azért, mert a pártvezetés leállította az akciót.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]





SZAVAZÓGÉP

Mennyire vagy sznob?

Csak olyan előadásra járok, ami bió 57
Utálom a Facebookot, és ezt tudja mind a 800 friendem 61
Mindent csak electro swing és dubstep feldolgozásban hallgatok 22
Más partiba, én Parti Nagy Lajosba járok 35
Ki nem kopik a nyakamból a színes kendő 18
Kundera a kedvenc íróm 20
Moleskineba csomagolom az uzsonnámat 20
Minden este a Sátántangóba alszom bele 19
Csak színházba járok 24
Már színházba sem járok 143
Késsel és villával eszem a bundáskenyeret 116
Hipszter vagyok, nem sznob 39
Mi ez már megint? 313

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Jött a banya a tanyáról
Most nem értem, attól dobott itt mindeni hátast, hogy az ex-rektorhelyettesről lepereg a kultúra? (...)
[KR, 2012 május 18 08:54]

Légy jó mindhalálig? Gyermek- és családkép a tankönyvekben
@samu:Kedves Samu, semmi gáz, igaza van! (...)
[pont, 2012 május 17 22:26]

Nyírő-újratemetés: a külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetet
egyike lévén azoknak akik szálasi mellett a végsőkig harcoltak, azt mondom maradjon ott ahol van. (...)
[no para, 2012 május 17 21:22]

Légy jó mindhalálig? Gyermek- és családkép a tankönyvekben
@bajszos nő: Azért mert az igazszágot kimondom nem fogok szégyenkezni. A liberális gondolkodásmód (...)
[samu, 2012 május 17 19:15]

Helyzet van. Új helyzet.
Tényleg ennyire hülyék vagytok? Nem volt elég az MKP szlovákiai bukása. Tényleg nem veszitek észre, (...)
[Völgyi László, 2012 május 17 18:29]

Helyzet van. Új helyzet.
Kovácsnak speciel ebben igaza van. Mindenki természetesnek vette a román-magyar jó viszonyt. Meg (...)
[Zalán, 2012 május 17 18:20]



24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS